Házat feng shui módra II.

A feng shui bármely módszerét alkalmazzuk, az égtájak figyelembe vételével 9 életterületet határozunk meg, mely mindegyikéhez egy-egy elem kapcsolódik az öt elem közül. A lakás, ház közepét meghatározva és kiinduló pontként használva, torta cikk szerűen 8 részre osztjuk fel az alaprajzot. A 9-ik rész a lakás közepe, melyet mindig szabadon kell hagyni. A föld elem kapcsolódik ehhez. Az egyes életterületek elhelyezkedése nyomósan befolyásolja mindennapi életünket.

 

 

Életterületek


Az Északi Karrier, Emberi kapcsolatok területe- víz elemű. Az eredményes munka és a siker kapcsolódik ehhez a területhez. Sokunk életében a legnagyobb kihívás, hogyan találjunk olyan munkát, amit szeretünk. Nemegyszer úgy érezzük, megfeneklett az életünk. Ilyenkor felmerül bennünk: „Hogyan tovább?” Erre a kérdésre is nehéz választ adnunk. Életünk egyik legnagyobb kihívása, hogy a keresés során ne térjünk le a helyes útról. Hogy ezt elérjük, alázatosnak kell lennünk, bízni az ismeretlenben, és ismerni önmagunkat. Ha úgy érezzük alkalmasak vagyunk elérni a kitűzött célt, akkor éreznünk kell az új lendületet ami segít minden energiánkat munkára fordítani. Ezt a területet „utazásnak” is szokták nevezni, hiszen az egész életünk egy nagy utazás, mondhatjuk életútnak is.

Észak Kelet az Önművelés és tudás területe, mely föld elemű. Az igazi tudás jóval több az ismeretek többé-kevésbé rendezett halmazánál. Az igazi tusás valójában a bölcsesség csírája, ami csak tanulással és elmélkedéssel eltöltött évek után szökken szárba. Mély belső felismerések, intuíció, bölcsesség. Tanulási képességeink fejlesztése. Spirituális világgal való kapcsolat tartozik ehhez a területhez.
Kelet az Egészség, és Család területe, mely fa elemű. Ez a terület jelöli családunkhoz, gyerekeinkhez, szüleinkhez, barátainkhoz, valamint munkahelyünkön feletteseinkhez és munkatársainkhoz fűződő kapcsolatunkat. Fontos ennek a területnek a karbantartása, mivel a jó egészség és a család, egyéni boldogságunk megalapozásában játszik fontos szerepet. Ha egészségesek vagyunk sportolhatunk utazhatunk, bármilyen szakmát választhatunk. Ugyanígy minél jobbak családi, baráti kapcsolataink annál jobbak az esélyeink, hiszen ezek mindig szilárd érzelmi hátteret jelentenek.

Délkelet, a Gazdagság, Siker területe, mely fa elemű. Ehhez a területhez tartoznak a gazdagító és boldogító események, anyagi jólét és bőség, szerencsés és sikeres élet.

Dél a Hír és Hírnév területe, mely tűz elemű. Ha törődünk a jó hírünkkel, sok barátunk lesz, ami számos kedvező lehetőséggel jár. Sok helyzetben csak akkor tehetünk bármit is, ha mindkét félben kellő bizalom él a másik iránt. Ha fölégetjük magunk mögött a hidakat, és nem törődünk azzal, mit tartanak rólunk a munkahelyünkön és baráti körünkben, magányosak leszünk, és nemigen várhatunk másoktól segítséget. Fontos a jó hírünk, hiszen a hír mindig előttünk jár!

Délnyugat a Szerelem és Házasság területe, föld elemű terület. Ez a terület szimbolizálja az ideális állapotot melyben a kapcsolatok fejlődnek. Ez érvényes házastársi, partneri, családi ill. szakmai kapcsolatra is.)
Nyugat, Alkotókészség és Gyerek terület, mely fém elemű. Ez a terület gyermekeinket, a velük való kapcsolatot, szeretet adást-kapást szimbolizálja. Valamint szimbolizálja a kreatív tervezést, jó ötleteket és ihletet.

Észak nyugat, Segítőkész emberek és utazás terület, mely ugyancsak fém elemű. Ha jó úton járunk, akkor lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy az emberek angyalként viselkednek, a földi lét pedig maga a mennyország. Ha lépteinket az egyidejűség irányítja, az emberek és a helyek megannyi jelet hagynak számunkra, amelyek segítenek megtalálni a helyes irányt, és ez által sorsunkat kiteljesíthetjük. Amikor az egyidejűség szellemében cselekszünk, úgy érezzük, a megfelelő pillanatban a megfelelő helyen állunk, és valamilyen égi hatalom irányít bennünket. A támogatás, a segítség, segítőkész barátok és emberek, a védelem és a védőangyalok tartoznak ide, akik megóvnak minket. Az utazások területe is egyben. A humán gondolkodás része.

A belső tér kialakitása

Jó, ha házunkat négyszögletes, vagy téglalap alakúra építjük. Az esetleges kiszögellések, hiányok különböző problémákhoz vezethetnek. 
A ház ablakainak megválasztásánál is érdemes figyelembe venni a feng shui alap elveit. Az ablakok legyenek szögletesek és kifele nyíljanak. Így a csi könnyen beáramolhat, és szerencsét hoz az ott lakókra. A szobák mérete legyen arányos a ház egészével. A helyiségek alakja legyen szabályos, a mennyezet ne legyen se túl magas, se túl alacsony. Az ablakok és ajtók záródjanak jól. A nappali legyen nagyobb, mint a hálószoba.

A nappali ne legyen magasabban az ebédlő vagy a konyha szintjénél. Az egyszintes lakásokban jóval több csi jön létre és áramlik, mint az osztott szintűekben. A bejárat energiája igen fontos, hisz a bejárati ajtó a „csi kapuja”. Rossz elhelyezése a ház összes előnyét tönkre teszi. Az ajtó legyen arányos a ház többi részével. Így biztosított a jin és jang közötti egyensúly. A bejárati ajtó legyen széles és nyíljon világos, derűs helyiségbe. Az ajtó ne nyíljon szemközt egyetlen ablakkal sem, mivel az ablakon kiszökik az éltető energia még mielőtt az egész házat végigjárta volna. Soha ne helyezzünk tükröt a bejárattal szembe! Visszaveri a beáramlóm pozitív élet energiát. Jó ha a háznak van hátsó kijárata is. Ahol a bejárat és kijárat egy, ott könnyen megreked a csi, és elnyomja a jólétet, az egészséget és a boldogságot. A házon belül minden ajtó legyen egyforma nagyságú. Nem jó ha három, vagy több ajtó esik egy vonalba. Ez az elrendezés a csit becsalogatja, de gyorsan ki is kergeti.

Gerendák

A gerendáknak különös figyelmet kell szentelni. A szabadon álló gerendák „ellen-energiát” sugároznak. Hátráltatják az anyagi előrelépést és feszültséget, stresszt okoznak. Az alá helyezett ágy, az itt alvónak okozhat fejfájást, kudarc balszerencse érheti. Óvatosnak kell lenni, ezért ha asztalt vagy széket állítunk a gerenda alá.

Lépcsők

A lépcső lehetőleg hömpölyögjön lágyan és legyen tág tere. Maguk a lépcsőfokok legyenek szélesek és lekerekített szélűek. A csigalépcső különösen akkor előnytelen, ha a ház középpontjában kanyarog. Ne legyen közvetlenül a bejárattal szemközt. Ebben az esetben a csi kiszökik.
A lépcső legyen tömör. Ha fokai különállók, a pénz könnyen kicsúszik a rajta járók markából. Világítsuk meg jól a lépcsőt, hogy a csi áramlása ne akadozzon.

Mosdók

A mellékhelyiségeket a bejárati ajtóból, a nappaliból vagy a dolgozó szobából ne lehessen látni. Ha a bejárati ajtóval szemben van, elnyeli a házba jutó összes csit. Ez megtörténhet akkor is, ha a mellékhelyiség hosszú folyosó végében van. Mindig zárjuk az ajtaját, és hajtsuk le a Wc tetőt. Arra nagyon kell figyelni, hogy melyik életterületre esik a mellékhelyiség, mivel azzal az életterülettel, amelyikre esik, adódhatnak problémáink, melyek a mindennapi életvitelünkben, és eseményekben mutatkozik meg.

Konyha

A konyha legyen mindig közelebb az ebédlőhöz. Gondok adódhatnak a család életében, ha túl nagy a távolság a két helyiség között. A konyha legyen világos és szellős. Az ablakok, a friss levegő, az élénk színek és a fény egyaránt jó hatással van a csire. Igen fontos hova kerül a tűzhely, illetve mely irányban néznek a gombjai, mivel ettől is függ az itt élők egészségi állapota és jó léte. Ezt a jó irányt általában a családfenntartó születési idejéből határozzuk meg. Soha ne nézzen a tűzhely a ház bejárata fele. Ez a pozíció megrendítheti a család egészségét és anyagi jólétét.

Ebédlő

Az ebédlő legyen tágas. Inkább kerek mintsem négyszögletes. Helyezhetünk a falra tükröt, mely megsokszorozza az asztalon levő étel mennyiségét, mely a jólét és bőség érzetét kelti.

Hálószoba

Ne helyezzük a hálószobákat a folyosó mentén egy sorba. Ez esetben káros energia termelődik. A hosszú előtér, lévén egyenes, megváltoztatja a csi töltését, a folyosóra nyíló ajtók sora pedig kibékíthetetlen ellentéteket szítanak.

Ezen feng shui alap elveket érdemes mindenképpen figyelembe venni egy ház építésénél. A feng shui a már megépített házak, lakások egyensúlyának megteremtésére is ad megoldást, hogy egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet tudjunk élni.

„ Szépnek születni nem olyan fontos mint szerencsés csillagzat alatt születni. Szerencsés csillagzat alatt születni nem olyan fontos mint jószívűnek lenni. Jószívűnek lenni nem olyan fontos mint jó csivel rendelkezni. „ (Ősi kínai mondás)


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop