Napfényház

Ausztriában elkészült az a Napfényház névre keresztelt családi ház, amely a VELUX Cégcsoport által indított, a fenntartható életmód lehetőségeit vizsgáló Model Home 2020 program harmadik épülete. A program keretein belül az eddigi két dán és a mostani osztrák épület mellett még további három ház épül fel a jövőben Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában.

 

 

Elkészült a VELUX Cégcsoport által indított Model Home 2020 program újabb épülete, a Napfényház (Sunlighthouse). A Bécs közelében, Pressbaumban emelt családi ház különlegessége, hogy az átlagosnál négyszer több napfényt fogad be a tetőtéri ablakoknak és a függőleges üvegfelületeknek köszönhetően, ezáltal maximalizálva a passzív napenergia-felhasználást. A házban egész évben friss levegő kering: hidegebb időszakokban a hővisszanyeréses szellőzésnek köszönhetően biztosított az egészséges belső klíma, míg tavasszal a ház átáll automatikus, ablakokon keresztüli szellőzésre. A házon belül és kívül elhelyezett érzékelők vizsgálják a levegő minőségét és nyitják, illetve zárják az ablakokat – de természetesen ezt a bentlakók saját kezűleg is megtehetik. Nyáron ezen túlmenően dinamikus külső árnyékolás védi a házat a túlmelegedéstől, a beépített speciális építőanyagok pedig eltárolják a felesleges hőt. Ezáltal a belső hőmérséklet mindig kellemes, még forró nyári napokon is.

 

Fűtésre minimális mértékben van szükség a talajkollektoros hőszivattyúnak köszönhetően, a napelemek áramot termelnek, míg a napkollektorok a használati melegvíz előállításához járulnak hozzá. Mindezek együttesen ahhoz járulnak hozzá, hogy az aktívház koncepció elvei szerint épült VELUX Napfényház több energiát termeljen, mint amennyit működése során elhasznál. 

 

Az európaiak idejük 90 százalékát zárt helyiségekben töltik, ezért alapvető fontosságú, hogy a beltéri klíma a lehető legoptimálisabb legyen. További fontos tényező, hogy Európa energiafogyasztásának 40 százalékáért az épületek felelősek, ezért a jövő szempontjából lényeges, hogy ezt csökkentsük és a fennmaradó energiaszükségletet megújuló energia termelésével fedezzük. A Model Home 2020 projekttel a VELUX Cégcsoport azt kívánja bebizonyítani, hogy még a mai technológiával készült termékek használatával is teljesíthetők a fenntartható épületekkel szembeni elvárások és 2020-ban már az új EU-s szabályozásnak megfelelő házakat tudunk majd építeni. 

 

“Stratégiai szintű projekt a Cégcsoport számára a Model Home 2020, mert a fenntartható életmód egyik legrégebbi elkötelezettjeként részese szeretne lenni a jövő házainak kikísérletezésében és megteremtésében. Hisszük, hogy az általunk felkarolt aktívház koncepció jelentős szerephez jut majd. Az eddigi eredmények hatalmas tudásanyagot termeltek, melyek alapján a teljes építőipar tovább tökéletesítheti az eszközeit, módszereit és termékeit” – ismertette a projekt hátterét Tornóczky Mónika, a VELUX Magyarország Kft. értékesítő vállalatának építésze.
Az elkövetkező hónapokban a Napfényház nyitva áll a nagyközönség és a szakma képviselői előtt is. Ezt követően értékesítésre kerül, de a kísérlet nem ér véget: a VELUX Cégcsoport továbbra is mérni fogja a ház energiafogyasztási értékeit, hogy megvizsgálja, hogyan teljesít az épület valós körülmények között.

A házat a HEIN-TROY építésziroda tervezte, együttműködve a Kremsi egyetemmel, valamint az Osztrák Intézet az Egészséges és Ökológus Épületekért nevű intézménnyel. Az egyes kiegészítő termékeket a WindowMaster, a VELFAC és a Drexel & Weiss biztosította.

 

A VELUX Magyarország Kft.-ről

 

A VELUX az építőanyag-ipar egyik vezető világmárkája és vállalata, amely kínálatát közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel, közöttük Magyarországon, Fertődön, amely a régió egyik legnagyobb munkaadója. A VELUX Magyarország Kft.1986 óta van jelen a hazai piacon – a 200 legnagyobb profitú vállalat egyike. Piacvezetőként élen jár az innovatív, ugyanakkor energiatakarékos és környezetbarát termékek bevezetése terén. A cég célja, hogy termékeivel – melyek a tetőn keresztül természetes fénnyel és friss levegővel látják el az épületeket – minőségi lakóterek és munkahelyek jöjjenek létre, újításain keresztül lehetővé téve azok energiagazdaságos kialakítását is.

Idén a VELUX márka harmadik alkalommal nyerte el az üzleti kommunikáció egyik legrangosabb elismerésének számító Business Superbrands díjat. Az elismeréssel azokat a márkákat tüntetik ki, amelyek joggal szolgálnak rá a vásárlók és az üzleti partnerek bizalmára.


A VELUX Cégcsoportról

A VELUX Cégcsoport küldetése, hogy jobb lakókörnyezetet teremtsen a tetőn keresztül érkező napfénnyel és friss levegővel. Termékprogramja tetőtéri ablakok és lapostetős házakra készült megoldások széles skáláját fedi le. A vállalat számos árnyékolót, beépítőterméket és távvezérlő elemeket, valamint a tetőbe integrálható napkollektorokat is gyárt. A VELUX Cégcsoport a világ mintegy 40 országában képviselteti magát értékesítési vállalattal, 11 országban pedig termékgyártás is folyik. Megközelítően 10.000 alkalmazottat foglalkoztat, és a VKR Holding A/S tulajdonát képezi. A VKR Holding A/S korlátolt felelősségű társaság, amely alapítványok és az alapító család 100%-os tulajdonában van. További részletek: www.velux.com.

 

Az aktívház koncepció

 

Az aktívház koncepció azon a vízión alapul, hogy egészségesebb, kényelmesebb épületek jöjjenek létre, melyek nincsenek negatív hatással a környezetünkre. Ez utóbbi többek között annak köszönhető, hogy több energiát termelnek, mint amennyit fogyasztanak, mert minden, a működésükhöz szükséges energiát saját maguk hoznak létre. Az aktívház koncepció egyik fontos eleme, hogy a belső klíma a bőséges napfénynek és friss levegőnek köszönhetően mindig megfelelő és egészséges feltételeket biztosít az épületben tartózkodóknak. További lényeges tényező, hogy pozitív hatással vannak a környezetre is a teljes élettartamuk folyamán. Aktívházak lehetnek új vagy felújított épületek, lakóházak, vagy középületek.

 

A Model Home 2020 koncepció

 

A Model Home 2020 koncepció a VELUX Cégcsoport elképzelése a magas életminőséget kínáló, környezetbarát épületekről. A projekt a következő generáció épülettervezési – gyakran az aktívház elnevezéssel illetett – elképzeléseit támogatja. Lényege, hogy a VELUX Cégcsoport több partner közreműködésével hat, a fenntartható építkezés jegyében készülő házat épít fel 2009 és 2010 folyamán Dániában, Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban, melyeket használat közben tesztel. Valamennyi épület három fő alapelv figyelembevételével készül, ezek: hatékony energetikai kialakítás, magas életminőség és minimális környezetre gyakorolt hatás. Mindegyik ház különböző éghajlati, kulturális és építészeti viszonyok között valósul meg, a helyszínt biztosító országok adottságai szerint.

Az eddig megépült házak: Otthon egy életre (Home for life), Zöld világítótorony (Green lighthouse), Napfényház (Sunlighthouse).


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop