Nagyanyó házában jártam Salföldön a Káli-medencében. Olyan kicsi és kedves, mint az a mesebeli, csak éppen nem mézeskalácsból építették. Helyben bányászott kőből rakták a falakat és a kerítéseket is. Persze, nem nagyanyó lakja, hanem Szabó Ágnes iparművész és férje, Fábián Gusztáv építésztechnikus, aki alpolgármestere is Veszprém megye legkisebb falujának. A szép vakolatdíszek a házigazda munkái, eredeti valamennyi. Hiteles gyűjtésből dolgozik.
Kőtenger húzódik a Káli-medence felszíne alatt, ami vulkanikus utóműködés következtében keletkezett. Így aztán minden háztulajdonos a saját udvarából termelte ki a háza felújításához szükséges építőanyagot.
Salföldön és ezen a vidéken már 900 körül megjelentek a honfoglaló magyarok. A települést az Árpád-házi királyok idején Salkőkútnak nevezték, és egészen a török hódoltság idejéig virágzott itt az élet. A törökök teljesen elpusztították, csak 1711 után éledt újjá.
Vonzó világ, ahol végtelen nyugalom honol, béke és harmónia. Valamikor pár millióért lehetett itt házat venni, ma már a csillagokba szöktek az árak.
Szabó Ágnes több mint harminc éve járt először Salföldön, a Magyar Iparművészeti Főiskola elvégzése után, és végleg megfogta a táj. És egy kis ház is a faluban, ami vágyálom maradt még hosszú ideig. Nem tudták még megvenni, de szerencsére eladni sem akarták tulajdonosaik.
{gallery}images/stories/verysimple/mese{/gallery}
SZEMÖLDÖKDÍSZ ÉS VAKOLATDÍSZEK, ahogyan a ház ura készíti. Igazi értéket képvisel ez a műfaj a környéken. A falusi házak díszeit nem helyes stukkóként illetni: nem gipszből készülnek. A szép hagyományokat őrző díszek „teste” a malter, amellyel a házat vakolják.
Az utcai „tiszta szoba” ma NAPPALI. Szerencsére az eredeti ablakokat nem cserélte le az előző tulajdonos, a mennyezeti gerendáknak viszont nyoma veszett. A bútorok nem olyan öregek, mint a ház, de igyekeztek a stílussal hozzá igazodni.
A NAGYSZOBA hangulatos részlete a kályhával. A falon a házigazda, Fábián Gusztáv gyűjteménye: kovácsoltvas ajtópántok és veretek. Az ágy fölött Szabó Ágnes angyalai vigyázzák az álmokat – a fotózás idején épp a házimacskáét.
A MŰTEREM mára szikrányit sem emlékeztet arra, hogy régen istálló volt. Fagerendák alatt, hófehér falon és modern vitrinben sorakoznak a ház asszonyának képzőművészeti alkotásai.
Nagyanyónak – ha nem is a mesebelinek – mégis köze lett a házhoz, amikor Ágnesre hagyott egy kis örökséget. Így kilenc éve, nagyon lepusztulva ugyan, de megvették. A férj addigra, kitartó szorgalommal és vasakarattal, fölépített már egy másik kis hajlékot a szomszéd pusztán, Kisörsön. Ennek az árából sikerült felújítani régi-új otthonukat.
Járkálunk az alacsony helyiségekben, Ágnes „gyönyörűen egyenetlennek” nevezi a vakolatot, mosolyogva simítja a tenyerével. – A férjem újravakolta az egész házat – ¬meséli-, olyan rossz állapotban volt. Egy-két falat át is törtünk.
A nádtető rég lemállott róla, így az épület hátsó része tető nélkül, csupaszon omladozott. A régi terménytárolóból a fürdőszobát, az istállóból a műtermemet alakítottuk ki, a tetőteret pedig beépítettük. Csak az első, utcai fronton volt tető: a nagyszobán, a konyhán és a kamrán.
Ági nem régen fáradt bele a pesti életmódba, csak fél éve költözött végleg Salföldre. Addig csak le-lejárt a szinte állandó elfoglaltság miatt itt tartózkodó férjéhez. Jól érzi itt magát. S miért is – – Nagyon szeretem a nagy tereket, de most érzem, a pici térben is lehet jól élni.
A nagy budai lakás sosem tudott ilyen meghitt lenni. Hangulatos itt, intimebb. Például be kell gyújtani a kályhába, és él a tűz, hisz lobogva ég. Meg kell tanulni gyújtóst aprítani, mert rég elfelejtettük. Közel lenni a természethez! Ez valamiféle visszatalálás az ember igazi életformájához.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások