Amint beléptem Ókovács Szilveszter, a Hír TV műsorvezetőjének Pest környéki házába, úgy éreztem, nem szeretnék innen soha többé elmenni. Valahogy ők is így lehettek ezzel annakidején…
– Hogyan talált rá erre a barátságos otthonra?
– Szerelmünk Zsuzsival nagy sebességű lévén, pár hónap ismeretség után összeházasodtunk. Neki volt egy kis lakása Budán, s amikor kiderült, hogy érkezik első kisfiunk, Benedek, kicsi lett az 50 négyzetméter. A Duna-kanyart kezdtük el járni, mert fontos volt, hogy a tömegközlekedés jó legyen, a rövid – a Belvárosig csak félórás! – autózás mellett legyen más megoldás is: a vasút. Végül a vízparton találtuk meg ezt a már jó ideje kibelezett állapotú villát. Megvette valaki, egy keveset hozzáépített, aztán kifújt a lendület.
A feladat izgalmasnak ígérkezett: sok minden adott volt, de mégsem annyi, hogy a fantáziánk ne dolgozhasson. Így néhány helyi mesterrel nekiálltunk a vakolatlan, szigeteletlen, szerkezetkész háznak. Négy hónap alatt kellett újjávarázsolni, de sikerült. Bebizonyosodott, hogy a gyorsaság nem mindig pénz-, néha szervezési kérdés is.
– Szép formájú a nappali.
– Ez a sokszög az említett hozzáépítésből már így fogadott minket. A kéménykürtőt félig körbefalaztattuk bontott váci téglákkal, még cz-vel írott, szép, címeres darabok. Szeretjük, hogy a csaknem százéves, sok vihart megélt háznak a falain helyenként átüt a múltja! Az előszobában is vakolatlanul hagytunk egy boltíves falszakaszt, a pincében minden a régi időket idézi, és a tetőtér ácsolatát is csak lekezeltük, burkolatlan maradt.
– Kellemesen tágas a konyha-étkező.
– Itt van három nagy, utcára nyíló dupla ablak, amelyeket nem cseréltettünk ki. Horrorisztikus ára lett volna, meg hát hogy is nézne ki hőszigetelt üvegezés egy ilyen régi ház frontoldalán! Utcáról nézve az épület az eredeti homlokzatát mutatja, a kert felől viszont modernebb a kép.
Nagy előnye a háznak, hogy le tudtuk tenni a szuterénbe a dolgozó-, illetve zeneszobát, és a beszélgetős, duhajkodós helyiséget is. E funkciókkal nem terheljük a nappali részt, így ott nincs számítógép, nem futnak mindenfelé kábelek, nincsenek lemezek, hangszerek szerteszét, egyszóval tényleg nyugalmas hely maradhat.
– A bárpult is jelzi, hogy fantasztikus jó levegőjű kiskocsmába érkeztünk.
– A helyiek szerint itt „önkiszolgáló kocsma” működött egykoron… Most az jöhet iszogatni, aki már a velünk való megismerkedésen túlesett.
– A tárgyak nagyon meghatározzák a ház hangulatát.
– Részben Zsuzsi bátyjának a relikviái találhatók kocsmánk falán. Õ a vasúttal jegyezte el magát, úgyhogy öreg mozdonyok táblái, letűnt állomások szerelvényei kerültek ide, de van iskolai Szovjetunió-térképünk is. Mementóként…
– Engem kicsit meglepett e látvány, de azt mondta: jó színei vannak.
– Szibéria topográfiailag narancssárga, tehát meleg fénye megvilágítva visszavetül az egész helyiségre. De ott függ mellette a rendszerváltó MDF-plakát: az a bizonyos hízott, kopasz nyakú „ruszki”, akit éppen hazaküldünk. A dolgozószobában sok más térkép mellett Nagy-Magyarországé is látható. Az innen nyíló zeneszobában pedig filmek rejtőznek. Megtanultam értékelni a „minőségi” filmnézést: engem gyengébb vagy unalmasabb alkotások kameraszögei, kellékei vagy a színészek apró művészi moccanásai is lekötnek. Ez már hóbort! A gerenda mögé fölcsavaroztunk egy vetítővásznat, így nem zavar és nem porosodik – íme, nem is látszik. Ha szükséges, csak lehúzzuk, és egyszerre kétméteres a képátló.
– Népszerű embernél vagyunk, tehát a közönség ismeri házigazdánk tevékenységét, de ez a dolgozószoba sok mindent elárul, amit nem biztos, hogy mindenki tud.
– Nem múlik el nap, hogy valahová lemezkritikát, operabírálatot, publicisztikát ne írnék. Így aztán sokat tartózkodom itt lenn, Zsuzsi történelmi és jogi könyvei közé bújva írom a cikkeket. Hogy ne kelljen ordítozni, van egy kiváló házi telefonunk, amelyen lecsenget a feleségem, hogy… hogy mit hozzak föl a szintén itt kialakított kamrából!
– Található itt hangszer, ami az aktív muzsikust jelzi.
– A digitális zongorát összekötöttem a számítógéppel, komoly és könnyű célokra egyaránt megfelel, skálázni ugyanúgy lehet mellette, és nem hangolódik el.
– Ki gitározik a családban?
– Csak szeretnék megtanulni a hathúroson! Még veszprémi éveim alatt basszusgitároztam egy funkyzenekarban. Vissza kell szereznem azt a basszust, és harsona is kell, mert tizenöt évig fújtam, és már tizenöt éve nem! Most Bendő kedvéért a furulyázást kóstolgatom egy új szilvafa példányon.
– Eredendően operaénekes, de azt gondolom, azért nem kifejezetten operaénekesként éli az életét, mert annyi más is izgatja. Így van ez?
– Õszintén szólva, igen. Nem űzöm főfoglalkozásként, havi két-három alkalommal énekelek. Számomra csaknem járhatatlan pálya. Nyilván az sem véletlen, hogy a jogra is ugyanabban az évben vettek fel, mint a Zeneakadémiára. De ne kerülgessük: ha akkora tehetség volnék, mint amilyennek hittem magam akadémista koromban, az éneklés nyilván az élethivatásomat jelentené. Annál nincs jobb, mint színpadon állni és jól énekelni! Én már mindenféle színpadon otthon érzem magam, de akkora karriert, amely hivatásérzetet és megélhetést adna, pusztán operaénekléssel nem futhatnék be. Úgyhogy nem bánom, hogy a tudásomon jóval túlmutató érdeklődésem máshol kamatozhat.
– Térjünk vissza még egy kicsit a házra: a felső szint, gondolom, a gyerekek territóriuma lesz.
– Persze, ha már tudnak lépcsőt mászni. Három apró félszoba van itt, fürdőszoba és nappali, kilátószerű terasszal a budai hegyekre. Bendő most egyéves, mire ez az írás megjelenik, földet ér a testvére, Zsombor is. És talán jön majd a harmadik, és akkor mindhárom félszobának lesz gazdája. A lenti nappalit szanaszét szórt gyerekjátékokkal sem terheljük meg: a közös fölső térben mehet majd a móka. De ez most sem haszontalan terület, a nálunk vendégeskedő rokonok, barátok kényelmesen éjszakáznak benne.
– Ehhez gratulálok, mert kevés családban gondolnak hasonló megoldásra, csak folyik a harc a gyerekekkel. Beszéljünk még a tárgyakról, amelyek körülveszik!
– Nagyon szeretjük a konyhabútort például, egy verőcei mester műve. Néhány berendezési tárgy holland bútorkereskedésekből származik – nem elegáns bevallani, de így van, és nagyon jól van így. Például a szekrény, amely a tévét rejti, szerencsére elég mélyre, így leginkább elő se kerül.
– Ha kiköltöztetek ide, nyilván fontos számotokra a kert – kérdezem a feleséget, Máthé Zsuzsát.
– Igen, bár a szomszéd úr gyakran korholja Szilvesztert, hogy keveset tüsténkedik a kertben, de hát szegénynek épp elég más dolga van. A kert eleve szép volt az óriás termésű diófával és a régi medencével, persze, hogy beleszerettünk. Tavasszal rendbe kell hoznunk, és ki kell találni, hogyan óvjuk meg a gyerekeket a vízbe eséstől.
– Melyek a te kedvenc tárgyaid?
– Szilveszter édesanyja révén került hozzánk az öreg német ingaóra, rengeteget küzdöttünk azért, hogy megszólaljon. Az óra ütése hozzájárul az otthonossághoz, mert akármilyen szép egy lakás, szükség van különféle hangokra, ízekre, illatokra, amelyektől otthon érezzük magunkat. A két festmény: a virágcsendélet és a tájkép nagymamám konfirmációs, illetve diplomaajándéka. Régen az ő lakásában függtek, ezért nekem otthondarabkák. A szép, új ház egyébként az itt eltöltött első, közös karácsonnyal most vált igazi, meghitt családi fészekké, ahová már nagyon várjuk az új fiókát.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások