Az Antik Enteriőr, a magyarországi műkereskedelem legjelentősebb eseménye idén 15. alkalommal kerül megrendezésre a Néprajzi Múzeumban 2011. december 1-4. között. A kiállítás és vásár fő kiállítói a legjelentősebb magyarországi galériák, régiségkereskedők, különleges tárgyakat kínáló kézműiparosok és antikváriusok. Az előzetes egyeztetések alapján a korábbi éveknél változatosabb lesz a rendezvény, mivel több kiállítót köszönthetünk majd, a múzeum minden zugában találkozhat valami különlegességgel a látogató. A legnagyobb kiállítók ebben az évben is a BÁV és a Pintér Antik, amelyek ugyanakkora, 60 négyzetméternyi területen állítanak ki. További jelentős kiállítóink art deco tárgyakkal és bútorokkal, különleges Zsolnay kerámiákkal, különleges lámpákkal, szőnyegekkel és más régiségekkel jelennek meg az eseményen.
A standokon minden látogató talál érdekességeket, érdekes tárgyakat, azok is, akik csak nézelődni jönnek azok, akik néhányezer forintos ajándékokat keresnek és azok is, akik komolyabb összeget kívánnak műtárgyakba fektetni. Ebben a szellemben idén először – vásárlási értékhatártól függő mértékben – levásárolhatóak lesznek a belépőjegyek, amelyek ára, egyébként alacsonyabb lesz a korábbinál (a felnőtt belépőjegy ára mindössze 1500 Ft). Az Antik Enteriőr kiállítás nem a gazdagoknak, a nagypénzű műgyűjtőknek szól elsősorban. Az igazi nagy befektetők általában közvetlenül, meglévő galériás kapcsolataikon keresztül hozzá tudnak jutni, ahhoz, amire vágynak. Ez a kiállítás mindenkinek szól, aki szereti a szép tárgyakat, hiszen itt egy helyen minden megtalálható a perzsaszőnyegtől és a festményektől a kis dísztárgyakig, antik ékszerekig, különleges sétabotokig. Egy különleges tárgy modern környezetben is tud érvényesülni, ha azt kellő ízléssel, odafigyeléssel választják ki és helyezik el – akár egy olcsó, IKEA-bútorokkal berendezett lakásban.
Hagyományosan a kiállítás látogatói egyéb, kapcsolódó programokon is részt vehetnek, szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A jubileumi Antik Enteriőr kiállításra minden eddiginél színesebb és érdekesebb programokat tervezünk annak érdekében, hogy ne csak a vásárolni vágyók érezzék jól magukat, hanem tanulni, szórakozni is jöjjenek ebben a négy napban a Néprajzi Múzeumba. Szervezünk a standokon érdekes szakmai előadásokat, korszak- és műtárgybemutatókat és zenei programokat is. A hagyományos szolgáltatások között ingyenes értékbecslést, tanácsadást is kínálnak kiállítóink, amelyet otthonról hozott tárgyakkal is igénybe lehet venni.
A szokásoknak megfelelően a kapunyitást megelőző este kerül sor az ünnepélyes, műsoros megnyitóra. Erre minden évben a kiállítók vásárolnak saját vendégeik számára jegyeket, de korlátozott számban meg is vásárolhatóak a belépők. Ahogy az a fentiekből is talán látható, a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a kulturálisérték-közvetítésre, ezért úgy döntött Balázs Fülöp László főrendező, hogy a megnyitón kamaraaukciót tartunk, amelyen kiállítóink és egyéb partnereink által felajánlott tárgyak és szolgáltatások kerülnek elárverezésre, és a befolyt összeget teljes egészében kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására fordítjuk. Az aukcióra a felajánlásokat november végéig várjuk. A kulturális szervezetek pályázataikat egészen november végéig, 20-ig nyújthatják be. A november elején meghirdetett pályázatra már most is több hazai és határokon túli magyar kulturális szervezet jelentkezett. A megnyitón derül ki, hogy a szakmai zsűri melyik három pályázatot választotta ki, akik között a befolyt összeg egyenlően oszlik majd meg. Reményeink szerint a támogatás szervezetenként akár több százezer forint is lehet.
Nemzetközi kapcsolatainkat is elkezdtük építeni, így jelenleg is zajló bécsi Art und Antik kiállítással kölcsönösen vendégül látjuk egymást. Terveink szerint a következő évtől az Antik Enteriőr nem egy évente egyszer megrendezett néhány napos esemény lesz, hanem országszerte és a határainkon túl is lehetőséget teremtünk partnereink bemutatkozására. Az előzetes egyeztetések szerint tavasszal és nyáron Gödöllőn a Királyi Kastélyban, Keszthelyen a Festetics-kastélyban, Fertődön az Esterházy-kastélyban, és más rendezvényekhez kapcsolódóan Tatán (a Víz, Zene, Virág Fesztivál idején) illetve Fűzérradványban (a Zempléni Fesztivál alatt) is lesz egy-egy néhány napos helyi, az Antik Enteriőr márkanevével fémjelzett kiállítás.
A kiállításra a sajtó képviselőit szívesen látjuk előzetes akkreditáció után, részükre a sajtóanyagot és munkafeltételeket biztosítunk. Sajtóbelépő igényelhető a sajto@antikenterior.hu e-mail címen. A Néprajzi Múzeum épületében az intézmény előírásai szerint televízió felvétel készítéséhez előzetes forgatási engedély szükséges, így az előzetes akkreditáció nélkül nem lehetséges.
XV. Antik Enteriőr kiállítás és vásár
helyszín: Néprajzi Múzeum, Budapest
Nyitva tartás: 2011. december 1-4-ig, naponta 10-19 óráig
Belépőjegyek:
teljes árú belépő 1500 Ft
diákoknak és nyugdíjasoknak 1200 Ft
kedvezményes jegyek 1200 Ft
további információ: www.antikenterior.hu
Hozzászólások