Hazahozott Toscana

Csodák pedig vannak! – állítja Anna, a vendéglátónk. Hiszen mesébe illő történet fűződik ahhoz, hogy éppen itt van az otthonuk. A környéken laknak a barátaik, akikhez vendégségbe készültek, de eltévedtek. A kis budai utcák közt bolyongva, egy öreg házon „Eladó” táblát pillantottak meg. Megigézte őket a környék hangulata, a kert, a csend, a madárcsicsergés és az eléjük táruló panoráma: Budapest madártávlatból. Összenéztek Gáborral, a férjével, és tudták, hogy hazaérkeztek.

A tíz évvel ezelőtti történet ma már a családi legendák sorát gazdagítja, de itt vett új ívet a lakók élete. A megvétel után, előtt és közben, azonnal elkezdődött a tervezgetés. Eredetileg csak a tetőszerkezet cseréjén gondolkodtak, és kisebb átalakításokkal szerettek volna beköltözni. Menet közben azonban kiderült, hogy nem csak a födém rossz, de az épület állaga sem megfelelő. Így aztán csak a pincét és néhány főfalat tartottak meg a régi házból. Világjáró emberekről lévén szó, számtalan kultúrát, tájat, otthont ismertek meg. Magukhoz legközelebbinek a mediterrán világot érezték, így otthonukat is ebben a stílusban álmodták meg. Jóföldi Szabolcs építésszel hamar egymásra hangolódtak, és szépen rajzolódott a ház arculata.

A lejtős telekre egy szinteltolásos, központi tengelyű épületet tervezett, így nem csak a homlokzat, de a belső terek is játékos látványt nyújtanak. Az épület tömegformálása az utca felől zártabb, a kert felől azonban a hatalmas ablakokon beáramló fény a világosság, az átláthatóság transzparenciáját teremtette meg, amelyek mind a napsütötte Toscan vidék építészetének jellemzői. Ezt erősíti a toszkán négyszirmú virággal díszített bejárati ajtó is.

A nappali a bejárati halltól fél szinttel alacsonyabb, fölötte a galéria és a szabadon hagyott tetőszerkezet nagyvonalú térélményt kölcsönöz. A nappali foteljéből akadálytalanul gyönyörködhetünk a kandalló látványában, a kertben, és a lábunk előtt kinyíló fővárosban is. Ezt az élményt fokozza a nappali szerves részét képező télikert is, amely eredetileg a teraszhoz tartozott. Két éve azonban – a belső terek újjászületésekor – beüvegezték. Anna és Gábor ugyanis friss szellemiséggel, új dizájnnal frissítették fel otthonukat, még hangsúlyosabbá téve a mediterrán atmoszférát. Az alapokra bátran építkezhettek (a padló, a nyílászárók, a kandalló érintetlen maradt), hiszen összhangban volt új terveikkel. A munkában nagy segítségükre volt Késmárky Krisztina lakberendező. Vendéglátóink ekkorra már tudták, hogy otthonuk központi része a konyhasziget, szinte minden itt zajlik, így azt megnövelték. A konyhába szándékosan nem terveztek felső elemeket. A nappali központi része az új kanapé, mögötte egy régi átjárót varázsoltak át sóskúti mészkővel bélelt falfülkévé. A belső térben így a korábbi sötétbarna kivilágosodott.

A kert pedig a nagy szerelem, Annát idézve „a család mániája”. Évente újabb és újabb növényeket telepítenek. Kanadai juharok integetnek a selyemfenyőknek, a ciprusoknak, meg a körtefának, mesés hangulatot idézve, mert a csodák néha valóra válnak.

A ház rendkívül rugalmas, alkalmazkodó és áramló kialakítása lehetővé teszi, hogy a nyári hónapokban az épület látványosan kinyíljon a kert felé, átmenetet képezzen a belső és a külső lakótér között.
A ház alsó szintjén a nagy baráti összejövetelek számára is kényelmes helyet ad a méretre rendelt olasz hasított bőr kanapé és a 120 centiméter átmérőjű lerakóasztal. Remek stílusérzékre vall a látszó gerendák alól hosszan lelógó francia kristálycsillár. A visszavonulás, az intimitás terei a felső szinten, a házi könyvtár pedig a galérián kapott helyet.
A kandalló a téli esték kedvenc helye, amelyet egy Erdélyből származó fagerenda koronáz. A gyönyörű kézi csomózású keleti szőnyegek iránt táplált szeretet és tisztelet gyökere vendéglátóink gyermekkori emlékeiben keresendő.

Az antikolt fehér bútor a tisztaság érzetét kelti a nagy szigettel épített konyhában. A feltűnően mély, térbe állított elemben helyezték el a főzőlapot, és kis emeléssel ehhez csatlakoztatták a gyors étkezéseknek is helyet adó, 90 centiméter magas „asztalt”. A konyhához nagy terasz kapcsolódik, ahol nyáron kellemes együtt reggelizni, vacsorázni.
A pult egyedi homlokfala is a belsőépítész fantáziáját dicséri: élve a gipsz azon jó tulajdonságával, hogy könnyen megmunkálható, egyedi motívumot álmodott ide, amelyet a gipszbe karcoltak, öntöttek, és kis tükrökkel bolondították meg, amellyel a kristálycsillárok játékát emelték át e felületre.
A hall dekoratív eleme a giga vascsillár, és a belsőépítész ötlete, hogy a többi csillárra rímelve ebből is varázsoljanak kristálycsillárt, így utólag betekerték kristálygirlandokkal. Amikor a milliónyi kövecske elkezd a fényben táncolni, a látvány sziporkázó.
Nemes alapanyagok, egyszerű vonalvezetés jellemzi a szülők fürdőszobáját, amely praktikusan a hálószoba szerves része. A fürdőszoba barnás színvilága nyugalmat és melegséget sugároz.

 

Megbízóink szemében általában az a tervező dolga, hogy mindennek jusson hely, jól kapcsolódjanak egymáshoz a terek, minden négyzetcentiméternek legyen funkciója, vagy ha nem, legyen annyira ötletes vagy lenyűgöző, hogy feledtesse a költségeket. Nehéz eldönteni, hogy ki a jobb megbízó: aki tudja, hogy mit akar, és diktál, vagy az, akinek nincs elképzelése, és képtelen döntéseket hozni. Ha egyensúlyba kerül mindez, az teszi lehetővé, hogy bármikor szívesen látnak egy teára. Mint ez esetben is… jofoldi szabolcs
Jóföldi Szabolcs
építész

 

Így válasszunk követ a konyhába

A kő ideális konyhai munkalap, asztallap vagy falburkolat készítéséhez. Konyhapultnak a legjobb a gránit, hiszen olyan kemény, mint a szikla, nem lyukacsos, ezért sem a hő, sem a víz, sem a kiömlött savas étel nem károsítja. Az érzékenyebb köveket impregnáló anyagokkal védhetjük.
Falburkolatnak is ideális a kő, hiszen tartós, meleg, barátságos, természetközeli élményt kölcsönöz otthonunknak. Vásárláskor érdemes a szükséges mennyiségre elegendő tartalékot számolnunk (leeső, rontott darabok), mert utórendelésnél nagy lehet az eltérés a kő színében, struktúrájában.

Tervezzünk térkapcsolatot

A hálószobában a barna és a bronz árnyalatait alkalmazták. A flokkolt tapéta igen mozgalmas mintázatú, a sötét tónusú indákat így csak egy falra „futtatták fel”. A bőrkeretes olasz franciaágy fölött két oldalon bronz gömb kristálycsillárok lógnak. A hálóból mozaikkal is hangsúlyozott átjáró vezet a fürdőszobába, ahol a színvilág folytatódik, csak éppen világosabb árnyalatokban. A térkapcsolat praktikus, az összkép nem mindennapi.

Szeretjük a télikert–nappali–konyha egybenyitott terét. különösen nyáron, amikor a hatalmas tolóajtók elhúzásával e hármashoz csatlakozhat a kellemes terasz, és ezzel együtt a főváros látképe is.
Változtatnánk a galérián, mert nem lehet teljesen elszeparálni a felső részt az alsótól, az intim zónát a társasági tértől.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop