A japán kertművészet a Zen filozófia tükre. A földet gyakran a kő képviseli, ehhez jön a víz, a növények. A kerti út kivezet a mindennapokból a természet világába. A nagyobb sziklák, egy-egy kanyar megállásra, meditálásra késztet. A köveket úgy választják meg, mintha öröktől fogva azon a helyen állnának. A csipkés sziklák a hegyeket szimbolizálják. A lekerekített kavicsokat vízpartra helyezik. Némely kő teknős formájú, az állandóságot képviseli. A vízfolyások, tavak szigetei az öröklétet vagy a nirvánát jelentik. A növényekkel nem dekorálnak, nincsenek virágágyások, virágszegélyek – így definiálta a japánkertet lennox tierney professzor.
ultúránkban egyelőre szokatlan dolog ebben a szellemben kertet tervezni, de az ezoterikára fogékony emberek előbb-utóbb kimerészkednek a megszokások közül, és az otthonuk után nagyobb felületet adnak a meditatív tereknek, így kertjeiknek is. A megrendelőnek is lehet elképzelése, ízlése, de a szakmabeli jobban átlátja a kert egészét, a terület kialakításánál okosabban figyelembe veszi a földrajzi adottságokat, az évszakokként változó klimatikus tényezőket, és fényviszonyokat. Így lehet a táj objektív és szubjektív jellegét felhasználva a legimpozánsabb kertet megalkotni. (Nálam szükség volt párom rajztehetségére is, mivel az én rajzbeli képességeim igen kezdetlegesek.)
Ez a mintegy 270 négyzetméteres kert egy dunakanyarbeli falu szélén, egy új építésű ház kerítésein belül található. A talaj főleg agyagbemosódásos barna erdőtalaj, erre mintegy 20 centiméternyi, jó minőségű, jó vízgazdálkodású termőföld került úgy, hogy az alatta lévő legfelső talajréteg enyhe lejtést kapott a fölösleges víz elvezetésének érdekében.
A meglévő rézsűbe lépcső és egy másfél négyzetméter területű pihenő került. Akárcsak a sziklák, úgy a faragott lépcső és a pihenő kavicságya is andezitből készült.
A kemény, robosztus vulkáni kőzet szürkéskékes árnyalata az örökkévalóságot jelképezi, s ahogy az egyes köveken kicsapódott vas-magnézium szilikátok vöröses árnyalatokat rajzolnak a szürke alapszínre csak fokozódik a hatás. A kövek elrendezése nem lehet se túl hanyag, se túl merev. Ezt a szabályt követtem az utolsó szikla letételéig. A lépcső rézsű tetejéről induló pontjába két nagyobb, hegyesen kimagasló követ úgy helyeztem el, hogy hangsúlyozzam már nem sík terepen járunk, hanem egy „veszélyes” és titokzatos ösvény kapujában állunk.
A rézsű leghangsúlyosabb eleme az ősszel vörösre színeződő háromerű juhar, valamint a hortenzia csoport. De ne hagyjuk említésen kívül, a két kecses japán juhart, a télen is tündöklő japán babérsomot, valamint a talajon elterülő, örökzöld törpeloncot.
A terasszal egy szintben elhelyezkedő kertrész a családi élet szerves része, ahol száz négyzetméternyi pázsit és egy murvából kialakított kavicságy foglal helyet, benne egy – a japánkertekben népszerű – bambusz kézmosó, valamint egy bazaltkockából épített kerti sütő, tetején legömbölyített mészkőlappal. Az ellentétes színek, a merev és szabálytalan formák összeolvadnak, és sajátos hangulatot kölcsönöznek a kertnek.
Jól érzékelhetők a különböző terek közötti határvonalak: a terasznál lefektetett mészkőlapok átmenetet képeznek ház és terasz, terasz és kert között. A hidat jelképező kétszáz kilós, szabályos téglatest formájú andezitkő kapcsolja össze a pázsitot a kavicsággyal.
A rézsű felé induló szintén szürke amorf, gneis kövekből kirakott utacska megint egy másik dimenzióba kalauzol. A sarokban látható egytonnás sziklák monumentalitását a kecses szárnyas kecskerágó szelídíti meg.
A végeredmény nem az, amit a szemünkkel érzékelünk, hanem az, amit érzünk, miközben látunk. Szerintem ez a kertművészet.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások