Rosegold a Várhegy alatt

Rosegold a Várhegy alatt

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Minden szárnyaló művészi kreativitás ellenére egy lakásfelújítás végső karakterét a nyersanyagoknak kell meghatározniuk. Szánjunk egy kis időt arra, hogy megérezzük a hely szellemét!

rosegoldavarhegyalatt 720


Egy lakásvásárlásnál az anyagi szempontokon túl a legfontosabb az egyediség. Vannak-e olyan pozitív megkülönböztető jegyei a kinézett otthonnak, amelyek kiemelik a tömegből, amire rá lehet erősíteni, térszervezéssel és a dizájnnal kidomborítani az előnyeit. A Logodi kertre néző, 53 négyzetméteres lakást hosszas próbálkozás után sikerült megvásárolnia a fiatal házaspárnak. A Budai Váralagút szomszédsága és a Vár nyugati lejtője komoly történelmi hátteret ad a környéknek, az 1930-as évek art-noveau jegyeit hordozó rendezett lépcsőházban a bejárati ajtók és a liftajtók is ugyanazzal a kovácsoltvas rácsozatú, kerek hajóablakokkal vannak díszítve. Így már az első percben tudtam, hogy ebben a formában kell megőrizni őket. A forgalmas Attila út zajai nem jutnak el az ősfás belső udvarra, a minden szobából ide nyíló franciaerkélyek pedig nyugodt, polgári környezetet teremtenek a lakásban. Az alaprajzi adottságokon nem sokat kellett változtatni, az előteret azonban összenyitottam a nappalival, hogy azonnal tágasabb helyiségbe érkezzünk. Úgy gondoltam, hogy egy plusz kis dolgozószoba kialakítása a konyha helyén szintén emeli a lakás használati értékét, kényelmes is, amely és később gyerekszobává alakítható.

Előre nem tudni, hogy egy valahol megszerzett inspiráció később hol landol, én ezzel a rosegold-sötétszürke kombinációval egy koppenhágai bemutatóteremben találkoztam hónapokkal ezelőtt. Azonnal beleszerettem, és még néhány fotót is készítettem emlékeztetőül, s íme, ebben a lakásban találtam meg a helyét. Egy kolléganőm ajánlotta figyelmembe a lengyel posztertapéta-gyártót, aki a legnagyobb gyártók minőségében nyomtat gyönyörű tapétákat. A faágat ábrázoló melegszürke poszter behozza a falak közé a kinti park hangulatát, és megvallom, magam is meglepődtem, milyen markánsan határozza meg az egész lakás hangulatát. Szerencsére megtaláltam a tökéletes rosegold párnahuzatnak való selymet is a kanapéra. A helykihasználás érdekében az étkezőasztal beépült a konyhapultba, és egy romboid alakzat csatlakozik a szekrénysor betétekkel kikönnyített pohárszék funkciójú szakaszába, ezzel kényelmesen hozzáférhetők az alsó tárolók is. Mivel a nappaliba oly sok attraktív elem került, a fürdőszobába inkább visszafogott szürke csempét választottam, színes kiegészítőkkel vonzóvá téve a helyiséget. Gondolodóba ejtett az is, hogy mivé is alakuljon a fürdőszoba sarkában befalazott egykori ajtónyílás, végül beépített polcot csináltattam belőle. A szabdalt formákat a burkolatba rejtett ledszalagok díszítik, amely egészen újszerű, sejtelmes fényhatás teremtett itt is.

  

Hiszem, hogy a bennünket körbevevő környezet harmóniája energetizálja, segíti a benne lévők jobb közérzetét. Egy lakás funkcióit és látványelemeit úgy kell megkomponálni, hogy az kisebb változtatásokkal hosszú távon is ki tudják szolgálni a benne élőket.

perfectmatching portre

Petyerák Katalin
lakberendező

A lakás korlátozottan kínálja a tárolási lehetőségeket, ezért a dolgozóba egy keskeny, de hosszú tolóajtós gardrób került.

Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Széllkapu függőkerttel, találkozóhelyekkel

A 2013-ban kezdődött Millenáris projekt befejezéseképpen megnyílt a budai Széllkapu mintegy 17 ezer négyzetméter zöldfelülettel, amely az elhanyagolt telket hivatott revitalizálni. Az új fővárosi zöldfelületen 355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat, és kialakítottak egy új mélygarázst is. A 2013-ban kezdődött Millenáris projekt befejezéseképpen megnyílt a budai Széllkapu mintegy 17 ezer négyzetméter zöldfelülettel, amely az elhanyagolt telket hivatott revitalizálni. Az új fővárosi zöldfelületen 355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat, és kialakítottak egy új mélygarázst is. A fenntarthatóság érdekében elsősorban honos, a városi klímát és az ökológiai adottságokat jól tűrő fákat és cserjéket, illetve úgynevezett stressztűrő évelőfajokat választva sokszínű, biodiverz környezet jött létre mintegy 17 ezer négyzetméter zöldfelülettel. A rengeteg pad, a lankás részeknek nézőtérjelleget adó ülőtámfalak és a tér tagoltsága lehetővé teszi, hogy a parkban több program is fusson egy időben, különböző helyszíneken. A sétautak három, gomba formájú, árnyat adó építményben futnak össze, tetejükön napelemekkel, így tágas, agóraszerű találkozóhely jött létre. A megnyíló kétszintes Millenáris2 mélygarázs 500 gépkocsi befogadására alkalmas, ezzel helyreállítva a terület beruházás előtti parkolóhelyszámát. Nagyobb összefüggő állomány a százötven díszcseresznye fa, amelyek cseresznyevirágzás idején különleges hangulatot árasztanak, de vannak a területen nagyobb méretű lepényfák, tölgyek, fenyők, almák, nyírek és gyertyánok is. Emellett ötvenezer évelő növény, rengeteg díszfű, nagyméretű cserje és negyvenezernél több hagymás növény színesíti a nagyközönség előtt is megnyíló parkot. A Széllkapu terveit a TSPC Mérnökiroda, Kádár Mihály és Könözsi Szilvia készítette. A park tájépítészei, Majoros Csaba és Balogh Andrea változatos domborzatú parkot terveztek. A bevásárlóközpont felé méretes függőkertet építettek, amelynek akár panorámalifttel is megközelíthető felső szintjéről kilátás nyílik a Margit körút, a Vár és a budai hegyek felé. A szemközti oldalon, a park középső traktusában elhelyezett vízfelület felé déli irányba lejtő, pihenésre alkalmas domboldalt alakítottak ki. Nem messze a tótól kapott helyett a párásító fúvókkal is felszerelt vízjáték. A színes fényekkel megvilágított, programozható vízsugarak dizájnbetonlapokból törnek elő, amelyek felületébe stilizált növény- és állatfajtákat megjelenítő grafikákat martak. {igallery id=4799|cid=1101|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új kilátó a Naplás-tó partján

A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A Naplás-tó Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, valójában a Szilas-patak árvízvédelmi tározója Cinkota mellett, amely mára a fővárosiak egyik kedvenc pihenőhelyévé nőtte ki magát, nem mellesleg pedig színes állat- és növényvilága miatt is érdemes meglátogatni. A tó és közvetlen környezete 1997 óta természetvédelmi terület, a cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadár fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban. A kilátó megvalósítását a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat finanszírozása tette lehetővé, terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a kivitelező pedig a Prédikálószéki-kilátót is építő Fitotron System Kft. A terepi munkálatok a szükséges engedélyek birtokában augusztus első hetében indultak, a várható befejezés és átadás idén ősszel lesz. A kilátó koncepciójának megfogalmazása során a helyszín adottságait figyelembe véve fontos szempont volt, hogy a kilátó a fák fölé magasodjon, ezzel teljes panorámás kilátást téve lehetővé a környékre. Ez az átalakulás az erdők funkcióját és az erdei turisztikai lehetőségeket is megváltoztatja: szerencsésen felértékelődnek, ökológiai és turisztikai szempontból egyaránt méltó helyükre kerülhetnek a főváros pesti oldalának erdőterületei. {igallery id=4799|cid=1102|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új Duna-híd épül

Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Miközben Budapest belvárosi szakaszán megközelítőleg egy kilométerenként található átkelési lehetőség, délebbre csaknem tíz kilométer választja el egymástól a Rákóczi hidat és az M0 gyűrű déli hídját, ráadásul a déli városrészek között a mai napig nincs a városhatáron belüli közvetlen összeköttetés. Csepel immár hetven éve vár arra, hogy Budapesten belül végre átkelő épüljön a budai kerületek felé. Az új Duna-híd megépítéséről 2018 decemberében határozott a kormány, s míg a Rákóczi híd építésekor a villamos vonal kiépítését csak a híd átadása után húsz évvel pótolták Újbudára, addig az új Duna-híd esetében a hídon átvezető villamos vonalat már a híddal együtt tervezteti a kormány. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelő államtitkár szerint az új híd önmagában is 50 ezernél is több autóval csökkentheti a belváros autóforgalmát. A budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épülő híddal közvetlen villamos összeköttetés jön létre Buda, Csepel és Dél-Pest között. A tervezendő négy kilométer hosszú villamos vonal Budán a Fehérvári úti villamos pályáról leágazva a Galvani utcán át Csepelen a Weiss Manfréd útnál a H7-es HÉV-et, a Soroksári útnál a H6-os, és a Kunszentmiklós-Tass elővárosi térséget kiszolgáló 150-es vasútvonalat is keresztezve a szakaszon 5 új akadálymentes megállópárt kap. Az utazási idő rövidülésével az érintett településrészek lakói könnyebben jutnak el a szomszédos kerületbe dolgozni, tanulni vagy éppen vásárolni; a felesleges kerülők megszűnésével pedig az autók károsanyag-kibocsátása is csökken.