Játékos és természetes

Gyertyánági Zsófi és Szőllős Kinga keze nyomán izgalmas enteriőr született egy, a gyermekeik kirepülése után helyet változtató házaspár számára. Az új élet színtere kortárs, modern, erősen skandináv felhangú, alapvetően természetes, karakterükhöz legjobban illő.

Miután mindhárom gyermekük kirepült, vendéglátóink úgy döntöttek, hogy eladják Pest külső kerületében található családi házukat, és Buda szívébe költöznek. Rövid keresés után találtak rá a Városmajorban lévő, 88 négyzetméteres lakásra, egy 1900-ban épült bérházban. A hely nemcsak elegáns, de frekventált is, ami külön előny volt a számukra. Gyertyánági Zsófi és Szőllős Kinga ingatlanfejlesztő home stagerek vezették a teljes átalakítást. A munkálatok részeként falakat helyeztek át, plusz fürdőszobát alakítottak ki, a régi konyhából második hálót hoztak létre, a házaspár legkisebb gyermeke ugyanis még egyetemista, és néha náluk alszik.

Vendéglátóink egy jellemzően kortárs otthonra vágytak, nagy közösségi térrel, külön mosókonyhával és háztartási helyiséggel. A modern-skandináv megjelenés kifejezetten illett személyiségükhöz, ezért ennél a stílusnál maradtak. Kifejezetten szép az amerikai konyhával és étkezővel egy légterű nappali, a tölgyfaparkettához jól passzol a lenvászonfüggöny, a jutaszőnyeg, valamint a natúr színek: a törtfehér és a kasmír. Sok fejtörést okozott a tervezőknek a nappali falának mérete, amit izgalmassá akartak tenni, ezért díszlécekkel dobták fel. A tulajdonosoknak ez a kedvenc részlete otthonukban, illetve az előszobatükör. Zsófiék először csak a tükör nagyobb felét akarták elhelyezni, de rájöttek, hogy a bal oldali résszel együtt optikailag játékos megoldásra jutnak, ráadásul az előszobaszekrényt a tükrök mögött ügyesen elrejthetik.

A hálószobák és a fürdőszobák igazi intim zónák, a természetes matériák és színek itt sem maradhattak el. A házaspár hálójában meghatározó elem a pálmafamintás tapéta, amely feminin jellegű, miközben a szürke és a kék párbeszéde némi maszkulinitást is visz a térbe, ahol sikerült egy kis dolgozó- vagy fésülködőasztalt is elhelyezni. A harmadik gyermeknek és a vendégeknek fenntartott szoba erősen funkcionális, mégis jól illeszkedik a tér egészébe anyaghasználatát és színvilágát tekintve. A tulajdonosok egészen rövid idő alatt sajátjuknak érezték a lakást, elevenségével, szépségével és játékosságával abszolút elégedettek.

Célunk, hogy az általunk szervezett izgalmas terek békés alapot nyújtsanak egy család vagy baráti társaság élettel teli mindennapjaihoz.
Szőllős Kinga,
Gyertyánági Zsófi

ingatlanfejlesztő,
home staiger

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop