A holland Mararc Invest ingatlanfejlesztő társaság három helyszínen összesen 640 lakást építene Tatán és Tatabányán. A vállalkozás hatszázmillió forintért közel 25 hektárnyi földterületet vásárolt a két városban – mondta f el az MTI-nek a tég ügyvezalője.
"Társaságunk nagy holland építőipari vállalkozásokkal közösen projektcégeket hozott létre az egyes területek beépítésére\" – tette hozzá Rai mon Loeffen ügyvezető, aki üzlettársával együtt közel egy évtizede él Magyarországon. Korábban – faházak építésével foglalkozott, illetve a várgesztesi és a dunaszentmiklósi villapark létrehozásával szereztek tapasztalatokat a magyarországi ingatlanfejlesztések piacán. A Mararc Invest legnagyobb területű beruházása Tatabányán valósul meg. Itt ma a még külterületnek számító Bódis hegyen 19 hektárt vásároltak. A terület felén 280 lakást építenének, kert városi jellegű beépítéssel, a másik részt közművesítve, építési telekként értékesítenék. Jelenleg tárgyalásokat folytatnak az önkormányzattal a megközelítéshez szükséges infrastruktúra kiépítéséről. A társaság leggyorsabban megvalósuló projektje szintén Tatabányához kötődik. A kertvárosi lakótelepen februárban vásároltak 1,1 hektárt és még az idén megkezdik a Vitális út tömbházainak folytatásaként egy 200 lakásos emeletes ház építését. Vevőként a szociálpolitikai kedvezményt igénybe vevő gyermekes családokra számítanak. Tatán már elkészültek a tervek egy 183 lakásos lakópark építésére a Fényes fürdőhöz vezető út mellett. Itt öt sorház mellett 60-64 négyzetméteres apartmanházakat építenének. Ramon Loeffen szerint ezeket a lakásokat könnyű lesz értékesíteni, mert \"Tata vonzó város, az emberek szeretnek itt lakni\".
Hozzászólások