Sorsfordító éjszaka – Otthonná avanzsálódott kertvárosi nyaraló

Először csupán nyaralónak szántuk, de egy önmagában jelentéktelen esemény következtében végül végső otthonunknak választottuk a kis külvárosi kertes házat. A szerelőre várva eltöltött éjszaka után, reggelre ráébredtem arra a nyugalomra és energiára, amelyet egyetlen városi lakás sem képes megadni, és amelyért már érdemes vállalni az ingázás fáradalmait – meséli a ház tulajdonosa.

 

 

Vadszőlő választ el a szomszédoktól, madárcsicsergésre ébredünk, és már egyáltalán nem hiányzik a városi lakásunk, amely árának nagy részét a kert szépítgetésére használtunk fel – mondja a háziassszony, Szóráth-Kökény Orsolya, aki méltán lehet büszke otthonára, amely egy az egyben az ő ötleteit és hangulatát tükrözi.

Népies jellegűen szerettük volna kialakítani – kezdi – két okból is: egyrészt mivel a ház formáját tekintve hosszú és keskeny, eleve parasztház jellegűen megépített, másrészt pedig ezt a stílust közel érezzük magunkhoz. Az udvarra legalább annyi figyelmet fordítottunk, mint a belső terekre. Még veteményes is tartozik a házhoz, de sajnos termesztésre nem alkalmas, mert a nem megfelelő csatornázás miatt a növények túl sok mérget szívnának magukba. Azonban néhány tyúk vígan elfér a nekik szánt szegletben, és így mindig friss tojás van a háznál. Azt, hogy mennyire csodálatosan megfér egymás mellett a népies építészet a modern igényekkel és életérzéssel, mi sem mutatja jobban, mint a ház belső kialakítása és mediterrán megjelenése. A napsütéses színek, a nyílt terek, az emberléptékű méretek, az éveken át tartó finomítgatások egy olyan otthont teremtettek meg, amelyben lakói egy véget nem érő pihentető vakáción érezhetik magukat.

{gallery}images/stories/verysimple/szorath/f{/gallery}

A verandán keresztül léphetünk be a házba, és rögtön a tágas nappali–konyha helyiségben találjuk magunkat. A nappali közepére gyönyörű vörös perzsa szőnyeget tettünk, amelyet nem volt könnyű megszerezni, de így még inkább a sajátunknak érezzük – meséli Orsolya. A fal mediterrán barack színe pedig úgy alakult ki, hogy beleszerettem egy bordűrbe, és ez a szín illet hozzá a leginkább. Az otthonteremtés egy szép folyamatban bontakozott ki: egyik ötlet hozta maga után a következőt. A fekete bőr ülőgarnitúra, az egyedileg készített kőből rakott kandalló, a nagy rattan kaspókból kinyúló szobanövények, a fenyőfa bútorok és a kellemesen andalító délies színek rendkívül otthonos légkört teremtenek.
Mindemellett a ház lakóinak környezettudatossága és a finom energiákra való érzékenysége számos módon visszaköszön. Az étkezőpult mögött található konyhában egy flakonzsugorító berendezést szereltek fel, valamint a kert hátsó részében elhelyezett komposztáló biztosítja a szerves hulladék szelektív gyűjtését. A fűtést télen a fatüzelésű kandalló váltja ki, amelynek melege az emeletre is felhúzódik. Ilyenkor jó a kandalló padkájára letelepedni egy pohár finom itallal.

{gallery}images/stories/verysimple/szorath/a{/gallery}

Lobogó tűz, mediterrán hangulat, egy jó bor és egy melegített pezsgőfürdő a jó levegőn, majd kellemes ébredés a teljes nyugalomra – mindannyiunk álma ez, amelyet e család nem csak megálmodott, de meg is teremtett, harmóniában a természettel. Barátságos megjelenést és ötletes megoldást nyújtanak az oszlopra erősített bádog dobozokba ültetett növények. A népiesen leomló fehér függönyök otthonossá teszik az egy légterű konyhát és nappalit.
A nagy ablakok mindig bőséges fényt engednek be a házba, mintegy elmosva a határokat belső és külső tér között, ráadásul lehetővé teszik azt is, hogy Orsolya főzés közben szemmel tartsa kertben játszadozó kisfiát. 

Faépítésű kandallót így válasszunk

Fő szabályként kezeljük, hogy kandalló csak statikailag ellenőrzött, szilárd teherhordó födémre építhető, ezenkívül legyen egy hatósági előírásoknak megfelelő saját kéménye. Kizárólag nem éghető anyagból építhető kandalló. Csak olyan helyiségben szabad elhelyezni, amely 12 négyzetméternél (30 m³) nagyobb, és legalább egy szabad nyílása, vagy nyitható ablaka van.
Javasolt a hatósági előírások előzetes áttanulmányozása, és mivel a kandallót hosszú távon szeretnénk biztonságosan üzemeltetni, ezért fontos észben tartani, hogy a minőségnek itt is ára van. A látvány mellett számításba kell vennünk a fatüzeléssel együttjáró hamuzást, fahordást és favágást is.

Hosszú életű vakolatot így válasszunk

A vakolat fajtáját alapvetően a vakolni kívánt alapfelület határozza meg. Ha kőzetgyapotos hőszigetelő rendszer került a homlokzatra, szilikonbázisú, úgynevezett lélegző vakolatot válasszunk, különben „lezárjuk” a rendszert, meggátoljuk a természetes pára- és légáteresztést. Polisztirolos hőszigetelés esetén nyugodtan választhatunk műgyanta-alapú akrilbázisú vakolatot is, mivel a polisztiroltáblák a levegőt egyáltalán nem engedik át. A struktúra és a szín kiválasztásánál legyünk tekintettel az épület jellegére, stílusára, a környezet színeire.

* Szeretjük, hogy télen, hóesésben is élvezhetjük a kinti pezsgőfürdő adta órákat. Ilyenkor a kerti melegítő berendezést a medence közelébe toljuk, így nem fázunk, amikor kiszállunk a jó meleg vízből a téli csípős hidegbe.  * Amit változtatnánk, az a hálószoba melletti fürdőbe helyezett kazán. Ha most kellene döntenünk, semmiképpen sem tennénk a hálóval szomszédos helyiségbe, mivel éjjel halljuk, amikor bekapcsol.

Nívósarok

Professzionális homlokzatok, hőszigetelő- és burkolatragasztási
rendszerek Peakston Kft. 2336 Dunavarsány, Bajai út 2090.,
tel.: 24/ 814 700, fax: 24/814 701, e-mail: peakston@peakston.hu,
www.peakston.hu
Jakuzzi SpaTrend Kft. 2096 Üröm Kőbányai út 50. www.spatrend.hu
Tetőcserép Bramac. Kandallóbetét Invicta. Kandalló és konyha kőburkolata
Jadrija Kőcentrum. Berendezési tárgyak Ikea.

 

Tervezőasztal

Vendéglátónk ugyan nem végzett lakberendező, de szépérzékét és kreativitását éppolyan finoman és jó érzékkel használja otthona kialakításában. Mint mondja Orsolya, a családi fészek harmóniájának kialakítása hosszú folyamat, de megéri időt hagyni rá. Öt év alatt apránként kerültek helyére a tárgyak, és az eredmény magáért beszél. Leleményes megoldás például az ülőgarnitúra oldalán nyeregszerűen lelógó távirányitó-tartó, amelyben rendszerezetten elfér minden apróság, ami egyébként szanaszét szokott heverni, úgy mint a mobiltelefon, újság és néhol a két-három távirányitó. 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop