Lejár a házépítési határidő

Október 31-én lejár az állami kárenyhítési program határideje Felsőzsolcán. Az építkezés rohamtempóban folyik. Ahol a vállalkozó késik, napi ötvenezer forint körüli kötbért fizet.A városban a nyári árvíz nyomán 201 házat kellett bontásra ítélni. Az állami kárenyhítési programban a kormány 1,8 milliárd forintot hagyott jóvá az újjáépítésre, amelyből a károsultak lakásvásárlási vagy házépítési támogatást választhattak.

 

A támogatásra jogosultak és az azzal élni kívánók közül 74-en a házépítés, 64-en pedig lakásvásárlás mellett döntöttek. A házépítéshez a Kós Károly Egyesülés típusterveiből választhattak, vagy saját tervezőt fogadhattak. Az építők közül 25-en választották ez utóbbit, közülük 14 esetben könnyűszerkezetes ház építése mellett döntöttek. 49 házat a típustervekből választottak ki, kisebb módosításokkal. A kivitelezőknek október 31-éig kell készre jelenteniük a házakat. Az elmúlt hetekben látványosan felgyorsultak az építkezések, volt, ahol miközben a tetőt rakták, a belső épületgépészeti és burkolási munkákat is végezték. 

A szerződés értelmében a kivitelezőknek kötbért kell fizetniük, ha a határidőre nem készülnek el. Ez az épület értékének fél százalékát jelenti naponta, ami átlagosan egy 10 millió forintos ingatlan esetében 50 ezer forint lenne. A héten eddig 23 ház elkészültét jelentették. Várható, hogy dömpingszerűen a határidő napján érkeznek majd be a jelentések. Ennek alapvető műszaki feltétele, hogy a ház csatlakozzon a közműrendszerekre, működő fűtési rendszerrel és használható vizesblokkal rendelkezzen, valamint legalább egy szoba lakható legyen. A külső vakolást, egyéb belső burkolásokat és komfortnövelő munkákat a határidő után is elvégezheti még a kivitelező.

Mivel október 31-e vasárnapra esik, amit munkaszüneti nap követ, így a határidő november másodika, kedd lesz. Felsőzsolca önkormányzata felkészült a használatba vételi engedélyek kiadására, a papírok elő vannak készítve. A helyszíni szemléket követően így naponta 5-6 ház esetében akár jogerőssé is válhat a használatba vételi engedély. Valamennyi ház átadása és használatba vétele november közepére történhet meg.

A lakásvásárlók közül 58-an már megkötötték a szerződést, az önkormányzat pedig ki is fizette a teljes vételárat. Sokan így már beköltözhettek új otthonukba. Hat esetben még folyamatban van a vásárlás, de a határidőre ezek is megvalósulhatnak. Felsőzsolca az állami kárenyhítési támogatásból eddig 628 millió forintot használt fel.


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop