Jéghidegen az igazi!

Falun, ahol gyermekkoromben nevelkedtem, nem múlhatott el úgy egy ebéd, hogy ne került volna az asztalra egy fazék leves. Ugye, milyen jólesik a rekkenő melegben egy tál jéghidegre hűtött savanykás leves?! Nyáron könnyű dolgunk van, csak ki kell menni a kertbe vagy a piacra, és válogathatunk a?jobbnál jobb alapanyagok közül. Szinte bármilyen zöldségből vagy gyümölcsből készült levest fogyaszthatunk jégbe hűtve, bár akad pár fontos szempont, amit figyelembe kell vennünk az elkészítésükkor.

 

 

Praktikák

A fő étkezés kezdő fogása a leves. Elősegíti a gyomornedvek képződését, előkészítve a gyomrot a fő fogás befogadására, folyékony előétel szerepe van.
Egy könnyű zöldségkrém-, spárga- vagy hideg uborkalevessel jól indulhat például a kacsával, lazaccal vagy csirkével tervezett főétel.
Vegyük figyelembe az évszakok változását, mindig a friss primőr alapanyagokat részesítsük előnybe. Ne készítsünk a nyári hőségben száraz hüvelyesekből, melegítő fűszerezésu levest, azt inkább hagyjuk a téli napokra.
A hideg leveshez, amihez zsiradék szükséges, olívaolajat vagy étolajat használjunk, ebből is csak nagyon keveset, ugyanis azsír vagy vaj a lehűlés után kiválik a leves tetején, és foltokban úszkál. Ettől a leves élvezhetetlenné válik. 
Friss kaporral, mentával, petrezselyemmel, zeller zöldjével, tárkonnyal, bazsalikommal, lestyánnal még frissebbé tehetjük a levest. Fűszerek közül fahéjat, szegfűszeget, gyömbért, vaníliát használjunk.
Édesítéshez mézet, bodza- vagy csipkebogyószörpöt keverhetünk aleveshez.
Az üdébb, pikáns ízeket citromlével, tejföllel, joghurttal és fűszeres ízesített ecetekkel érhetjük el.
A sűrítéshez, habaráshoz vagy rántáshoz mellőzzük a lisztet. Inkább növeljük az alapanyagok mennyiségét, és kézi mixerrel pürésítve az?ételt egyúttal krémessé is válik.
Friss gyümölcsökből most érdemes levest készíteni: az üdítő harmóniát ebben az idoszakban maga a gyümölcs adja. Ha elkél a finom segítség, ott a citrom- vagy narancslé.

Cukkinileves pesztóval

Hozzávalók:
50 dkg cukkini,
2 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál extra szűz olívaolaj,
1 darab burgonya, 
1 darab zöldségleveskocka,
1 csokor friss bazsalikom,
2 evőkanál bazsalikom pesztó,
5 dl tej,
só, darált bors, fél maréknyi dióbél.

A cukkinit mossuk meg jól, majd vágjuk karikákra. Forrósítsuk fel az olívaolajat egy fazékban, majd fonnyasszuk meg az összezúzott fokhagymát. Tegyük hozzá a felszeletelt cukkinit és a?meghámozott, összekockázott burgonyát. Ízesítsük sóval, leveskockával, daráljunk rá borsot, majd lefedve pároljuk körülbelül 5 percig. Engedjük fel tejjel és körülbelül ugyanannyi vízzel, kanalazzuk hozzá a pesztót, szórjunk bele diót, és tegyük hozzá az összevágott bazsalikomot. Főzzük még öt-hat percig, utána kézi mixerrel pürésítjük. Hűtsük le jól, és jéghidegen tálaljuk.

Zelleres krumplileves

Hozzávalók:
350 gramm zellerszár,
500 gramm burgonya,
1 fej vöröshagyma,
1 evőkanál margarin, 
1 dl tejszín,
só, őrölt bors, őrölt szerecsendió,
1 darab zöldségleveskocka,
pár csepp citromlé.

Egy fazékban forrósítsuk fel a margarint, tegyük bele a finomra összevágott vöröshagymát, majd pároljuk pár percig. Adjuk hozzá az egy centiméteres darabokra összevágott zellerszárat és a kis kockákra vágott burgonyát, pároljuk. Öntsük fel vízzel, adjuk hozzá a zöldségleveskockát, ízesítsük sóval, őrölt borssal, szerecsendióval, főzzük kis lángon körülbelül 20 percig. Merülő mixerrel a leves kétharmadát pürésítsük. Öntsük hozzá a tejszínt és a citromlevet, forraljuk fel, majd hűtsük le. Levesestálkákba tálaljuk, tetejét megszórhatjuk frissen összevágott zellerszárral vagy -levéllel. Ehhez a leveshez angol- vagy szárzellert használjunk, de idényben a zellergumó zöldjét is választhatjuk. 

Hideg uborkaleves

Hozzávalók: 2 darab kígyóuborka,
2 gerezd fokhagyma,
1 csokor friss kapor,
1 darab zöldségleveskocka,
2 evőkanál extra szűz olívaolaj,
darált bors, só,
1 pohár tejföl,
fél citrom leve.

Egy fazékban forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele a finomra összevágott fokhagymát, majd fonnyasszuk meg. Adjunk hozzá meghámozott és kis kockára vágott kígyóuborkát, pároljuk néhány percig, majd fűszerezzük kevés darált borssal, alaposan összevágott kaporlevéllel, ízesítsük sóval és zöldségleveskockával. Engedjük fel annyi vízzel, hogy bőven ellepje, főzzük rövid ideig, majd adjuk hozzá a simára elkevert tejfölt. Jól forraljuk fel, és a végén ízesítsük fél citrom levével. Merülő mixerrel krémesítsük a levest, majd hűtsük le. Tálaláskor összevágott friss kaporral hintsük meg.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop