Mesterségek Ünnepe

Bevált recepten, negyedszázada sikeres, minden létező elismerést bezsebelő fesztiválon nem szabad változtatni – vallja a sikersztorit 25 éve gondozó Népművészeti Egyesületek Szövetsége. De frissíteni, újítani igenis kell, így az idei, 26. Mesterségek Ünnepe 4 napján számos újdonság várja majd a rendezvény közel 80 000 látogatóját. Kiadónk a hagyományokhoz híven idén is kedvezményes akciókkal várja az olvasókat saját standján.

 

Kézművesség, zene, tánc – minden, ami hagyomány. Immár 26. alkalommal népesül be a Budavári Palota és környéke a népművészet legkiválóbb mestereivel, a régi szakmák tradícióinak őrzőivel. 26 alkalommal szól négy napon keresztül fülbemászó muzsika, folk- és világzene, váltják egymást a színpadon lelkes izgalommal az ország, és olykor a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezett néptáncegyüttesek. Mesterségek Ünnepe – 4 nap, amelyre egész évben készülnek mindazok, akik évről évre szeretnének egy kicsit belefeledkezni a hagyományok lenyűgöző hangulatába. 2012-ben augusztus 17-én nyitja meg kapuit a rendezvény, és 4 napon keresztül várja a látogatókat színvonalas és változatos programjaival. A fesztivál csúcspontja, nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a, ezúttal az esemény zárónapja is, így aznap egészen biztosan rekordlátogatószámra is számítanak a szervezők.

Az idei program kiemelt témája: Régi, ritka mesterségek, melyhez kötődően számos különleges mesterséghez kapcsolódóan, mint a halászháló-kötő, pintér, kötélverő, vagy a szappanfőző lesznek kiállítók. Természetesen a közel 800 résztvevő mester által nem csak a kiemelt, de minden más szakma is képviselteti majd magát, így senki ne ijedjen meg, hogy nem talál szemet gyönyörködtető hímzéseket, fonott kosarakat, kerámiákat, és ugyanúgy megcsodálhatjuk idén is a szövés-fonás, kovácsolás, vagy éppen a tojásdíszítés mestereit is.

 Természetesen az idei Mesterségek Ünnepe is számos újdonságot tartogat. Ahogy lenni szokott, idén is van vendég ország, ezúttal Szlovénia vendégeskedik négy napig Budapest fellegvárában. Tojásdíszítő, mézeskalács készítő, fafaragó, kovács, fazekas, szalma-és csuhéfonó, csipkeverő, fajáték- és hangszerkészítő mester egyaránt vendégünk lesz a 26. Mesterségek Ünnepén, hogy elkápráztassa a látogatókat.

A látogatók betérhetnek a Sajtudvarba is, ahol a magyarországi Sajtkészítők Céhének legkiválóbb mesterei mutatják be finomságaikat. A svájci vagy éppen a francia sajtokról lehet, hogy többet tudunk, mint a hazai termékekről, pedig a magyar kézműves sajtipar képviselői nagyban hozzájárulnak a gasztronómiai kultúra fejlődéséhez, nagyszerű minőségű, változatos termékeikkel. Ők a napjainkban folyamatosan növekvő érdeklődést a kézműves élelmiszerek iránt örömmel veszik, és egyre magasabb színvonalon igyekeznek kiszolgálni fogyasztóikat. A termékek, azaz a finom sajtok mellett pedig a készítéshez szükséges eszközöket is bemutatják, sőt a hírek szerint a legszebb magyar tehén díját elnyert jószág is vendégünk lesz a Budai Várban a Sajtudvaron.

A tavalyi fesztivál egyik óriási sikere volt a Tetőtől Talpig pályázat divatbemutatója, ahol a népművészeti elemeket a mai viseletbe legjobban integráló ruhákat csodálhatták meg az érdeklődők. Idén másképp lesz jelen a viselet a Mesterségek Ünnepén. A népviseletben érkező vendégeket a Fotóponton megörökítik, és a nap végén sorsolásra kerül sor, értékes nyereményekért. Megéri tehát egy picit készülni, kutakodni a családi ereklyék között, hiszen az „Gyere viseletben és nyerj!” – igazán csábító ajánlat.

Persze azok is nyernek, akik a színpadok előtt keresik majd a helyüket, hiszen idén is egyedülálló programkínálat várja a látogatókat a Savoyai-teraszon és az Oroszlános Udvarban egyaránt.  A kedvencek mellett idén igazi zenei csemegék is várják a zenerajongókat, hiszen a „Hangold újra”  nagykoncertek alkalmával esténként különleges fellépők varázsolják el majd az arrajárókat, többek között a Napra zenekar, a Karaván Família, és Szirtes Edina „Mókus”és a Fabula Rasa Falusi Mariann vendégszereplésével.  Az Újvilágkert gyermekjátszója pedig szokás szerint népi játékokkal várja a legkisebbeket, hogy ők is megtalálják a kedvükre való programot.

A helyszín és a szellemiség a régi: a Budavári Palota körül 4 nap tisztelgés az élő népművészeti kultúra előtt, a töki pompos és a kürtőskalács is számít hűséges látogatóira, a programok között azonban számos izgalmas újdonság található, úgyhogy már most érdemes beírni a naptárba: augusztus 17-20., 26. Mesterségek Ünnepe.

mestersegekunnepe.hu
www.facebook.com/mestersegekunnepe

Jegyvásárlás elővételben: ticketportal.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop