Modern életterek, személyre szabva

Mindannyian szeretjük a szépet, ám ez a lakberendezés és a belsőépítészet terén akkor jó, ha praktikummal, egyediséggel és kényelemmel is társul. Ebben pedig a leginkább egy olyan komplex szolgáltatást felölelő csapat segíthet, akik a tervezést és a kivitelezést – azaz a tervek megvalósítását – együttesen, komplexen vállalják.

moderneletterekszemelyreszabva 720

Jól tudjuk, hogy minden folyamat akkor a leghatékonyabb, ha egy kéz tartja össze a szálakat. Az ügyfelekkel közös ötletelés, tervezés, és sok-sok beszélgetés alapján kialakult személyre szabott, egyedi terveket, kész ötleteket formába önteni, megvalósítani nyilván nem kis feladat, pláne úgy, hogy az ember ne szálljon el az árakkal. A különböző, készen is kapható lakberendezési termékek, anyagok mellé pedig jól jön egy csipetnyi egyediség. Egy olyan fűszer, ami utána csak ránk jellemző, csak a mi igényeinkhez, a mi komfortunkhoz alkalmazkodik. Nézzük meg röviden, mik lehetnek ezek, és hogyan érhetjük el?

Falak vagy inkább tágas, egybenyitott terek?
Legfőbb kulcs az optimális egyensúly, és persze az, hogy történetesen mi hogy éreznénk magunkat jobban! Amikor készen vásárolunk meg egy házat, és már nincs lehetőségünk beleszólni a falak kialakításába, akkor sem kell aggódnunk! A jó belsőépítészek képesek átalakítani számunkra otthonunkat, irodánkat úgy, hogy az a lehető legkomfortosabb legyen nekünk. Vannak funkciók, ahol a tágas, egy légterű megoldásokból profitálhatunk a legtöbbet, azonban van, amikor az elszeparáltság, az intim terek megléte, és ezek megfelelő elhatárolása a fontos. Konyháink, előszobáink lehetnek pultosak, az étkező-nappali zónában is vágathatunk ki egy szélesebb ablakot, egy átadó pultot létrehozva így – amely egyfajta ügyes átmenet lesz a fal és a nyitott térmegoldás között. Remek ötlet, ha nincs lehetőség teljesen kivenni egy-egy falat onnan, ahová mi épp nem érezzük annak szükségét, gipszkarton falat pedig szintúgy felhúzhatunk ott, ahol pedig nincsen fal, de jó lenne. Ügyes paravánokkal, többfunkciós, tárolásra is alkalmas térelválasztókkal komplett átalakítások helyett egy-egy jó ötlettel sikerül megvalósítani, hogy otthonunk, irodánk máris sokkal jobban idomuljon hozzánk, sokkal személyre szabottabb legyen az élettér. Ez pedig – ha számunkra tetszetős, optimális és praktikus – nagyban elősegíti jó közérzetünket, ugyanakkor ösztönzőleg, motiválóan hat ránk.

Egyedileg tervezett, ránk szabott bútorok
Egyedileg tervezett, ránk szabott bútorokkal nem lesz többé sem rendezetlen, sem pedig zsúfolt a lakás vagy iroda.

moderneletterekszemelyreszabva 1
Sokan úgy vélik, egyedileg terveztetni bútort luxus, hiszen jóval kedvezőbben kijöhetünk, ha a készen kapható modellek közül válogatunk. Meggyőződésünk, hogy ez korántsem minden esetben igaz! Nagyon sok ügyfelünk panaszkodott már, hogy a készen megvett szekrény nem elég, nem olyan, nem úgy nyílik és a többi. Van, amikor megvesszük készen, örülünk is neki, majd rájövünk, hogy ott pont sok helyet foglal, miközben mi mégsem férünk el benne rendesen… jó lenne még hozzátolni egy-egy polcot, vagy hozzáépíteni egy zárt elemet. Vagy megrendeljük készen a gyönyörű nappali bútort, a több elemből és médiapolcból álló mesés vitrinkombinációt, mely szerencsésen be is fér az arra kijelölt helyre – majd a használat közben rájövünk, hogy bizony annyi kiállítani való szép tárgyunk még sincs, esetleg nyomaszt a túlzott kirakat, miközben könyveink, magazinjaink, cipőink és egyéb mindennapi használati tárgyaink bizony nem férnek el, hová tegyük?

Nos, ilyenkor jön az ötlet, hogy mégiscsak ki kellene hívni egy jó asztalost, és nézegetjük, tervezgetjük immár közösen, hogy hol tudnánk még tárolásra alkalmas helyet kialakítani, vagy mely sarkokat, zugokat lehetne még úgy beépíteni, hogy az esztétikus is legyen, el is férjünk majd benne, és persze passzoljon is a már meglévő kész elemeinkkel.
Ez is egy lehetőség…

Az egyedi bútortervezés már a beköltözés előtt elkezdődik…
És míg egy asztalos, bármennyire ügyes és tapasztalt is – tőlünk várja az igényeket, milyet is szeretnénk és hová, mekkora legyen, merre nyíljon, milyen anyagból, milyen vasalatokkal készüljön – addig egy olyan belsőépítészgárda, akik velünk együtt ötletelve, a mi személyes igényeinket, életmódunkat, holmijaink számát és még megannyi személyes dolgunkat felmérve megtervezik, nem elszálltan, csak a dizájnt alapul véve – hanem reálisan, megvalósíthatóan. Hiszen végül majd a megvalósítást is ők saját maguk végzik, és ha azt kérjük, akár az árképzésben, az anyagok kiválasztásában, beszerzésében, és minden lényeges kérdésben is a segítségünkre lesznek.

moderneletterekszemelyreszabva 2
Hol találunk ilyen mindenre kiterjedő szolgáltatást vállaló csapatot?
Legyen szó akár otthonról, akár irodáról – a Yellow Group csapatára bármikor számíthat mindenki! A belsőépítészeti tervezéssel, kivitelezéssel és a különböző átalakítások lebonyolításával foglalkozó szakemberek segítségével nemcsak szebb, ízlésesebb, hanem minden esetben praktikusabb, kényelmesebb lesz majd számunkra az az élettér, ahol mindennapjainkat éljük, ahol barátainkat, családtagjainkat fogadjuk, ahol feltöltődünk, pihenünk, vagy éppen alkotunk.

A díjmentes felmérést és szerződéskötést egy minden részletre kiterjedő, alapos igényfelmérés indítja, ahol átbeszélve a főbb vonalak mellett a legapróbb részleteket, pontos képet kap a belsőépítész-csapat az ügyfél egyedi elképzeléseiről. Ezt követően, igény esetén többféle terv-költség változattal segítik a döntést, majd a kiválasztott megoldásokat papírra, illetve számítógépre vetve 3D-s valósághű látványtervek formájában megelevenítik,hogy mi még könnyebben elképzelhessük új, illetve megújuló otthonunkat, és/vagy munkakörnyezetünket.

Generálkivitelezésben éppúgy járatosak, mint a belsőépítészet vagy a lakberendezés terén, így többéves tapasztalataik révén garantálják, hogy a megálmodott ingatlan a megvalósulást követően éppen úgy nézzen ki, ahogy az a terveken szerepelt… az első ceruzavonástól az utolsó függönyráncig…. Tulajdonképpen mindent megoldanak nekünk!

moderneletterekszemelyreszabva 3
És hogy hová fordulhatunk mindezért?

Yellow Group Interior Design
1139 Budapest, Petneházy utca 54-56.
info@yellowgroup.hu
www.yellowgroup.hu

Bordás Patrik
Mobil: 70/941 8001
E-mail:bordas@yellowgroup.hu

Szoboszlai Tamás
Mobil: 30/931 9832
E-mail:szoboszlai@yellowgroup.hu


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop