Irány Toscana!

„Megláttam a házat, és nagyot dobbant a szívem. Nyaranta hátrahagyom Bécset…” A toszkán vidék hangulata, stílusa elragadó, főképp, ha hotel helyett egy réges-régi villában keresünk szállást magunknak, ahogyan mi is tettük. Osztrák vendéglátónk úgy húsz éve építgeti, szépítgeti itt a házát, és ahogyan egykor szélesre tárta a szívét, teszi ezt most otthonának kapujával is.

A toszkán életről sokunknak a napsütés, a jó borok, az apró városok és természetesen a gondtalan pihenés jut elsőként eszünkbe. Egy ilyen városka, Castelnuovo-Berardenga ejtette rabul házigazdánkat, Eva Leinert is egy kirándulás alkalmával. Eva mindig is kalandos életet élt, spontán döntéseket hozott. Így történhetett meg az is, hogy negyvenes évei elején beleszeretett egy 14. században épült házba, majd mindössze tíz perc leforgása alatt úgy döntött, hogy a nyári hónapokban a család a bécsi lakhelyét erre a hangulatos, ám kellően elhanyagolt állapotú otthonra cseréli. Mint mondta, „a ház állapota közel sem volt olyan csodás, mint a táj, amely körülvette”. Szőlőtőkék, amíg a szem ellát, sűrű zöld gyep, buja növényzet. Ez egy cseppet nem változott az elmúlt huszonhárom évben, amióta itt élnek. „Nyugalom, amire mindig vágytam. Megláttam a házhoz vezető kis utat, és éreztem, hazaértem.”

Igazán nagy adag lelkesedésre és kitartásra volt szüksége ahhoz, hogy otthonától távol, a nyelvet alap szinten beszélve sikerre vigye tervét, hogy otthonos, kényelmes apartmanokat alakítson ki jövendőbeli vendégei és persze a családja számára. Sok időt és munkát fektetett abba, hogy az elhanyagolt, két épületből álló villát az eredeti hangulatnak megfelelően renoválja, és rendezze be. A fő épületben nem épített át semmit, csakis felújított és modernizált, ügyelve arra, hogy a hely lényegét megőrizze. Ezt leginkább a temérdek antik tárgynak, bútornak köszönhetően érte el, amelyek mindig különleges helyet foglaltak el a szívében.
Szűk lépcsősor vezet a magán lakrészbe, amely a legjobban tükrözi házigazdánk személyiségét, stílusérzékét. Itt minden bútornak megvan a maga története. A 18. századi óriási fali tükör Bécsből került Olaszországba, a magyar fazekasok által készített kancsókat egy Sienna-i antik vásárban vette vendéglátónk. Eva filozófiája szerint egyetlen bútort sem szabad kidobni. Fel kell újítani, vagy át kell alakítani. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a ház egyik legkülönlegesebb bútordarabja, a nappali dohányzóasztala, amely egy antik lift tetejéből készült. A jelenlegi üveglap helyén volt a lift motorja, és Eva egyik üzletét díszítette, akkor még teljes pompájában. Azonban, amikor üzleteit eladta, a liftet vitte magával. Oldalfalaiból lett bécsi lakásának gardróbszekrénye, míg a tetejéből toszkán otthonának dohányzóasztala.
Eva lánya is a vidék szerelmese lett. Ma már saját családjával a szomszéd faluban él, de mindig szívesen tér vissza, haza.

Mit, miért ne

Ezúttal arról szólnék, hogy mit, miért ne. Nálunk ritkán fordul elő az, hogy valaki ilyen miliőt válasszon mindennapi lakókörnyezetének. Annál gyakrabban találkozunk hétvégi házaknál, nyaralóknál eredetileg hasonló állapottal, amit aztán a tulajdonosok igyekeznek felújítani, eltüntetni a hibákat. Ilyenkor sikít egy nagyot a lakberendező: Csak azt ne!
Ha régi, szépen rakott téglafalat találunk az itt-ott málladozó vakolat alatt, sokkal jobb hatást érünk el azzal, ha leverjük mindenhonnan a vakolatot, mint akkor, ha kijavítjuk. Ilyenkor persze fokozottabban kell figyelni a fugázásra. Ugyanez vonatkozik a gerendázatra. A régi házaknál a födémet földből, sárból, nádból építették. Ha ezektől megszabadítjuk a mennyezetet, és szabat teret adunk a tekintetnek a padlás felé, akkor a lelkünk is felszabadul.
És végül a padló. Ami lehet sárból vagy téglából. Ha az előbbit találjuk, célszerű járólap helyett régi téglából kirakni a padlózatot. Ha a látvány még mindig nem elég különleges, akkor megbolondíthatjuk kavicsszőnyeggel. Összefoglalva tehát: egy idős hölgy szebb korabeli ruhában, mint mai, trendi öltözékben.

Tér, tér, tér

Maradjunk még a régi típusú házaknál. E házak ablakai jellemzően kicsik, amelynek persze megvolt a maga nyomós oka: könnyebb fűteni, nyáron pedig hűvösebb marad. Ezzel együtt e házak természetesen sokkal sötétebbek voltak, de ezen lehet változtatni anélkül, hogy az eredeti nyílászárók a szemétdombon kötnének ki.
A tér növelésének és a fény megtöbbszörézésének módjai jól láthatók a képeken. Az egyik megoldás az, ha – csakúgy, mint az előző képen – megszabadulunk a mennyezettől. Azért nem árt kikérni statikus véleményét, mielőtt meglendül a csákány a kezünkben. Ez esetben a tető szigetelésére nagyobb figyelmet kell fordítani. A színek térnövelő hatásáról már többször szó esett. Itt nem is lehet kérdés a szín: természetesen természetesen, vagyis fehéren hagyjuk a falakat.
A tárgyak is segíthetnek a tér növelésében. Semmi esetre se zsúfoljuk tele a helyiséget bútorokkal. Néhány jól megválasztott, korabeli berendezési tárgy, kiegészítve egy óriási tükörrel, megsokszorozza bennünk a teret és a jó érzést is.

Kint is, bent is

Gyakran látni, hogy a lakásbelső és a ház körüli tér köszönőviszonyban sincs egymással. Pedig e kettő harmóniája elengedhetetlen, hiszen az udvar, a terasz a lakókörnyezet előszobája. Ha tehát van egy régi parasztházunk, akkor szarvashiba lebetonozni vagy modern térkovel kirakni a területet.
A helyes megoldások között a füvesített, fapallóval lerakott vagy óriási kavicsokkal kirakott tér is szerepelhet. Utóbbi nemcsak esztétikus, hanem családi kirándulások emlékét is őrizheti. Hiszen, ha nem is az összes kavicsot, de néhányat magunk is gyűjthetünk. Arra azonban figyeljünk, hogy – ellentétben a képen látható megoldással – olyan székeket, asztalt tegyünk ide, amelyek nem lábakon, hanem talpakon állnak. Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a legromantikusabb pillanatban az ember ölében landol a vörösbor, mert megbillent a szék.
És egy gondolat a növényekről. A terasz, belső udvar meghitt, romantikus megoldása lehet, ha olyan kültéri világítást használunk, amely egy-egy növényt világít meg, adott esetben kavicsnak álcázva.

Ahogy a bejárathoz érünk, egy kellemes, igazán olaszos étkezőben találjuk magunkat. Az 1900-as évek eleji asztal, amelyet akár tizenöt fő is kényelmesen körbe tud ülni, a hozzájuk választott székek és padok mind antik vásárokból kerültek új helyükre.

A tárgyaknak lelkük van, és sokszor sokkal kalandosabb az életük vagy éppen múltjuk, mint azt hinnénk. Egy antik lift sokak számára csakis eredeti funkciójában létezhetne, de nem a mi házigazdánk esetében. A kreativitás adott új életet, s értelmet az antik mesterműnek, amikor azt elemeire szedve hasznosították. A tetejéből dohányzóasztal, oldallapjaiból gardróbszekrény készült.

Eva egyik régi barátjának festményei díszítik a ház falait. A drapp kanapé fölött is lóg egy a nappaliban. A vele szemközti falon két aranyszínu antik falikar egy 18. századi hatalmas tükröt fog közre, amely megduplázza a nappali terét.

A kulcsszó: egyszerűség. Az ódon szekrény nem hivalkodó, mégis megakad rajta a szem, akárcsak az agyagkancsón és a levendulacsokron. A kiegészítők azt a letisztult stílust hivatottak képviselni, ami egy toszkán ház sajátja. A zsúfoltság, a túldíszítettség ettől távol áll.

A mediterrán tájakon nagy becsben tartják a ház közvetlen környezetét is. A védett kis udvarrészt kövekkel rakták ki. Szürkeségüket fu színezi. A kerti széken megpihenve szép belátást nyerünk az étkezőbe.

Egy rendben tartott ódon konyhaszekrény lehet a gépekkel zsúfolt konyhánk dísze, ahogyan Eva otthonában is kitüntetett helyet kapott. A patinás, üvegajtós szekrény minden nap használatban van, és láthatóan jól bírja.