Köztérmegújítási Nívódíj 2014

kozter2014. február 24. napjáig lehet pályázni a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület által meghirdetett nyilvános Köztérmegújítási Nívódíj 2014 pályázatra, amelynek célja az értékőrző településfejlesztési kultúra érvényesülésének, új értékek teremtésének a hagyományos értékek megőrzésével történő elősegítése.
A pályázatra benevezhetők az adott település arculatát befolyásoló, 2008. évtől kezdődően megvalósult, új illetve értéknövelő módon rehabilitált, elsősorban központi vagy alközponti jelentőségű közterek, közparkok, sétálóutcák, üzletutcák.

A pályázatok két kategóriában kerülnek elbírálásra és díjazásra:
1.    Településközpont, főtér kategória
2.    Lakókörnyezet közterei kategória
Pályázatot nyújthat be minden olyan személy, illetve szervezet, aki/amely a köztér megvalósításában felelős tervezőként, generálkivitelezőként vagy projektgazdaként/beruházóként közreműködött. A közterület megújításában közreműködők együttesen is jelentkezhetnek; egy közterületre csak egy pályázatot lehet benyújtani.

A pályázónak mellékelnie kell a tulajdonos, illetve képviselője írásos beleegyezését, ha a tulajdonos a pályázó, akkor a tervező írásos beleegyezését. A kivitelezőnek a (generál) tervező és a tulajdonos írásos beleegyezését egyaránt mellékelnie kell.

A pályázati kiírás és mellékletei kizárólag elektronikus úton tölthető le a www.mut.hu és a www.icomos.hu honlapról.

További felvilágosítás a Magyar Urbanisztikai Társaság titkárságán (Szabó Alexandra tel.: 1/ 215-5794, és az ICOMOS titkárságán Pakulár Ibolya tel.: 1/225-4965 hétfőtől péntekig 9-13 óra között.)

A pályázatot bruttó 100.000 forint nevezési díj átutalással történő megfizetését követően lehet beadni. A befizetést a pályázatot lebonyolító Magyar Urbanisztikai Tudásközpont NKft. 11709002-20603557 számú OTP bankszámlájára kell teljesíteni. Az átutalás közleményébe kérjük a „NÍVÓDÍJ” szót írni.

Beadási határidő: 2014. február 24. 12:00 óra, munkanapokon 9.00 és 15.00 óra között a MUT Titkárságán (1094 Budapest, Liliom u. 48.). Postai feladás esetén a beérkezés határideje 2014. március 25.

A Bíráló Bizottság kategóriánként egy „Köztérmegújítási Nívódíj 2014″ címet adományozhat, illetve kategóriánként legfeljebb három dicséretet is adhat. Megfelelő színvonalú pályamű hiányában a Bíráló Bizottság nem ad ki díjat illetve dicséretet.

A „Köztérmegújítási Nívódíj 2014” címet elnyerők egyedi érmet és a díj elnyerését tanúsító oklevelet, a dicséretben részesülők oklevelet kapnak. A díjazottak és dicséretben részesültek továbbá helyet kapnak az MUT és az ICOMOS honlapjáról is elérhető tervezői és kivitelezői névsoron.


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop