Megnyílt a Hagymatikum

Január 20-tól új időszámítás kezdődik Makó városának és gyógyvizeinek életében. Az ünnepélyes keretek közt megnyitott Hagymatikum Fürdő nemcsak korszerű szolgáltatásokkal várja a település lakóit és fürdővendégeit, de a Makovecz-tervek alapján emelt fürdőépület a városképet is megújítja. Az uniós forrás bevonásával megvalósult komplexumtól a szakemberek a város kulturális és gazdasági élénkülését is várják.

 

 

A dél-alföldi település eddig főként jellegzetes hagymájáról és a Ford T-modell megalkotója, Galamb József szülővárosaként volt ismert. Gyógyvize és a marosi iszap hiába bírt igazolt gyógyhatással, kevesen ismerték. Mindez megváltozik, hiszen a 2012. január 20-i megnyitást követően csaknem évi négyszázezer látogató ismerheti meg a makói termál jótékony hatását a Hagymatikumban.

A fürdő megnyitó ünnepsége igazi városi eseménynek számított Makón. Beszédet mondott Dr. Buzás Péter, Makó városának polgármestere, majd a város turisztikai kampányának “arcává” választott, helyi születésű Szentpéteri Csilla zongoraművész műsora után sor került a szalag átvágására. Az esemény keretében új nevet kapott a fürdő előtti köztér is, amely ezentúl Marczibányi István helyett Makovecz Imre nevét viseli a nagyszabású tervek és az építészmérnöki életmű iránti tiszteletadásként. Makovecz tágas tereit bárki megcsodálhatta a ceremóniát követő bejáráson, illetve érvényes belépőjeggyel akár a fürdő szolgáltatásait is kipróbálhatta, hiszen a délutáni utcabállal egy időben a fürdő végre megnyitotta kapuit a közönség előtt.

Hogyan jutott el Makó idáig? Az új fürdő ötlete még évekkel ezelőtt merült fel a település megújításának sarkalatos pontjaként. A többlépcsős városfejlesztés keretében 2010. június 30-án vette kezdetét a fürdőkomplexum építése. A beruházás összértéke meghaladta a 3,6 milliárd forintot, amelyből több mint másfél milliárd forintot sikerült uniós támogatásból fedeznie az önkormányzatnak.

A fürdő terveit a nemrég elhunyt Kossuth-díjas építész, Makovecz Imre készítette: kupolával borított, organikus épületegyüttest álmodott meg a makóiak számára. Az új Hagymatikumban a korábbi gyógyfürdő kiegészült további beltéri és kültéri medencékkel. Komplex gyógyászati-, családi- és wellness szolgáltatások is várják a vendégeket elsősorban Makó környékéről és a régióból.

Az ide látogató betegeket a makói gyógyvíz és az erdélyi érchegységek ásványaiban bővelkedő marosi iszap páratlan kombinációja főként mozgásszervi és gyulladásos betegségek leküzdésében segíti. A széleskörű wellness szolgáltatások közt többféle masszázs és szauna közül lehet választani. Igazi különlegességet jelent a makói szauna, amely a cédrus burkolat mögötti, makói hagymával díszített üvegablakon át kapja a megvilágítást, és alacsony páratartalom mellett egyesíti a finn szauna és a különleges felöntések hatásait.

A fürdő komplex igényeket képes kiszolgálni. A wellnesst beauty részleg egészíti ki fodrászattal, pedikűr és manikűr szalonnal. Nyáron élménymedence fog működni buzgárokkal, gejzírekkel és hullámfürdővel. A családok szórakozásáról és pihenéséről a HagyManó játszóház, csúszdás és tocsogó medence, valamint a baba-mama pihenő gondoskodik. Hagymamma házias ízeit kínálja a fürdő étterme, a Nyugi Bárban pedig gyümölcskoktélokkal lehet lazítani, és lehetőség nyílik biliárdra, kártyára, sakkozásra.

Mindezt meglehetősen olcsón lehet igénybe venni. A Hagymatikum belépőjének kombinált ára – amely tartalmazza majd az élmény-, a gyógy-, és a tanuszoda részek használatát is – diákoknak és nyugdíjasoknak 1700-1900 Ft, míg felnőttek részére 2200-2400 Ft.

A sokoldalú szolgáltatások mellett Makó további fejlesztésekkel is az idelátogató fürdővendégek kedvében kíván járni. Továbbfejlesztik a városi infrastruktúrát elsősorban a vendéglátás helyi intézményeire fókuszálva, és azt is tervezik, hogy turista látványosságokkal építik ki a Maros partját.

A beruházás-sorozattól azt várják a helyiek és a szakértők, hogy Makó előrébb léphet a régiós versenyben, de nemcsak idegenforgalmi és kulturális-, hanem gazdasági szempontból is fejlődhet. Már eddig is több új munkahely létesült a fürdő építéséhez kapcsolódóan, a megnyitástól pedig várhatóan további 500 munkahely jön létre a szolgáltatóiparban.

 

{gallery}images/stories/verysimple/hagymatikum{/gallery}

Mit nyújthat a vendégeknek a Hagymatikum?

Gyógymódok

•    ízületi bántalmakra
•    gerinckopásos fájdalmakra
•    reumatikus betegségekre
•    idegi rendellenességekre
•    lumbágóra
•    nőgyógyászati gyulladásokra
•    végtagtörések utókezelésére   

Kezelések    

•    iszappakolás és -kádfürdő
•    súlyfürdő
•    Víz alatti sugármasszázs és -gyógytorna    
•    gyógyúszás gyerekeknek
•    elektroterápia
•    bioptron fénylámpa

Wellness masszázsfajták

•    lávaköves masszázs
•    talpmasszázs
•    cellulit masszázs
•    aroma masszázs
•    herbál masszázs

    Szauna kínálat

•    gőzkabin
•    infrakabin
•    intim szauna
•    gyógynövényes szauna
•    aroma szauna
•    alföldi szauna


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop