Lakásépítések 2013 I. – III.

2013. első három negyedévében a lakásépítési számok további 37 százalékkal zuhantak az egy évvel korábbihoz képest. Ilyen arányú visszaesés mellett 2013-ban hozzávetőleg 6700 lakás épül Magyarországon. Ez az évi 6700 lakásépítés azt jelenti, hogy a hazai lakásállomány (4,39 millió) megújulási üteme 650 év! A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 000 lakást kellene építeni.

 

A lakásépítésekre nem a lakásszám növelése, hanem a lakásállomány minőségi megújítása miatt van szükség. A felújítások és a helyettesítő új építések egyaránt fontosak. A mai magyar lakásállomány nem alkalmas arra, hogy több mint 600 évig fennmaradjon. A KSH szerint az 1933-as világválság idején is több lakás épült Magyarországon, mint 2012-ben. 15 ezres szint alatti lakásépítésre 1933-ban és 1925-ben volt példa, még a II. világháború alatt, 1943-ban is majdnem 27 ezer lakás épült.

A KSH által kimutatott „nem lakás célra” használt lakások nem jelentenek megoldást. Ezek részben irodák, részben üdülő településeken idényszerűen lakot nyaralók. Ebben a kategóriában szerepelnek a feketén kiadott és „nem lakottnak” jelentett lakások is. A nem lakott lakások közül 162 ezer darab 1946 előtt épült, 90 ezer darab pedig komfort nélküli vagy ennél is rosszabb állapotú, jórészt gazdaságosan fel sem újítható. Ez az állomány nem oldja meg a hazai lakásállomány problémáját.

A lakásállományon belül 583 489 darab olyan lakás van, amelynek a falazata vályog vagy sár, ezek minőségéről nincsen közelebbi adat.

Külföldi példát nézve, lakosságarányosan Ausztriában hozzávetőleg hatszor annyi lakás épül, mint Magyarországon.

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület négy javaslatot fogalmazott meg a lakásépítések, lakásfelújítások érdemi élénkítésére, amelyek nem igényelnek hazai költségvetési pénzeket:

1. A 2014-2020-as uniós támogatási időszak jelenleg folyó tervezése során el kellene érni, hogy a következő 7 évben épületenergetikai, településfejlesztési, munkaerő mobilitási céllal az uniós forrásokból a lakásfelújításokra, lakásépítésekre is jusson.

2. Szükséges lenne egy épületenergetikai program leegyeztetése az EIB-vel. Lehetőség van rá, hogy épületenergetikai céllal építésre és felújításra EIB (Európai Beruházási Bank) források kerüljenek bevonásra, amelyekkel hazai költségvetési támogatás nélkül, alacsony kamat mellett, forint alapon, hosszú távú lakáshitel bevezetésére lenne mód.

3. Szükséges lenne továbbá, hogy a Kormány a SZOCPOL támogatást olyan szintre emelje, hogy az energia hatékony, legális lakásépítések Áfa tartalmát jutassa vissza az építkező, új lakást vásárló gyermekes családoknak. A jelenlegi SZOCPOL mérték még az Áfa összegét sem adja vissza támogatásként, ilyen támogatás mellett nem működik a rendszer.

4. A lakásépítésekkel, lakásfelújításokkal foglalkozó központi hivatalra, vagy kormánybiztosra lenne szükség. A KSH számaiból az látszik, hogy évszázados mélyponton van a lakásépítések száma. Az elmúlt évtizedekben nem volt kiszámítható a kormányzatok lakásfejlesztési politikája.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop