KIKA helyett XXXLutz áruházak

Lezárult a márkaváltás, az egykori Kika lakberendezési áruházak kívül-belül megújultak, az üzletek az új tulajdonos, az XXXLutz néven működnek tovább. A budaörsi áruház mellett a két budapesti, a győri, a debreceni és a pécsi áruház is új arculattal várja a vásárlókat.

kikahelyettxxxlutz 720

A hat magyarországi egységből álló osztrák KIKA hálózatot tavaly vásárolta meg a szintén osztrák XXXLutz cégcsoport, amely Magyarországon a Mömax és a Möbelix áruházakat is üzemelteti. Utóbbi áruházak a bevezető árszegmenst fedik le, míg a Mömax a fiatalos, trendi dolgokat kínálja a vásárlóknak, és ezeket kiegészítve az XXXLutz áruházak nagyon széles kínálatot biztosítanak, ami nemcsak a bútorok, hanem a lakáskiegészítő termékek terén is igaz. A márkaváltás több hónapos munka eredménye, ráadásul a hat üzlet az átalakítás idején mindvégig működött, amelynek során a teljes külső-belső átalakítás mellett új IT-rendszer kialakítása és beindítása is megtörtént. Sokatmondó és egyértelmű visszajelzés Magyarország üzleti és gazdasági környezetéről, hogy az 5,1 milliárd eurós árbevétele alapján a világ második legnagyobb bútorkereskedelmi láncának számító (13 országban 320 üzlettel rendelkező) XXXLutz cégcsoport bővítette magyarországi jelenlétét, így immár 23 áruházat működtet az országban.
A márkaváltás ellenére megmaradnak az üzletek választékában a kedvelt magyar márkák és a korábbi slágertermékek. A hazai áruházak eddig több mint negyven hazai beszállítóval dolgoztak, többségük továbbra is marad a szortimentben. Ilyen kiemelt partner például a Kanizsa Trend vagy a Naturtex. Az XXXLutz áruházakban ugyanakkor az új tulajdonos szélesebb beszállítói körének köszönhetően Magyarországon eddig ismeretlen prémium és saját márkás termékekkel bővül a választék, és 15-20 százalékkal nő az azonnal elvihető áruk aránya. A legtöbb fajta termék a legnagyobb, fővárosi és budaörsi áruházakban megtekinthető, de természetesen minden terméket meg lehet majd rendelni a vidéki üzletekből is. A megnövekedett kínálat tárolását a hálózat meglévő raktárai mellett egy Üllőn kialakított 17 ezer négyzetméteres raktár is támogatja.
Az XXXLutz hisz abban, hogy az online csatornák erősödése mellett a hagyományos offline kereskedelemnek továbbra is kiemelt szerepe van a lakberendezésben: a termékek kipróbálhatók, az eladók pedig tanácsadók. A társaság nagy hangsúlyt fektet az egyedi rendelésű bútorokra, az üzletekben ehhez szakszerű segítséget is nyújtanak a vásárlók számára, akiknek így nem kell kompromisszumot kötniük, ha otthonuk kialakításáról van szó. Az XXXLutz azonban nem csak a választék terén hoz megújulást. A magyarországi üzletekben is elindul a Premium Card program, a márka európai hálózatában már nagy sikerrel működő törzsvásárlói rendszer. Ennek keretében az üzletláncnál a hónapról hónapra megújuló exkluzív ajánlatokon, limitált vásárlási lehetőségeken, nyereményjátékokon túl minden évben vásárlási utalvánnyal és születésnapi meglepetéssel honorálja majd a vásárlók hűségét. Emellett szolgáltatások széles körét biztosítják az üzletek a 3D tervezéstől a varráson át a kisteherautó bérlésig, a bútorok összeszereléséig.
Az XXXLutz nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a vásárlók a korábbi vásárlásukhoz fűződő jogaikat megőrizzék, így az áruházakban eddig megrendelt termékek esetében továbbra is érvényben maradnak a garanciák, illetve az ügyfélszolgálat is készséggel áll rendelkezésre ezekben az ügyekben.

 

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop