Januártól: Széchenyi-terv

Január 15-én, a Széchenyi-Terv indításának tizedik évfordulóján indul az új Széchenyi-Terv.  A II. Széchenyi-Terv keretében tömegesen jelennek majd meg a pályázatok – közölte nemrégiben a parlamentben  Matolcsy György  nemzetgazdasági miniszter. 

 

A korábban lakásépítéseket, autópálya-beruházásokat, gyógyfürdő-fejlesztéseket, valamint kis- és középvállalkozások támogatását középpontba helyező programnak most némileg változnak a prioritásai. Ezúttal az energiahatékony lakásépítés és -felújítás, a zöldenergia-termelés fejlesztése, az egészségipar, és továbbra is a kis- és középvállalkozások fejlesztése lesznek a középpontban.
Habár a SZT II-ről részletek még nemigen állnak rendelkezésre, interjúkból, beszédekből annyi tudható, melyek lesznek a prioritásai. Az egészségipar – a gyógyszeripartól az orvosiműszer-gyártáson, a gyógyturizmuson keresztül a négy nagy orvosi egyetem fejlesztéséig –, a zöldenergia, az energiahatékony lakásfelújítás és a lakásépítés ide tartozik majd. Miként az I., úgy a II. is a kis- és középvállalatok támogatását tűzi ki célul, s pályázatok útján uniós és hazai forrásokat használnak majd finanszírozására.

Az első Széchenyi-tervet 2000-ben dolgozták ki és fogadták el, hat évre kitekintő középtávú, 2001-től 2006-ig terjedő időszak kiemelt fejlesztéseit tartalmazta. A 2002-es kormányváltást követően azonban elhalt a program. A 2001–2002-es időszakra a költségvetésben meghatározott állami társfinanszírozással rendelkezett: 2001-re 295,9 milliárd, 2002-re 330,8 milliárd forinttal. 2001 végéig közel 14 ezer pályázat érkezett be, és ebből 11 ezer, a pályázatok közel 80 százaléka kapott támogatást – olvasható az Ecostat által 2002. májusában elkészített gazdaságossági gyorsmérlegből. Az egyes pályázatok céljainak elemzése alapján 1 forintnyi támogatás 4 forintnyi beruházás indítását segítette elő.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop