Megújult a Hungária Fürdő

Új formában, de az Örökségvédelmi Hivatal követeléseinek eleget téve nyitotta meg kapuit a volt Hungária Fürdő helyén álló luxushotel és fürdő a Dohány utcában. Az 1965-től elhagyatott Hungária Fürdő megmaradt részét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemlékké nyilvánította, ezért a helyére épülő szállodának rekonstruálni kellett az épület több részét is. Az újjáépítésben olyan neves szakemberek segédkeztek, mint Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület alapítója és elnöke, és Bor Ferenc, művészettörténész.

 

Az Örökségvédelmi Hivatal engedélyével visszakaphatta egykori fényét a 70-es évek közepéig működő Hungária Fürdő. Az elhagyott épületet 2005-ben nyilvánította műemlékké a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, ezért a homlokzat rekonstruálásával lehetett csak felépíteni a helyére épülő szállodát, ami ezért teljesen beleolvad a város képébe.

A Hungária Fürdő még az 1840-es években épült, később a fürdő egyik részében megnyitották a Continental szállót, míg a másik részét lebontották és helyére bérházat emeltek. A 70-es évekre bezárt a szálloda, később a hotel épületét életveszélyessé nyilvánították, majd földig rombolták. A szálloda építtetői ezért csak képekről tudták rekonstruálni a hotel csarnokát, galériáját és forgóajtóját, amiben nagy szerepe volt Ráday Mihálynak, a Budapesti Városvédő Egyesület alapítójának és Bor Ferenc, művészettörténésznek – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Géher Zoltán, a szálloda igazgatója.

A szálloda tervei 2008 nyarán születtek, a következő év áprilisában tették le az alapkövet, és június 15-én nyitotta meg kapuit. A hotelben fürdő is működik, de a régi szállodával ellentétben nem a hallban, hanem a hetedik emeleten egy nyitott medencével és jakuzzival várja nem csak a szálloda vendégeit – tette hozzá Géher Zoltán.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop