Ismét győzött az összefogás

Budapest XVII. kerülete, Rákosmente örülhetett legjobban a „MegszépülAVárosom” kezdeményezés harmadik fordulójának, hiszen az összesen leadott 80 782 szavazatból 34 536-ot magáénak tudva első helyen végzett a versenyben. A programot létrehozó 7 építőipari cég közreműködésével, és a kerületi lakosok szavazatai alapján az Aranykút utcai játszótér melletti terület kapott új fitneszeszközöket. A felújítás értéke több mint 2 millió forint volt.

ismetgyozottazosszefogas 720

2013. szeptember 13-án egyedülálló kezdeményezés indult hét építőipari cég részvételével. Az ÉpítkezemFelújítok építőipari kezdeményezés képviselői: a Mapei, a RAVAK, a Roll-Lux, az ELKO EP HUNGARY, a Bramac az enHome és az Allianz Hungária Biztosító a Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. közreműködésével életre hívta a MegSzépülAVárosom Programot, melynek célja egy vidéki város vagy budapesti kerület közterületének rehabilitációja, mely az ott lakó közösség életminőségét javítja. A Program harmadik hullámának közönségszavazásán 25.774 ember szavazott, összesen 80.782 szavazatot leadva. A program elindulása óta most először egy budapesti kerület közterülete szépülhetett meg. Rákosmente győzelmét a 34 536 beérkezett szavazatnak köszönheti, amely a szavazatok közel 43%-át adta.

„Rákosmente folyamatosan fejlődik. A közösségi életet meghatározó terek és parkok fejlesztése szívügyünk. A kerület közösségének erejét jól példázza a „MegszépülAVárosom” szavazásán elért győzelem is, amely bebizonyította, hogy az itt élő emberek szeretik otthonukat, Rákosmentét és elkötelezettek a városrész fejlődése mellett. Ezúton köszönöm a helyi polgárok aktivitását, sok-sok szavazatát és azt a társadalmi érzékenységet és felelősségvállalást, amelyet az ÉpítkezemFelújítok kezdeményezés mögött álló 7 cég képvisel. Köszönjük, hogy segítségükkel hozzájárultak az Aranykút utcai játszótér fitnesz eszközökkel való kibővítéséhez.” – mondta el Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere.

A projekt vezetői a program egyre nagyobb sikerét látva bejelentették, hogy 2016. augusztus 8. és december 15. között ismét elindítják a szavazást, hogy egy újabb város vagy budapesti kerület kaphasson esélyt. A városokra a projekt honlapján, a www.megszepulavarosom.hu oldalon lehet leadni a szavazatokat.

„A projektben résztvevő vállalatok évek óta jelen vannak a hazai piacon, saját szegmensükben nem egy piacvezető is. A „MegszépülAVárosom” pályázat a társadalmi felelősségvállalás jegyében született meg, a cégek vallják, hogy környezetünkért, lakóterünk állapotáért mindannyian felelősséggel tartozunk! A program keretein belül már három közterületet tudtunk megszépíteni. A most átadott terület is megvalósítja mindezt a gondolatiságot, így a XVII. kerület lakói egy igazi közösségi térrel gazdagodtak” – fűzte hozzá Jagodics Rita, a Kereskedelmi Marketing Trendek Kft. ügyvezető igazgatója, a projekt kitalálója és koordinátora.
A program negyedik hulláma egy újabb meglepetéssel is szolgál, a szervezők 86 új várossal bővítették ki a városok listáját, így ebben a fordulóban már minden 15.000-nél nagyobb lélekszámú városra adható le szavazat.

A programról bővebb információ a http://megszepulavarosom.hu vagy a projekt Facebook oldalán található.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop