Költségtakarékos szociális és bérlakás-építési program

A KONCEPTUM építési technológia alkalmazásával a társasház-beruházók és az önkormányzati szociális és bérlakásépítők is jelentős előnyökre tehetnek szert.

 

 

Kedvező építési költségek

 

 

A KONCEPTUM építési technológia alkalmazásával a társasház-beruházók és az önkormányzati szociális és bérlakásépítők is jelentős előnyökre tehetnek szert. A rendkívül jó hőszigetelésnek köszönhetően az épület üzemeltetési, különösen a fűtésienergia-felhasználása 50?70 százalékkal csökken a hagyományos szerkezetekből készített épületekhez képest. Fontos megjegyezni, hogy a keskeny falvastagságnak köszönhetően rendkívül jó helykihasználással lehet építeni, hiszen az épület bruttó – nettó m2 közötti különbsége jelentősen csökken. A mai magas telekárakat figyelembe véve adott nagyságú ingatlanon lényegesen nagyobb beruházói eredményt lehet elérni, hiszen az épület nettó alapterület-növekedése miatt az értékesíthető négyzetméterek ára a beruházó eredményét jelentősen javítja! Az alacsony hőveszteség miatt nagyságrendekkel kisebb kazán és radiátor szükséges.

 

Mivel az épületbe csekély mennyiségű épületvíz kerül, ezért a ház elkészülte után azonnal költözhető, nem kell a kiszáradásra várni.
Segítség asztma, allergia és reumás panaszok ellen.

Pályázható támogatás

A Széchenyi tervben meghirdetett SZT-EN-2 jelű, önkormányzatok részére történő energiatakarékos beruházásokra jelentős támogatásért lehet pályázni.

Gyors kivitelezés

A rendkívül gyors építésnek köszönhetően a beruházási idő jelentősen lerövidül, ez főleg az idegenforgalmilag építési tilalommal korlátozott helyeken fontos, hiszen itt nem terhelhető a vendégek és a lakosság türelme, valamint az adott település képét és forgalmát kevesebb ideig zavarja az építkezés. Mivel a falazó elem anyaga bennmaradó polisztirol szigetelőanyag, ezért a kivitelezés télen is folytatható, ugyanis az elemekben nem fagy meg a beton.
Családi házak kivitelezése kb. 3?5 hónap alatt készül el, igényszinttől és bonyolultságtól függően.
Az épületek tervezése számítógépes megjelenéssel történik. Tervezők részére tervezési segédletet biztosítunk. A technológia alkalmazására, tervezőket és vállalkozókat keresünk! Amennyiben már kész tervrajzzal rendelkezik és építési rendszerünk mellett dönt, cégünk az áttervezés költségét díjmentesen vállalja.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop