A Nők Lapja hajdani és mai olvasói közül sok százezren, de inkább milliónyian tudják, ki is SchÄffer Erzsi. Illetve éppen az a különleges benne, hogy tudják, és mégsem… Köznapi, szinte mindenkivel egy, mégis más, mégis senkihez sem hasonlítható. Nála a legegyszerűbb szavak, helyzetek is mindig kapnak valami különös ragyogást. Előbb a cikkek, interjúk, riportok, azután jöttek egymás után a könyvek: Pipacsvirágom, Bodobács, Egyszer volt történetek, találkozások. Róla az a XIX. század végi, XX. század eleji újságírás jut az ember eszébe, amikor Ady, Kosztolányi, Karinthy, Krúdy tekintették magukat hírlapíróknak is. Legújabb könyvének fülszövegében Földesi Margit történész szavai szerint: – Ezt csak ő írhatta meg”.
A Nők Lapja hajdani és mai olvasói közül sok százezren, de inkább milliónyian tudják, ki is SchÄffer Erzsi. Illetve éppen az a különleges benne, hogy tudják, és mégsem… Köznapi, szinte mindenkivel egy, mégis más, mégis senkihez sem hasonlítható. Nála a legegyszerűbb szavak, helyzetek is mindig kapnak valami különös ragyogást. Előbb a cikkek, interjúk, riportok, azután jöttek egymás után a könyvek: Pipacsvirágom, Bodobács, Egyszer volt történetek,
találkozások. Róla az a XIX. század végi, XX. század eleji újságírás jut az ember eszébe, amikor Ady, Kosztolányi, Karinthy, Krúdy tekintették magukat hírlapíróknak is. Legújabb könyvének fülszövegében Földesi Margit történész szavai szerint: – Ezt csak ő írhatta meg”.
A kertben éppen napozni készült, hóna alatt kockás pléd. Alíz, az ír szetter szorosan követte, halkan ránk vakkantott. Azt hiszem, üdvözlésnek szánta, amolyan bevezetésnek a barátkozó szaglintások és buksisimogatás előtt. Mert ő már tudja: amíg a vendégek a kertkaputól elérnek a lakásajtóig, övé a terep. Fel is kísért minket a rövid lépcsőn, majd leheveredett az ajtó elé.
– Mostanában egyre inkább azt érzem, hogy a kertben, pontosabban a földön szeretek lenni. Már az első emelet is kicsit magasan van. Az volna a jó, ha kilépve
a ház ajtaján, máris az udvaron lennék. Amíg dolgoztok, én készítek egy kis sóskakrémet töltött tojással.
– A téglakályha platniján?
– Ott mennyei töltöttkáposztákat szoktam főzni! Képzeljétek, a ház lebontott kéményéből építtettük, úgyhogy ezek a címeres téglák az ezernyolcszázas évek végén készültek valamelyik csillaghegyi téglagyárban. Eredetileg csikótűzhelyet szerettem volna, nagyobb platnival, de Dominik bácsi – aki építette- javasolta, hogy legyen egy kicsit magasabb, így aztán ez a forma építés közben alakult ki. Amikor tizennyolc éve ideköltöztünk, lebontottunk egy romos cserépkályhát, annak aszalóját mentettük meg és használtuk fel. Ez a legfelső ajtó az aszalóé, a középső a sütőé, a két alsó pedig a tűztér és a hamuzó ajtaja. Szóval ez a téglakályha jóval több egy egyszerű kályhánál – meséli kedvesen, miközben gőzölgő, forró kávét meg süteményt tesz az asztalra.
Jellegzetes mozdulatokkal felvágja a frissen sült piskótát, majd néhány pillanatig téblábol, közben elmeséli, hogy ő igazából nem is kávézik, mert az bizony megdobogtatja a szívét, és hogy a kávéfőzés tudományát férje gyakorolja nap mint nap. Aztán leül, s hallgatunk egy keveset. Közben szinte látom őt magam előtt, amint az utcán egy magányos férfi különös énekét hallgatja, majd szóba elegyednek a hűvös estében. Erzsi a lélekmelegítő gyanánt a zsebében mindig ott lapuló pálinkásüveget odanyújtja a férfinak, mire az egy rúd házikolbászt húz elő aktatáskájából, s nyújtja feléje, akár egy virágcsokrot.
Mintegy ébredve a pillanatnyi merengésemből, megkérdezem:
– Lehet tudni, kié volt a ház egykor?
– Csillaghegyen híres, ismert ház volt ez, Thold-villának hívták. A környék parcellázásakor ez volt a második villa Csillaghegyen. Az IKV-idők alatt iszonyatosan lepusztult az egész ház: mikor ideköltöztünk, a lépcsőház ablakai be volt falazva, a pincében még most is ott a töméntelen agyag és törmelék.
A szoba mozaikparkettái teljesen elkorhadtak, de egy idomot megmentettünk emlékbe. Sokáig úgy laktunk itt, mintha nyaralnánk. Amíg kicsik voltak a gyerekek, a galérián éltek, kifeszített molinók választották el alvóhelyeiket. Egészen különös és varázslatos volt, ahogyan átsejlett a tetőtér. Mondogatták is egy ideig, hogy – olyan messze vagyunk tőletek”.
– Minden padlásnak megvan a különös hangulata. Bizonyára itt is így volt.
– Az valami csuda volt! Tele lommal, régi bútorokkal és a ház hatalmas víztárolójával. Szalmával töltött zsákokkal volt körülbélelve. Iszonyatos munkával kitakarítottuk az idő múlásának árulkodó nyomait. Szétbontottuk a víztárolót, és az öszszetört, ócska poros szalmát lehordtuk a kertbe, hogy elégessük. Alighogy meggyújtottuk a tüzet, lövéseket hallottunk. Először azt hittük, hogy vadgesztenyék pattognak, de nem: a szalma tele volt eldugott lőszerrel. Klári néni a szomszédból kirohant a kapu elé: – Jaj! Jaj! Lőnek!?” – pedig szegény már majdnem süket volt.
– Megmenekült valami a lomokból?
– Egy szalmával kitömött lovacska és néhány szék. Mindannyian nagyon szeretjük a tárgyakat, képtelenek vagyunk bármit is kidobni. A padlástér most az egyik lányunk első önálló háztartásának színtere, mert nálunk a lépéskényszer mindig megszüli a megoldást. Ha egyik gyerekünk megházasodik és lakásra van szükségük, igyekszünk megoldani a helyzetet – ül anyai mosoly arcára.
Közös ismerősünk mesélte egyszer, hogy amikor kicsik voltak a gyermekei, egyiket
a hátán vitte, a másik a nyakába csimpaszkodott, a két legnagyobb pedig a kezét szorongatta. Ez a kép adja a kérdést is:
– Hogyan képesek kirepülni ebből a meleg családi fészekből a gyerekek?
– Úgy, hogy sokszor jönnek hozzánk. Tegnap Marciék jöttek a kisfiukkal. Csak pár percre ugrottak fel, én meg minden finommal megetettem őket. Vasárnap Réka lányomék jöttek vadasra. A főzésekhez a férjem a – beszerző”. Hetente egyszer hátizsákkal a hátán kibiciklizik a piacra. Olyankor vesz friss tehéntejet, amiből aztán isteni aludttejet készítünk, és mindig hoz nekem egy csokor virágot: oldalt kikandikál a megpakolt hátizsákjából.
– Cserépedények, aludttej, virág a piacról. Ezek a vidéki élet jellemzői.
– Úgy látszik, a falusi gyermekkorom ott van a lelkem mélyén. Szeretek itt élni, de azt hiszem, jobban szeretnék vidéken. Röghöz kötött vagyok, közben pedig állandóan mennék. Jó itthon lenni és elmenni is. De azt hiszem, hazajönni a legjobb.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások