Megrendelő és kivitelező – a vállalkozási szerződés garanciái

Ha otthonunkban, kertünkben valamilyen munkát szeretnénk elvégeztetni egy céggel, célunk mindig az, hogy fogyasztóként gyors, pontos, jó minőségű munkát kapjunk. A vállalkozónak pedig arra kell törekednie, hogy munkájával elégedett legyen a megrendelő, s a jövőben is az ő szolgáltatását vegye igénybe. Mindkét fél számára egyfajta biztosíték a vállalkozási szerződés.

 

 

A kivitelezés folyamata többszereplős is lehet, ha a fővállalkozó másik céget bíz meg az egyes munkaelemek elvégzésével. Ez a megbízás természetesen csak a nevében megbízás, ténylegesen azonban vállalkozási szerződés megkötését jelenti. Tudnunk kell, hogy a megrendelővel szemben a teljes munkáért, annak minőségéért közvetlenül a fővállalkozó felel.

A megfelelő eredmény a lényeg

A vállalkozási szerződést – amely a mindennapi életben rendkívül gyakori – a Polgári Törvénykönyvben (1959. évi IV. tv.) szabályozták. Vállalkozási szerződés alapján a szolgáltató valamely dolog tervezésére, elkészítésére, feldolgozására, átalakítására, üzembe helyezésére, megjavítására vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására, a megrendelő pedig a szolgáltatás átvételére, és díj fi zetésére köteles. A vállalkozási típusú szerződések esetében az eredménykötelem a lényeg, tehát megfelelő eredményt kell létrehoznia a szolgáltatónak. Azaz a vállalkozónak a szerződésben meghatározott munkát időre, a megfelelő minőségben és anyagok felhasználásával kell elvégeznie.

Ki mikor miért felelős?

A vállalkozási szerződések kapcsán a leglényegesebb szabályozás a vállalkozó felelősségéhez kapcsolódik. A vállalkozó ugyanis a megrendelő utasítása szerint köteles eljárni, továbbá köteles a megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalt munka eredményességét, vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti vagy gátolja. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a vállalkozó felelősségre vonható.

Ha a megrendelő alkalmatlan anyagot, vagy célszerűtlen, szakszerűtlen utasítást ad, erre a vállalkozó köteles őt figyelmeztetni. A figyelmeztetés elmulasztásából eredő kárért a vállalkozó felelős. Ha azonban a megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a vállalkozó a szerződéstől elállhat. Ilyenkor a felek között elszámolási viszony keletkezik, és amennyire lehetséges, az eredeti – a szerződés előtt i – állapotot kell visszaállítani. Ha a szolgáltató mégis elvégzi a munkát a rendelkezésre álló anyaggal a megrendelő utasítása szerint, úgy a megrendelő kockázatára köteles a munkát elvégezni.

Fő- és alvállalkozó

A fő- és alvállalkozó szempontjából rendkívül fontos a kettőjük között kötött szerződés tartalma. Mivel a fővállalkozó a megrendelő felé teljes felelősséggel tartozik, nem mindegy, hogy milyen garanciákat köt ki az alvállalkozóval kötött szerződésben. Mindkét fél szempontjából az a lényeg, hogy minél pontosabban, követhetőbben legyenek a szerződési feltételek meghatározva, így a későbbi viták elkerülhetővé válnak.

Döntő dokumentumok

Amennyiben a felek között mégis jogvita keletkezik, a kérdés eldöntésében nem a jogi, hanem a szakmai-műszaki elem lehet döntő momentum. Ez esetben a felek szakvélemények beszerzésével tudják állításukat bizonyítani, és a bíró dönt az adott jogvitában. A jogvita során nagy jelentősége lehet a rendelkezésre álló írásbeli dokumentumoknak (pénzügyi beszerzési bizonylatok, a felhasznált anyagokhoz biztosított megfelelőségi igazolás vagy tanúsítvány), amelyekkel bizonyítható a felhasznált anyagok eredete, megfelelő minősége, biztonságossága is.

 


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop