Kompakt komfort

A 36 négyzetméteres lakás a főváros szívében, háztetők romantikus látványával egy fiatalember első otthona. A szürke árnyalatokkal, izgalmas felületekkel és egyedi megoldásokkal tarkított fiatalos, lendületes élettér Kádár Helen enteriőrtervező munkája.

kompakt-komfort-kadar-helen

Minden esetben nagyon fontosnak tartom egy átgondolt koncepció felállítását, mielőtt átalakításba kezdünk, de a kis terek személyre szabása az átlagosnál is több kihívást jelent mind tervezési, mind kivitelezési szempontból. Az elvárt funkcióknak oly módon kell helyet biztosítani, hogy ne eredményezzen túlterhelt térérzetet. Egy kivételesen kedves házaspár évekkel ezelőtt kért fel idősebb, most pedig fiatalabb fiuk otthonának megtervezésére. Megtisztelő, nagyfokú bizalmuk szinte teljes mértékben szabad kezet biztosított, ennek alapján az igények felmérését követően egyedül vezettem le a folyamatokat.

kompakt-komfort-kadar-helen

Bár a lakás mindössze 36 négyzetméter, célunk volt egy funkcionális és szellős otthon kialakítása, ami bővelkedik tárolófelületekben. A lakásba lépve a közlekedőbe érkezünk, ahonnan a fürdő, kamra és a központi élettér is nyílik. Az alaprajzon nem lehetett és nem is kellett jelentősen változtatni, ezért a nappaliban egyetlen pengefalat építettünk – keretet adva a munkaállomásnak –, a fürdőszoba szinte használhatatlan elrendezését pedig teljesen újragondolva építettük át, helyet biztosítva egy kisebb mélységű mosógépnek is.

Számomra a harmónia megteremtésének szerves része a formák összhangja és a színek egymásba fonódása, amely a különböző helyiségek között is megjelenik. Az egyedi tervezésű épített bútorokra, illetve a mobiliára is a letisztult vonalvezetés jellemző, viszont mindenhol megjelenik egy-egy izgalmas részlet. Az előszobatükör vertikális dísze szépen rímel a bútorélre ültetett fogantyúkkal, a közlekedőlámpák fekete keretével, az étkezőszékek lábaival és a nappali lámpatesttel. A halszálkában lerakott vinyl padló finoman illeszkedik a rozsdahatású pultokhoz és hátfalhoz, ami a zuhanykabin burkolatát idézi.

kompakt-komfort-kadar-helen

A színek és minták tesznek igazán lendületessé egy enteriőrt, jelen projektnél ezért esett a választás a mustársárga étkezőszékekre, valamint az egyedi tervezésű és gyártású tapétára. Az ingatlan alaprajzi és műszaki adottságaihoz igazodva a lehető legtöbb igényt sikerült megvalósítanunk az új otthonban, amely látványosan fiatalos és minden ízében funkcionális.

Minden megbízásnál arra törekszünk, hogy egységes és harmonikus környezetet teremtsünk, amely megbízóink személyiségét tükrözi. kiemelt figyelmet fordítunk a mindennapi életben megélt funkcionalitásra is, hiszen a valódi dizájn a komfortos használat során teljesedik ki.
Kádár Helen
enteriőrtervező,
lakberendező

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop