Polgári elegancia és falusi idill

Remek esélyei voltak a budakeszi háznak, hogy mind építészeti, mind használati szempontból jó végeredmény szülessen, hiszen tulajdonosai mindhárman építészek. Az építész házaspár fiuk családalapítását követően az előző otthonuknál kisebb, földszintes házat épített, ahol időskorát kényelmesen töltheti. Bár a három tervező építészeti irányultsága különböző, abban egy irányba mutattak a célkitűzések, hogy elsődleges a funkció, az anyaghasználat természetes legyen, s hogy lényeges pont a hely hangulatához való alkalmazkodás.

 

 

Erdő közelében, egy csendes zsákutcában épült a ház, igen keskeny telekre. A helyszín adott volt: a 95 éves édesapa szomszédjában építkezett a házaspár, s a nem túl kedvező területen kellett a legszerencsésebb megoldást megtalálniuk. A tervezők azonban nem az ilyen telek esetében megszokott egyszerű parasztházformát választották, hanem megtörték, megmozgatták a hosszanti tömböt: keresztirányú tömegek, három oromzat, veranda, fedett terasz gondoskodott arról, hogy izgalmas, mégis tradicionális, környezetbe illő forma szülessen.

 

{gallery}images/stories/verysimple/polgari/f{/gallery}

 
A kidolgozott, hangsúlyos oszlop kiemeli A BEJÁRAT helyét. Már az ajtó küszöbén megragad a ház hangulata: az osztott ablakok, a kőburkolat, a gyümölcsfák otthonos légkört árasztanak. Az utcai homlokzat tudatosan szerény és mértéktartó, így próbál mintát mutatni a kialakuló utcaképhez, belesimulni a régi budakeszi hagyományokba. A lakásba belépve fa falburkolatú lépcsőtér és fafödém szolgálják a klasszikus otthonok bensőséges hangulatát.

A ház kőburkolatos, sötétzöld faablakait saját tervezésű zsalugáter szegélyezi. A gyümölcsfákkal és szép virágokkal tarkított, falusias hangulatot árasztó kertben íves úton juthatunk a bejárathoz. Az ajtó gazdagon megmunkált fakazettái – akár a bútorok nagy része – a háziak mozambiki tartózkodásából származnak. A fedett bejáratot a szép osztású veranda zárja le, innen már belátni a házba.


 
A FEDETT TERASZ a vasárnapi ebédek kedves helyszíne, ahol az év nagy részében esőtől és széltől védve a szabadban együtt étkezhet a négy generáció

Belépve az előszobába már részesei vagyunk az otthonnak, hiszen ellátunk minden irányba. Tekintetünk az étkező-nappali-dolgozó egymásba nyíló helyiségei felé terelődik, párhuzamosan pedig a nagy üvegfelületeken kilátunk a kert végéig. A lakás középpontjában a veranda-étkező áll, amelyet tavasszal fehér virágú, ősszel almától roskadozó gyümölcsfák ölelnek körül. Mivel a sík telken nem volt panoráma, a tervezőknek kilátást is alkotniuk kellett.

{gallery}images/stories/verysimple/polgari/a{/gallery}

A lakás több pontján, az ablakon kitekintve, újra belátni egy másik ablakon a házba.
Ezek a többirányú átlátások mozgalmassá teszik a tereket, mindenhol tágas, szellős, ugyanakkor bensőséges atmoszféra érvényesül. Érdekes hatás a tér ezen modernségének és a hagyományos jegyeknek a keveredése.


A KONYHABÚTOR egyszerű és praktikus. A fény nemcsak az üvegtéglákon át jut be a helyiségbe, hanem azon az üvegajtón keresztül is, ahol a bevásárlást követően az autóból azonnal a konyhába pakolhatnak be a háziak

A veranda középen nagy asztal várja a vendégeket, felette nagy belmagasságú nyitott fa tetőszerkezet. A tágas helyiségben, a magasban kis kőből faragott fejszobrok „viselik” a fedélszék terhét: a család tagjainak arcait, s néhány címert fedezhetünk fel a szobrokban. A konyhától egy térfal választja el az étkezőt, amelyet halvány olajzöldre festettek, s háttérül szolgál a szép régi cserépkályhának is. A konyha átgondolt, kényelmes. Gyakorlatias megoldásai könnyebbé teszik a hétköznapokat, a bevásárlás, takarítás, szeméttárolás profán kérdéseit ugyanúgy végiggondolták, mint az esztétikai, stílussal kapcsolatos elemeket.

 
A HÁZ SZÍVE az asztal és a „családi tűzhely”. A nagy belmagasság, a fafödém, a klasszikus, sűrű osztású veranda és a bútorok eleganciát sugároznak. A kert gyümölcsfáira körbe kilátni, így a kint és a bent érzése összemosódik

A nappali nagy tolóajtaján kilépve a fedett teraszon fabútorok hívogatják a vendégeket. Az asztal felett a bentről már ismert lámpa köszön vissza, a padlón a benti burkolat folytatódik. Újabb keresztirányú tömegrész következik, kőborítással, beépített grillezővel, felette nagy kőkéménnyel. Ebben a „szárnyban” található a kertre nyíló háztartási, tároló helyiség, a száraz és nedves pince.

 
A fafödém ritmikus rajzolata a fa könyvespolcokkal együtt melegséget és otthonosságot kölcsönöz A NAPPALINAK

A kertben továbbhaladva szőlőlugassal övezett, egyszerűségében szép faépület és kicsi üvegház teszi teljessé a falusi idillt, amely érdekesen találkozik a lakás polgári eleganciájával: napsütötte tereivel, nemes anyaghasználatával, nehéz bútoraival, finom használati tárgyaival.

 
A ZÖLD TÉRFAL elé állított régi, bontásból származó cserépkályha szervezi az étkező terét

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop