Megéri a pénzét

az építkezés A jogerős építési engedély birtokában megkezdődhet. Lebonyolításában segítségünkre lehet egy jó építésvezető vagy egy műszaki ellenőr. Erről szólunk az alábbiakban.

 

 

Az építkezés levezényléséhez rengeteg idő, pénz és szakértelem kell. A készülő munkákat figyelemmel kell követni, ellenőrizve a munka minőségét, mennyiségét, a vállalási határidőket, a szakszerűséget.

 

Ha nem rendelkezünk megfelelő képesítéssel, gyakorlattal, akkor meg kell bízni valakit a feladattal.
Csak képesítéssel

Jogszabály írja elő, hogy építkezni kizárólag műszaki vezető irányításával lehet. Ez azt jelenti, hogy vagy a kivitelező rendelkezik megfelelő jogosultsággal – ami igen ritka – , vagy mi alkalmazunk műszaki vezetőt, aki regisztráltatta magát a közigazgatási hivatalnál. Jogszabály írja elő azt is, hogy a start előtt 8 nappal be kell jelentenünk a helyi önkormányzatnál a munka megkezdését. Ekkor kell közölni a kivitelező nevét, címét, illetve a felelős műszaki vezető, építtető adatait is, továbbá az építési engedély számát és keltét is.
Műszaki vezetőnk díjazásáról előre meg kell állapodnunk. A fizetés történhet havidíjként, illetve konkrét munkára, egy összegre szerződve, általában havonkénti kifizetéssel. Célszerű a műszaki vezetőt már a kivitelező kiválasztásakor megkeresni, megbízni, hiszen ő tapasztalt, képes kiválasztani az adott munkára a legmegfelelőbbnek tűnő szakembereket.
Műszaki vezetőnk a megállapodás után munkához lát, átnézi a terveket, megtekinti a helyszínt, ütemezi a feladatokat. Ha szükséges, megrendeli a talajmechanikai szakvéleményt, javaslatot tesz a kiviteli tervek megrendelésére.
A szakági tervezőkkel elkészítteti a szükséges részletterveket (a kiviteli terveket, az épületgépészeti, a fűtési, az elektromos terveket stb).
Elkészítteti a terület vízszintes, illetve függőleges geodéziai terveit (elsősorban lejtős terepen), részt vesz az épület kitűzésében, meghatározva az épület tervek szerinti helyét, a padlóvonal magasságát stb.

Naprakész
dokumentáció

A kivitelezés megkezdése előtt műszaki vezetőnk építési naplót nyit. Ezt naponta kell vezetni, leírva az aznapi tevékenységet, létszámot, időjárást, eseményeket. Állandóan az építkezés helyszínén kell lennie, abba a tervezők, a kivitelező és a műszaki vezető, illetve műszaki ellenőr jogosult bejegyzésre, illetve az építkezést vizsgáló hatóság. Az építési naplónak mindig naprakésznek kell lennie, ellenkező esetben jelentős pénzbírság róható ki. Vigyázat! A napló mellett a helyszínen kell lennie a jogerős építési engedély egy példányának, melyet szintén kérhetnek az ellenőrzésre jogosult hatóságok. Az építési naplót az épület elkészülte után is meg kell őrizni, vita esetén fel lehet használni.
A műszaki vezető az építkezés szakszerűségéért, a tervek szerinti építkezésért felel. Az elkészült munkák minősítése, mennyiségi felmérése, az építési anyagok beszerzése, utánrendelése nem az ő feladata. Nem vesz részt a számlák ellenőrzésében, és a pénzügyi elszámolásokban sem.
Ugyanakkor az épület elkészítését követően a használatbavételi engedélyezési eljárás során nyilatkoznia kell arról, hogy az épület a tervek szerint vagy attól eltérően készült-e. Nyilatkozik az épület balesetmentes, biztonságos használhatóságról az önkormányza-
toknál rendszeresített adatlapon.
Gyakori kellemetlenség forrása, ha a kivitelezéssel megbízott személy nem rendelkezik megfelelő jogosultsággal, így alá sem írhatja a szükséges nyilatkozatokat.
Ekkor keresnünk kell valakit, aki az épületet tüzetesen átvizsgálja, majd ha mindent rendben talál, nyilatkozatot tesz. Ám olyan embert elég nehéz találni, aki, bár nem kísérte végig az egész építkezést, hajlandó büntetőjogi és anyagi felelősséget vállalni az elkészült munkák szakszerűségéről.
Ha a kivitelezés során vitás kérdések merülnek fel, akkor építésügyi szakértőt kell bevonni, aki javaslatot tesz a megoldásra, elszámolásra. Amennyiben a felek ezt nem fogadják el, polgári peres eljárás következik.

Szigorú ellenőrzés
Érdemes műszaki ellenőrt is alkalmazni, ha a problémákat minimálisra akarjuk csökkenteni.
Műszaki ellenőr az lehet, aki a közigazgatási hivatalnál vizsgát tesz, és ott regisztrációs számot kap. Ellenőrünk részt vesz majd az elkészült munkák mennyiségi, minőségi megítélésében, a számlák elszámolásában, a kifizetésekben, a teljesítési határidők ellenőrzésében, az anyagszállítások szervezésében. Az elkészült munkákról felmérési naplót vezet.
Az építtető válláról jelentős gondot és terhet vesz le, hiszen naponta az építkezés helyszínén tartózkodik, a munka minőségét azonnal értékeli, és így nem alakulhat ki jelentősebb anyagi kár, nem kell egyes épületrészeket, szerkezeteket visszabontani, javítani. Elkészíti az ütemezési és a munkaterveket. Egyeztet az esetleges alvállalkozókkal, összehangolja az építkezést. Begyűjti a beépítésre szánt anyagokról a minőségi tanúsítványokat, az elkészült munkákból mintát vesz, szükség esetén laboratóriumi anyagvizsgálatot rendelhet el.
Megszervezi az elkészült vagy a téli munkák védelmét. Szükség esetén további részletterveket rendel meg, és egyezteti azokat a kivitelezővel.
A munka befejezését követően a munkát készre jelenti, és megindítja az átadás-átvételi eljárást valamennyi érintett hatóság és közmű bevonásával. Részt vesz a használatbavételi eljárásban is. Az elkészült munkák minősítésében és a végelszámolásban is van feladata. Neki is nyilatkozatot kell tennie az elkészült munkákról.
Díjazásáról és a fizetés módjáról az építkezés előtt kell megállapodni.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop