A hegycsúcsok vonzásában

A hegycsúcsok vonzásában

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Colorado világhírű síparadicsoma, Aspen tőszomszédságában épült ez a kétszintes ház egy környékbeli család számára, akik Aimee Conrardy építészt és belsőépítészt – a minden túlzásoktól mentes modern enteriőrök és a hétköznapi elegancia hívét – kérték föl a tervezésre és kivitelezésre.

ahegycsucsokvonzasaban 720


Ennek az ízléses, ám látszólag szokványos Colorado állambeli amerikai ingatlannak különleges értéke a ház melletti környezetében rejlik, vonzerejét a szomszédos hegycsúcsoknak köszönheti. A ház közelében találhatóak ugyanis a világ talán leggyönyörűbb sípályái, mind közül a legismertebb Aspen, amely síelők ezreit vonzza évről évre, ahogy e ház lakóit is. A remek éttermek, menő butikok és a sok turista különleges multikulturális érzetet ad, ahol a síelésen mellett más szabadidős tevékenység, mint a hegymászás is nagyon kedvelt nyaranta.

Mivel Aimee Conrardy, a tervező nemcsak építész, de lakberendező is, szerette volna, ha megbízói teljesen rábízzák otthonuk megvalósítását. Ám itt más volt a helyzet, hiszen a tulajdonosoktól nemhogy távol áll a lakáskultúra világa, éppen ellenkezőleg, egy belsőépítészeti és bútorbolt, a Cathers Home Furniture + Interior Design tulajdonosai. Míg tehát házuk külsőjére vonatkozóan hagyták magukat meggyőzni az építész modern elképzeléseivel kapcsolatban, a lakás belsőjét nagyrészt saját maguk rendezték be, és csak néhány dologban kérték ki Aimee tanácsát.

A tervezésnél az építész kötve volt a környék szigorú városrendezési és építési szabályzataihoz is. Az előírások vonatkoztak az épület magasságára, és még az alapterület nagyságát is szabályozták. Bár a ház külső formája teljesen alkalmazkodik az előírásokhoz, a játékos tető modern külsőt kölcsönöz. Aimee a ház tervezése során arra is figyelt, hogy lakói a lehető legtöbb szobából maximálisan élvezhessék a gyönyörű panorámát, ugyanakkor minden helyiség megőrizze privát szféráját, még az utcafront felé eső részeken is. A földszinttel ellentétben az emeleten szintkülönbségek vannak, ezért a szülők és a felnőtt gyerekek hálószobái külön részlegekre kerültek a nagyobb intimitás kedvéért. Az egyik hálószobarész mellett egy kisebb park található, innen különösen szép kilátás nyílik a hegyekre. Minden hálószobának van egy kis terasza is, ekképp megnövelve a teret és a komfortérzetet. Az ablakok, különösen a hálószobákban, érdekes módon nem középre, hanem a sarkokba kerültek a szebb kilátás és a nagyobb intimitás érdekében. A ház tulajdonosai saját maguk is a környékről valósiak, a hegy mellett nőttek fel, szerintük van valami különös a levegőjében, amelyből erő, egészség és nyugalom sugárzik. Házuk berendezésénél kifejezetten olyan színekkel, anyagokkal szerettek dolgozni, amelyek a legjobban respektálják a természetet, és közvetlen környezetüköz illeszkedve visszahívják a hegyvidék színeit és hangulatát. És valóban, a szürkék, feketék, fehérek váltak otthonuk meghatározó színeivé, amelyek Aimee-hez is közel állnak, aki a letisztult, nyugodt, kényelmes enteriőrök híve, szereti a túlzásoktól mentes klasszikus dizájnt és a modern lakberendezési elemeket.

  

Aimee Conrardy többszörösen díjazott építészbelsőépítész 2001-ben alapított irodája elsődleges fontosságúnak tartja, hogy megkönnyítse az otthon építésének folyamatát, és megrendelőik azonnal beleszeressenek otthonukba. A túlzásoktól mentes modern stílus feltétlen híve.

ahegycsucsokvonzasaban portre

Aimee Conrardy
axisproductions.houzz.com

A ház emeletére ezen a szép, egyedi korlátos U alakú falépcsőn jutni fel. A lépcsőház falán az óriás méretű falikép a szomszédos havas tájat örökíti meg.

Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Új parkrészek átadása a Városligetben

A Liget Budapest Projekt keretében megújult a botanikus kert, az új kutyás élménypark, és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, amellyel immár több mint 150 000 m² zöldfelület újult meg, és közel 500 új, egészséges fát ültettek el. A Liget Budapest Projekt keretében megújult a botanikus kert, az új kutyás élménypark, és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, amellyel immár több mint 150 000 m² zöldfelület újult meg, és közel 500 új, egészséges fát ültettek el. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően visszanyerte régi fényét a Városliget egyik legkülönlegesebb növényeit felvonultató, ismeretterjesztő parkeleme, a botanikus kert, amelyet az újranyitásra Mőcsényi Mihályról, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozójáról neveztek el. A parkrészt a FŐKERT 100 éves jubileuma alkalmából adták át, 1967-ben. A bemutatókertnek szánt területen gyógy- és fűszernövények, konyhakerti növények, szőlő, gyümölcs, egynyári virágok, vízi-, mocsári és sziklakerti növények is helyet kaptak. A kert központi elemeként egy esőkunyhó szolgált, de látványosságai közé tartozott a forrás táplálta csobogós vízrendszer és a pergola a két vízmedencével. A felújítás során az eredeti, a Főkert tervtárában fellelhető 1967-es és 1969-es kertépítészeti tervek, valamint az 1980-as megvalósulási terv nyújtottak segítséget. Így a Mőcsényi Mihály Botanikus Kert területe déli irányban megnőtt, a Királydomb felé eső oldalon, a parki sétány pedig egy fasorral beljebb került. A megújult kert egyik sétányán kialakítottak egy lugast, melyhez kiegészítésképpen kerti tipegős útvonal kapcsolódik, segítve a parkrész bebarangolását. Helyet kapott a területen egy különböző felületekből álló KNEIPP ösvény is, melynek mezítlábas használata javítja az egyensúlyérzéket, jótékony hatással van testtartásunkra. Újra az eredeti nyomvonala mentén kanyarog a területet behálózó, hangulatos patakrendszer, melyet forrás táplál, és visszatértek a nyílt vizeket és a mocsári élővilágot bemutató medencék is. A megújult Mőcsényi Mihály Botanikus kertbe mintegy 335 különböző fajtájú új növényt ültettek el, több mint 35.000 példányszámban. Az esőbeálló leromlott állapotú épülete helyett egy új, modern épület került, mely vendéglátói, kiszolgálói és ismertterjesztői funkciót kapott. Új kutyaparadicsom A városligeti parkfejlesztés második ütemében egy újabb tematikus kutyás élménypark is várja a gazdikat és négylábú kedvenceiket. A mintegy félhektáros új kutyaparadicsomot könnyen megközelíthető helyen, az Ajtósi Dürer sor-Stefánia út kereszteződéséhez közel alakították ki, területét biztonságos kerítés határolja, melyen több, zsilipes rendszerű bejáratot helyeztek el. A parkrész különlegessége, hogy külön elkülönített részt kaptak a kistestű és a nagytestű kutyák, így elkerülhetőek lesznek a konfliktusok, ütközések. A tervezők mindkét részen terepalakulatokkal megmozgatott játéktereket alakítottak ki ügyességi elemekkel, alagutakkal, ugró akadályokkal, szlalom pályákkal. A gazdik és a kutyusok kényelméről kombinált használatú ivókutak és padok gondoskodnak, a terület tisztán tartását pedig több mint egytucat kutyapiszok gyűjtő segíti. Fontos megjegyezni, hogy a Városligetben – néhány elzárt terület kivételével – továbbra is biztosított a szabadon kutyázás lehetősége. Természetesen az új Kutyás élménypark teljes növényzetet újjávarázsolták, a területén 6 új lombos fát ültettek el és több mint tízezer cserjét és évelőt is elhelyeztek, így a Hermina úti „testvéréhez” csatlakozva Budapest egyik leghangulatosabb kutyabarát helye jött létre. Futás a Ligetbe(n) A futás ma már a legnépszerűbb tömegsportok közé tartozik: az országban százezrek, a fővárosban tízezrek húznak naponta futócipőt. Kimondottan nekik készült a Városligeti Futókör. „A Városligeti Sportcentrum őszi átadását követően a park Budapest legsokoldalúbb sporthelyévé vált, melynek kínálata tovább erősödik. Nagy örömünkre szolgál, hogy végre a pesti oldalon is a Margitszigeti futópályához hasonló alternatívát tudunk kínálni, ami ráadásul modern és biztonságos szolgáltatásokkal várja a sportág szerelmeseit. A futókört a következő napokban vehetik birtokba a sportolók” – mondta el Gyorgyevics Benedek. A Városligeti Futókör tervezése során a folyamatosan egyeztettek a budapesti futókat képviselő szervezetekkel, hogy a pálya vonalvezetés, burkolata a sportolók igényei szerint alakítsák ki. Mindezeknek köszönhetően a kiváló minőségű, 2 kilométer hosszúságú, színezett – az izületeket kímélő - rekortán borítású pálya teljes hosszában kivilágított. A fák között kanyargó, rendkívül hangulatos vonalvezetésű pálya belépési pontjainál bemelegítő területeket helyeztek el a sérülések elkerülése végett, a nyomvonal mellett pedig számos ivókút szolgáltatja a frissítőt. A sportolók kényelmét a Városligeti Sportcentrum női, férfi és akadálymentesített öltözői szolgálják. www.ligetbudapest.hu  

Új kilátó a Naplás-tó partján

A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A Naplás-tó Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, valójában a Szilas-patak árvízvédelmi tározója Cinkota mellett, amely mára a fővárosiak egyik kedvenc pihenőhelyévé nőtte ki magát, nem mellesleg pedig színes állat- és növényvilága miatt is érdemes meglátogatni. A tó és közvetlen környezete 1997 óta természetvédelmi terület, a cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadár fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban. A kilátó megvalósítását a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat finanszírozása tette lehetővé, terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a kivitelező pedig a Prédikálószéki-kilátót is építő Fitotron System Kft. A terepi munkálatok a szükséges engedélyek birtokában augusztus első hetében indultak, a várható befejezés és átadás idén ősszel lesz. A kilátó koncepciójának megfogalmazása során a helyszín adottságait figyelembe véve fontos szempont volt, hogy a kilátó a fák fölé magasodjon, ezzel teljes panorámás kilátást téve lehetővé a környékre. Ez az átalakulás az erdők funkcióját és az erdei turisztikai lehetőségeket is megváltoztatja: szerencsésen felértékelődnek, ökológiai és turisztikai szempontból egyaránt méltó helyükre kerülhetnek a főváros pesti oldalának erdőterületei. {igallery id=4799|cid=1102|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új Duna-híd épül

Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Miközben Budapest belvárosi szakaszán megközelítőleg egy kilométerenként található átkelési lehetőség, délebbre csaknem tíz kilométer választja el egymástól a Rákóczi hidat és az M0 gyűrű déli hídját, ráadásul a déli városrészek között a mai napig nincs a városhatáron belüli közvetlen összeköttetés. Csepel immár hetven éve vár arra, hogy Budapesten belül végre átkelő épüljön a budai kerületek felé. Az új Duna-híd megépítéséről 2018 decemberében határozott a kormány, s míg a Rákóczi híd építésekor a villamos vonal kiépítését csak a híd átadása után húsz évvel pótolták Újbudára, addig az új Duna-híd esetében a hídon átvezető villamos vonalat már a híddal együtt tervezteti a kormány. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelő államtitkár szerint az új híd önmagában is 50 ezernél is több autóval csökkentheti a belváros autóforgalmát. A budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épülő híddal közvetlen villamos összeköttetés jön létre Buda, Csepel és Dél-Pest között. A tervezendő négy kilométer hosszú villamos vonal Budán a Fehérvári úti villamos pályáról leágazva a Galvani utcán át Csepelen a Weiss Manfréd útnál a H7-es HÉV-et, a Soroksári útnál a H6-os, és a Kunszentmiklós-Tass elővárosi térséget kiszolgáló 150-es vasútvonalat is keresztezve a szakaszon 5 új akadálymentes megállópárt kap. Az utazási idő rövidülésével az érintett településrészek lakói könnyebben jutnak el a szomszédos kerületbe dolgozni, tanulni vagy éppen vásárolni; a felesleges kerülők megszűnésével pedig az autók károsanyag-kibocsátása is csökken.