Kedvtelésből tartott állatok tartásáról

Az ezzel a témával foglalkozó jogszabályok folyamatosan módosulnak, bár az alapjukat a 1998. évi XXVIII. törvény (az állatok védelméről és kíméletéről), valamint a 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet (a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról) adja. Ez az elmúlt években hihetetlen sokat változott, nehéz is állandóan nyomon követni. De a változásokra mindenképp szükség van, mivel egyre több hazánkban az állatkínzás vagy a nem megfelelően tartott hobbiállat, akik mostoha körülmények közt tengetik napjaikat.

kedvtelesboltartottallatok 720

A jogalkalmazók egyre tágabb látáskörének hála, igen sok állat bekerült azok közé, amiknek a kínzását, halálát szankcionálják. Eddig a kutya meg a macska volt elterjedt a világon, amelyekre ez vonatkozik, de ma már ugyanígy ide sorolhatjuk a degukat, csincsillákat, tengerimalacokat, valamint a különböző halfajokat egyaránt.

A korábbi jogi szabályozások szerint a települési önkormányzatok, társasházak, lakóközösségek minden további nélkül beleszólhattak az egyén állattartási szokásaiba. Ez részben jó is volt, de részben gátolta is az állattartókat. Pozitív volt abban az értelemben véve, hogy nem tarthattak egy 30 négyzetméteres lakásban 5-8 kutyát és macskát, hiszen az minden szempontból elégtelen tér ennyi állatnak és embernek. Tehát akkoriban meg kellett állni a lakásonként egy állatnál vagy még annyinál sem, ha nem engedélyezték. Végső soron az állatok szempontjából nem volt ez olyan rossz, mert nem feltétlenül jó összezsúfolva élni, valamint a szomszédok sem feltétlenül rajonganak a naphosszat tartó kutyaugatásért, főleg, ha több egyed lakik egy helyen.

A mai szabályozás ezt eltörölte, ami állattartói szempontból kifejezetten jó, hiszen senki nem szól bele, hogy a lakásában ki hány állattal él együtt. Ez köszönhető a fenti kormányrendeletnek, illetve az azt értelmező és a jogi hierarchiában elhelyező Alkotmánybírósági Döntéseknek.

Míg a tartható állatok számát nem korlátozza a jogszabály, ad pár iránymutatást, amit minden esetben be kell tartani. Ilyen például, hogy olyan térben kell tartani a kedvtelésből tartott állatokat, ahol a fajtára jellemző mozgásigényét ki tudja elégíteni, de kutyáknál ez a szükséges sétával kiváltható. Az állatok szerencséjére szabályozza, hogy tartósan 20 kilogramm alatti ebet minimum 10 négyzetméter, 20-40 kilogrammos ebet 15 négyzetméter, és végül 40 kilogramm feletti ebet csak 20 négyzetméternél kisebb helyen tilos tartani. Az akváriumokra, terráriumokra, kalitkákra vonatkozóan is tilalom áll fenn, miszerint tilos, hogy gömb alakúak legyenek.

Amennyiben jogi tanácsra lenne szüksége, érdemes felkeresni egy ügyvédi irodát!

 

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop