A fehérvári múzeumban vendégül látott babákról beszélgetek Éva asszonnyal. Az Európa-szerte híres gyűjteményt Székesfehérvár önkormányzata a Szent István Király Múzeummal karöltve állította ki 1998-ban. (Létrejöttében nem kis szerepet játszott az akkori polgármester ötéves kislánya.) Az öreg villa alagsorából hozták föl végleg a törékeny mesevilágot, és végre megnyugodva, örök használatra átadhatták. A tizenötezer darabból álló gyűjtemény parányi porcelánok parádéja.
Moskovszky Lajosné, született Auer Erzsébet és leánya, dr. Moskovszky Éva (a Magyar Nemzeti Múzeum nyugdíjas könyvtárosa, kultúrtörténész) majd hetven évig gyűjtötte a 250 babát és a rengeteg gyerekjátékot. Anya és leánya napjait bearanyozta ez a mánia, úgy összenőttek általa, mint az ikertestvérek. A legtalálóbban talán életképeknek nevezhetnénk a felnőtt világot hitelesen leképező, gondosan megépített szituációkat, az édesanya zseniális rendezését. A lánya évtizedeken át megőrizte végakaratát, a babák mindennapjait: hét szobában, 63 együttesben – szalonokban, konyhákban, ostromlott várban, hadihajókban, kisvasútban, szatócsboltban, kalapüzletben, körhintában – gyönyörködhet a látogató.
A babák és babacsaládok belakják a szobákat: intarziás bútorok, festmények, porcelánok, csipkék között élnek, terített asztalnál uzsonnáznak, a konyhában tüsténkednek, karácsonyfát díszítenek, beteget ápolnak, vasalnak, varrnak és játékokkal játszanak. A babakonyhákban az 1800-as és az 1930-as évek idejéből való tűzhelyek ragyognak, nagyanyáink éppen ilyeneken főztek. A mechanikus szerkezetű játékzongorák billentyűin le lehet játszani a boci-boci tarkát vagy más egyszerű dalocskát. Mert az úri kisasszonyoknak zongorázni kell.
Tegyük még hozzá, hogy a német, cseh, magyar és osztrák étkészletek kézzel festett porcelánok.
Itt tündököl a hajdani magyar polgári ízlésvilág. Letűnt korok lakberendezési szokásai kelnek életre; az igényesség, a jómód, a minőség: a visszahozhatatlanul elsüllyesztett magyar Atlantisz.
A 18. századi elefántcsont szobrocskák, miniatűrök, ezüst gyertyatartók, antik faliórák, empire, barokk, biedermeier, tonettbútorok együtt: lakberendezés-történet.
– A 20-40 cm magas, méretarányos szobarészletek az egyes korszakok berendezési stílusát képviselik – mondja Éva asszony. – Édesanyám elgondolása az volt, hogy szabad a jót a jóval vegyíteni, függetlenül a bútorok stílusától. Egy 18. századi írószekrény nem vész össze a barokkal, de a tonett hintaszékkel sem. Hogy aztán a legrégibb darabok, a finom kidolgozású fa- és fémberakásos szekrények, íróasztalok eredetileg gyerekjátéknak készültek-e, vagy modellek voltak, felszabaduló asztalos legények mesterremekei – Ez lényegtelen a kis szobabelsők összeállításánál.
Édesapám bizományi boltokból, antik-kereskedőktől, hagyatékokból, bolhapiacokról vásárolta össze mindazt, illetve annak a hasonmását, amitől annak idején, egy családi tragédia következményeként megfosztották. De már tudatosan, meghatározott szempontok szerint válogatott: csak a 19. és a 20. század első harmadának jellemző játékait kereste. A babaszobák a legtöbb esetben teljes bútorzattal kerültek hozzánk, bár sok-sok kiegészítő darabot később kellett beszereznünk. A porcelánbabák ruháit anyám javítgatta, a meztelen babáknak nemes anyagokból kézzel varrt ruhákat.
Néha úgy éreztem, hogy amikor én nem látom őt, liliputira zsugorodik és belátogat a kis szobákba, megigazítja a valódi csipketerítőket, parányi ollóval megnyesi a lámpák kanócát, és a koppantóval eloltja
a gyertyákat.
Ez volt az a pillanat, amikor angyal szállt el a szoba fölött. Éva azonban még nem engedett el. Bevitt a vendégszobába, ahol egymás hegyén-hátán rozzant dobozokban karácsonyfadíszek sorakoztak. Százéves angyalkák, papírból, viaszból, fából, fémből. Matuzsálemi Mikulások megrakott puttonyokkal, szájjal fújt üvegmadarak a szivárvány minden színében, gyöngyök és jégcsapocskák, a lanschai üvegfúvók remekei. Jézuska a jászolban,
a Három Királyok; tehénkék, birkák, és az elmaradhatatlan szamárka. A karácsonyi díszek kezdetben ehetők voltak: ezüstözött, aranyozott diókat és mézeskalács-figurákat aggattak az ágakra, s a magyarok mindezt később még megtetézték szaloncukorral.
Moskovszky Éva munkásságát a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki, a miniszter – nyugalmazott babagyűjtőnek” nevezte. Éva azonban nem képes nyugalomba vonulni. A valódi szenvedély soha nem múlik el.
Hozzászólások