Napfényes, szellős tetőtér

A mai energiaárak mellett elérkezettnek látja az időt, hogy végre tegyen valamit azért, hogy tetőtéri otthona energiatakarékosabbá váljon? De nem tudja, hogyan is kezdjen hozzá? Ha az energiamegtakarítás mellett egyben világosabb, modernebb tetőtérre vágyik, érdemes a változtatást a régi tetősíkablakok cseréjével kezdeni. Hihetetlennek tűnik, de ha a munkálatokat gondos és körültekintő ablak- és szakemberválasztás előzi meg, a csere nem tart tovább néhány óránál, és nem jár hetekig tartó felfordulással sem.

 

Úgy gondolja, hogy egy húszéves televízió vagy autó régi és elavult? Egy hasonló korú tetőablak ma hozzájuk hasonlóan nem teljesíti azokat az elvárásokat, amelyeket a „korszerűség” fogalmához társítunk. Könnyen lehet, hogy már nem úgy szigetel, mint fénykorában: nyáron árad a hőség az üvegen keresztül, amely télen viszont minden reggel úgy bepárásodik, hogy ki sem látni rajta. Valószínűleg az ablak közelében ülve hidegebbnek véljük a szoba levegőjét, ami esetleg némi huzatérzettel is párosul.

Javul az energiahatékonyság

A tetőablakok cseréje után nem kell többé sóhajtanunk, hogy „Kifelé fűtünk!”, hiszen a régi, alacsony hőszigetelő képességű ablakok helyébe olyan modern tetőtéri ablakok kerülnek, melyek akár 45%-kal csökkentik a tetőtéri hőveszteséget. Lefordítva: a hőmérséklet akár 2 fokkal is emelkedhet a szobában. Az új ablakokkal a fűtésre fordított energia mintegy 8%-a takarítható meg.
Amellett, hogy a mai tetőtéri ablakok teljes mértékben megfelelnek az energiahatékonysági elvárásoknak, esztétikusak, felhasználóbarát működtetésűek és kiegészítők sora választható hozzájuk az utólagos elektromos vagy napelemes működtetéstől a külső és belső árnyékolók széles tárházáig. De pontosan mit is nyerünk a régi tetőablakok cseréjével? És mire figyeljünk a munkálatok előkészítése során?

Megújul a tetőtér

Egy ablak napjainkban nem egyszerűen építőanyag, mert gondosan kiválasztva emeli a tetőtér esztétikai értékét is. Ha fafelületű tetőtéri ablakot választunk, akkor az természetesebb, melegebb hangulatot áraszt, a műanyag felületet viszont könnyebb tisztán tartani, és egyáltalán nem kell felületkezelni. Ezeknél a fa belsejű, műanyag bevonatú ablakoknál a fa mag a stabilitást és a kiváló hőszigetelést, a műanyag pedig a könnyű karbantarthatóságot és az „örök életet” képviseli.
A csere után az új ablakot érdemes „felöltöztetni”, hiszen egy belső árnyékoló modern kiegészítője lehet a tetőtérnek. Emellett persze a roletták, a teljes fényzárást nyújtó rolók, a reluxák és a harmonikarolók funkcionalitása, vagyis a fényszabályozás sem elhanyagolható. A külső árnyékolók: a hővédő rolók és redőnyök pedig hatékony hőszabályozással járulnak hozzá a kellemes beltéri klíma kialakításához. Nyári melegben akár 5-6 fokkal is hűvösebb lehet általuk a tetőtérben, télen pedig az egyes típusok – lehúzva – akár 33%-kal csökkentik a hőveszteséget.

Komfort és biztonság

Az üvegezésnek azonban rolók nélkül is jól kell teljesítenie, de nem csak hőszigetelés tekintetében. Ugye nem baj, ha nyáron éppen a beáramló napfény melegítő hatásától vagy az UV-sugaraktól véd, egyben az utca zaját is távol tartja, netán az eső kopogását is jelentősen mérsékli? A komfortszintek közül igény szerint válogathatunk, de ha biztonságban is szeretnénk tudni magunkat és családunkat, az üvegezés belső rétege mindenképpen ragasztott üveg legyen. Az autók szélvédőjéhez hasonlóan a ragasztott üveg törés esetén egyben marad, az üvegcserepek nem hullanak a földre, így nem okozhatnak semmilyen személyi vagy vagyoni kárt.

És ami a tető alatt van

Ha elhatározzuk magunkat az ablakcsere mellett, mindenképpen vegyük fel a kapcsolatot egy ablakbeépítő szakemberrel (www.tetoablakcsere.hu), aki nem csak az ablakválasztásban nyújt segítséget, hanem megvizsgálja azt is, hogy szükséges-e a tetőszerkezet és az ablak közötti szigetelő és párazáró kapcsolódást is korszerűsíteni. Például hőszigetelő keret beépítésével minimálisra csökkenthető az ablak körüli hőveszteség, javul a hőszigetelési képesség.
A fentiek végiggondolása után talán bátrabban vág neki az ablakcserének, és jutalma egy új, szellős és napfényes, korszerű tetőtér lesz.

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop