Legyen sok fény, sok fehér és sok fa, no meg egy kevés aranyszín, amitől minden finommá válik. Ezek Fest Kriszta lakberendező vadonatúj otthonának alkotóelemei, amelybe hazaérve a legjobban érzi magát.
Akik ismernek, tudják, ha megigéz egy épület vagy kert egy szeglete, máris tervezésbe fogok, és szakmai kihívásnak tekintem, hogy a magányos ház és a kert mielőbb teljes egységet alkothasson. Új otthonom, a ‚60-as évekbeli „Kádár–kockával” sem történt ez másként. Legfőbb tervezési szempontom egy könnyed, tiszta világ megteremtése volt, a létező legnagyobb nappali élettér kialakításával. Csupán a ház főfalait meghagyva teljesen kedvemre, ízlésemre és szokásaimra szabtam a közel 95 négyzetméter alapterületet, amelyben a nappali-étkező-konyhán kívül két hálószoba, egy fürdő, valamint a hajdani üvegverandán felépült mosókonyha és egy a konyhából megközelíthető kamra is helyet kapott. A nappaliban épített kandallót pontosan a bejárattal szembeni falra terveztem, a halszálka mintás laminált lap szinte irányt mutat, beviszi a tekintetet.
A konyha tervezésénél szó sem lehetett arról, hogy csempét lássak a falon, ezért egyedi ablakot gyártattam a munkalap és felsőszekrények közti részre. Mivel rendszeresen főzök, elengedhetetlen volt a sok tárolás. A lámpatestek kiválasztásakor az üveggömbökre esett a választásom kevés, finom arany vázzal dekoratívan, de nem tolakodóan vannak jelen. Talán a fürdőszobám tervezése tartott a legtovább, hiszen kevés négyzetméteren akartam megoldani minden funkciót.
Végül fontosnak tartom elmondani, hogy a tervezés, teljes bontás és beköltözés között mindössze 4 hónap telt el. Lelkiismeretes kivitelező csapattal és állandó háttérmunkával, anyag, bútor és kiegészítők leválogatásával megállás nélkül dolgoztunk azon, hogy tartani tudjuk a tervezett határidőt. Ritkán szoktam azt mondani, hogy elégedett vagyok, mert mindig lehet jobbat, de ez a ház maximálisan a terveim szerint, minden álmomat beleszőve valósult meg.
Designdock – a megfelelő hely elindulni akár egy hasonló, akár egy teljesen új felé, életre keltve egy ötletet, megvalósítva egy álmot. A munkáimból fakadó büszkeség sarkall a továbbfejlődésre, hogy mindig a legjobbat nyújtsam megrendelőimnek. | ![]() |
|
Fest Krisztina lakberendező |
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_bed1e8f1128243f85d1659f014c9037c.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_3634f819078b0bd75ac8a36d78aaa8d4.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_c969eb31d4ed0352613ce4e9aaed0c78.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_4a4665e2fef4b05594b1ab8b725f0317.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_10639846ccb7d768b733720434f96665.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_b574ee979ed7b5915ae250ad48426a12.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_07a3e32afff0e64c769394200578bf43.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_a89896f93e66f1618cd382037c47c974.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_b788d8a85ec6454e98f3ca556bccdbe5.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_8719568867295db3ccb8b64d489c960d.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_724981ec6902e752d1696a658e01cf45.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_8fccceb9d7b4917da33031b24e694f45.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_31ed9da81e0b40530527a2818817d001.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_765ef785d5664e973f34a8214e2d1327.jpg)
![](http://amiotthonunk.hu/wp-content/uploads/ewpt_cache/200x130_90_1_c_FFFFFF_7558ee3e279a28297d408a378f78547c.jpg)
Hozzászólások