Karácsonyi feng shui

A karácsonyfa elhelyezése, a színes dekoráció jelentősége, és ennek hatása mindennapjainkraAz élő növények gondoskodnak az eleven csi-ről, életenergiáról, és nagyszerű feng shui orvoslási módszer is egyben.Az egyik legcsodálatosabb dolog a karácsonyi ünneplés során, a fa feldíszítése, mely segít megtölteni a teret jó hangulattal, és mégtöbb jó érzéssel.

 

A szímbólumoknak fontos jelentősége van. A kis angyalkák megtöltik a teret jó érzéssel, békével, és varázslatos pillanatokkal.
Ugyan ez a helyzet a színekkel. Hatnak ránk, hangulatunkra, és életünkre.
Egy kínai mondás szerint, „ Az öt szín megvakít”. Ez annyit jelent, hogy túl sok szín, hang és tevékenység, zsibbasztóan hathat. Túl sok étel, és szín lefárasztja a családot. Ne tegyük ki túl korán a dekorációkat.
A karácsonyfa díszítésekor több szempontot is figyelembe vehetünk. Az utóbbi időben „divattá” váltak az egy színnel dekorlált karácsonyfák.

Az arany és ezüst dekoráció – erősíti az intuíciót, és jelképezi a pénzt és a hírnevet.
A piros – az élet színe – és a legsikeresebb szín mindegyik közül. Összefügg a növekedéssel, a boldogsággal, és az élvezetekkel. Energetizálja a méj és szenvedélyes szerelmet. Egyesek hisznek abban, hogy távol tartja a gonosz erőket.
A kék szín – a spiritualitást, gondoskodást, figyelmet, megfontoltságot jelenti. Kapcsolatba hozható a hittel, álhatatossággal, hűséggel. Ez a szín lehűt, és lecsendesít.

A lila szín gyakran sikeresebbnek mondható mint a piros szín. Összefüggésbe hozható az elkötelezettséggel, igazsággal, szeretettel, és szenvedéssel. Gyakran kifejezi az erőt, a gazdagságot, és szerencsét.
Fehér – a gyász színe. Azt mondják a kínaiak, hogy „nincs élet, nincs szín”.Továbbá kifejezi a tisztaságot, az ártatlanságot, és naivitást.
A rózsaszín – gyógyít, továbbá kifejezi az örömöt, szerelmet, és romantikát. Egy nagyon finom szín. Emeli a rezgésünket, így nagyon egészséges ha van ilyen körülöttünk.

Nagyon oda kell azonban figyelnünk, hogy melyik életterületre helyezzük a karácsonyfát, és milyen színeket használunk, hogy ne boriítsa fel az egyensúlyt egy egy életterületen.

A nem megfelelő színekkel gyengíthetjük, akár karrierünket, lehetőségeinket, vagy éppen párkapcsolatunkat.
Nagyon jó a sok zöld szín használata, mivel a sok sok piros szín felpörget, és még stresszesebbé tehet bennünket a karácsonyi készületek során. A zöld szín elnyeli a tűz energiát. Megnyugtatólag hat, és segít abban, hogy kiegyensúlyozottabbak legyünk.
Idén gondoljunk úgy a karácsonyfára, mint az otthonunk erőteljes megerősítésére feng shui szempontból.
A karácsonyfa a fa elemet szímbolizálja. Még, a mű fenyő is ad egy jelentős mennyiségű fa energiát otthonunknak.

A legalkalmasabb területek a karácsonyfa elehelyezésére:
A Kelet- egészség család életterülete, melynek eleme fa. Tehát a fenyőfával erősítjük az életterület elemét.
A Délkelet- gazdagság siker életterületén, ugyan ez a helyzet.
A Dél – hír, hírnév életterület eleme tűz. Ebben az esetben tápláljuk a fa elemmel ennek az égtájnak az energiáját, emeljük hírnevünket.

Életterületek melyeknél oda kell figyelnünk a dekorációra:
Ha a fát északon a Karrier területére helyezzük, annak energiáját gyengíteni fogja, mivel a fa magába szívja a vizet. Ezért szenteljünk több figyelmet a karácsonyfának. Ha cserépben van, legyen mindig friss víz az edényben, ne enegdjük kiszáradni.
Továbbá használjunk kék színű égőket, dekorációkat. Ezzel egyensúlyba tudjuk hozni a víz energiáját. Műanyag, vagy üveg díszek is ugyancsak erősítik a fát, azaz az életterületre megfelelő hatással vannak.

Ha Nyugaton a Kreativitás, gyerekek életterületen, vagy az Észak nyugati segítőkész emberek, utazás életterületen helyezzük el a fát, akkor a fém energiát fogja gyengíteni, mely ehhez az életterülethez tartozik.
Jelen esetben használjunk fém színű díszeket, valamint ezüst és arany színeket.
A Délnyugati – szerelem házasság területén, vagy az Észak kelet, önművelés tudás életterülén, egy sokkal természetesebb jelenségként kezeljük a fa elemet. Ehhez a két életterülethez a föld elem kapcsolódik. A fa elem gyengíti a föld elem hatását, ezért ezen a területen tűz, és föld elemeket kell hogy használjunk, a egyensúly megteremtése érdekében.
Akaszthatunk agyagból készült figurákat, valamint sárga, és piros színű díszeket, továbbá piros és sárga égőket. Jelen esetben kerüljük a fehér égőket, mivel a fém elem tovább gyengíti az életterület föld jellegét.

A lakás közepén elhelyezett karácsonyfa, az egész lakás hangulatát meghatározzák.
Ehhez a helyhez a sárga szín van hozzárendelve. Itt lehet használni az arany, és sárga színeket, továbbá tehetünk a karácsonyfa tetejére egy szép nagy aranyszínű csillagot, mely tovább erősítit az életterületet.

Figyeljünk arra, hogy mindenki helyezzen valamit a karácsonyfa alá. Ezzel együtt, a jó érzés amivel ezt tesszük, ugyancsak betöltik a teret, mely még különlegesebbé teszik az ünneplést.

A karácsony a béke, boldogság, és szeretet ünnepe. Az Én üzenetem az Önök számára az, amivel teljessé tehetjük az ünnepet, hogy figyeljünk oda embertársainkra. Egy mosoly, egy kedves szó is lehet ajándék!


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop