Múzeum a kolostorban

Nonprofit vállalkozásban állítják helyre a pálosok ősi kolostorát Sopronban. A barokk épületben egyedülálló meditációs központot alakítanak ki, amelynek bevételéből képzőművészek alkotómunkáját támogatják majd. A fejlesztés részeként megnyílik a világ első pálos múzeuma, mely az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend történetét mutatja be.

 

Nem túlzás azt mondani, hogy Bánfalván évezredes hagyománya van a visszavonult meditálásnak. A ma Sopron-Kertvároshoz tartozó halmon egykor Szent Wolfgang – első királynénk, Gizella tanítója – remetéskedett. Emlékét a pálos szerzetesek ápolták évszázadokon át, akik kolostort emeltek e helyen. Itt őrizték a titokzatos, csodatevőnek tartott Fekete Madonna képét, melyet több király is felkeresett. A gótikus alapjait máig őrző barokk kolostort később a karmelita apácák lakták, egészen addig, amíg rendjüket 1950-ben fel nem oszlatták. Innentől kezdve – mint az ország megannyi államosított egyházi ingatlana – pusztulásnak indult az épület.

Idén nyárra azonban visszanyeri eredeti pompáját a karmelita-kolostor, ráadásul sikerült olyan új funkciót találni neki, amely hiánypótló és összhangban van eredeti rendeltetésével. Az épületet természetesen akadálymentesítik, lakhatóvá teszik az eddig kihasználatlan padlásterét és eredeti helyén, illetve szépségében állítják vissza a barokk főbejáratot. Helyreállítják az ősfás park egykori sétaútját is, az udvart pedig a barokk kertek mintájára telepítik újra. A felújítás azonban nemcsak renoválást jelent. Az épületben huszonhárom fürdőszobás szobát, két konyhát étteremmel, három közös meditációs helységet, egy előadó-/koncerttermet, egy alkotó- és egy kiállítótermet, egy könyvtárat, valamint iroda- és raktárhelyiségeket alakítanak ki.

Mivel sem piaci, sem műemléki, sem szakrális szempontból nem lett volna előnyös hagyományos szállodává alakítani az egykori kolostort, a beruházó úgy döntött, egyedülálló meditációs központot hoz létre itt. Egy olyan helyet, ahol meditációs vezetők segítségével a vendégek megtalálják lelki békéjüket, hogy azután testben-lélekben felfrissülve térhessenek vissza a mindennapok forgatagába. Ehhez a kolostor hangulata, puritán egyszerűsége tökéletes környezetet biztosít, miközben az épület szellemisége is sértetlenül fennmarad.

Bár az ötletből akár kitűnő üzleti vállalkozás is lehetne, a tulajdonos közhasznú célt tűzött ki maga elé. Az üzemeltetés során keletkező jövedelemből képzőművészeket hívnak meg és gondoskodnak az ellátásukról – ezzel teremtve meg az alkotáshoz szükséges feltételeket. A rendszerváltás óta ugyanis igen mostoha körülmények között dolgoznak. Megszűnt a művésztelepek többsége, bezárt a képcsarnok-hálózat, nem épülnek műteremlakások, nincs többé kötelező állami vásárlás és a nagyberuházásoknál sincs előírva már képzőművészeti alkotás létrehozására. Mindeközben a magángalériák szinte csak olyan képzőművészek alkotásaival foglalkoznak, akik már nevet szereztek és rendelkeznek kialakult gyűjtőkörrel. Éppen ezért fontos az egykori karmelita kolostorban induló kezdeményezés, amelyhez a Kogart Alapítvány nyújt segítséget: ők javasolják azokat a művészeket, akik egy-két hetet térítésmentesen eltölthetnek itt, az alkotásra koncentrálva.

A több mint egymilliárd forintos, nonprofit fejlesztést közel 460 millió forinttal támogatja az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus. A VÁTI Nonprofit Kft. által kezelt projekt részét képezi egy egyedülálló pálos múzeum létrehozása is, amely végre méltó módon mutathatja be az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend történetét.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop