Pasztellszínű álmok

A romantikus szobákban a tanulás is öröm. Panna és Maja, a két tizenéves lány szobája valóságos tündérlak. Fagyiszínű szobáik főképp édesanyjuk szépérzékét dicsérik, de természetesen a testvérpár is odavan a lányos, rózsaszínes holmikért. A csecsebecsék, dísztárgyak után legtöbbször külföldi nyaralások alkalmával, kis boltokban, kirakodóvásárokon kutakodnak – többnyire sikerrel…

 

01

 

Budapest határában, egy családi házban találtunk a rózsaszín tündérszigetre, amely az ötödik osztályos Panna és a negyedikes Maja birodalma. A gyönyörű szobákat néhány éve alakították ki, a lányok ugyanis kiskorukban egy közös alvószobán osztoztak, a másik helyiség pedig játszószobaként funkcionált. Az iskolakezdés azonban sürgetővé tette, hogy külön szobájuk legyen, hiszen a tanuláshoz elengedhetetlen a csend és a nyugalom. Mivel a testvérpár között csak tizenegy hónap a korkülönbség, édesanyjuk hasonló stílusú és színvilágú szobákat álmodott, és remek ízléssel válogatta össze a lányszobák kellékeit. Lakberendezési „bibliájaként” a hazai lapok mellett az El Mueble spanyol nyelvű magazint forgatta legtöbbször, amelyből a stílus mellett több ötletet is felhasznált. Innen jött például Maja üvegbetétes, házikóra hasonlító szekrényének ötlete és a kovácsoltvas ágyak mintája is. Mindkettőt egy-egy ügyes mesterember készítette el a lapban látott fotók alapján. A szekrény és a többi méretre készült fabútor a Dinolandtól származik. A szobák „álmodozó” hangulatáról a pasztell színek és a fehérített fenyő bútorok mellett a romantikus-virágos textilek gondoskodnak. Igazán egyénivé mégis a kiegészítőktől, apróságoktól válnak, amelyeket (édesanyjuk szenvedélyét „átörökölve”) most már a lányok is nagy lelkesedéssel keresgélnek. A személyes emlékekkel teli, nyugodt hangulatú szobákban a játék és a pihenés mellett még a tanulás is örömteli.

Finom textíliával, tapétával így díszítsünk

A lányok szobájában sok-sok összeillő textíliát alkalmaztak, amelyekkel igazán romantikus, otthonos hangulatot teremtettek. Maja szobájában a Biggie Best választékából származó tapéta mintázata visszaköszön a szintén innen való textileken. A kockás és virágos anyagokból függöny, ágytakaró és díszpárna is készült. Ha van egy kis kézügyességünk vagy egy tehetséges varró barátnőnk – mint ahogyan háziasszonyunknak Trajkovics Gabriella –, a maradék textilekből készülhetnek képek, babák, kosárbélések, lámpaburák, kisebb-nagyobb díszek is.
A különböző formák és anyagok a világos árnyalatok révén kerülnek egységes harmóniába. A szőke hajú Maja szobájában a rózsaszínt fehérrel kombinálták, Pannáéban pedig a zöldet alkalmazták kiegészítő színként. Ha épp nem tanulnak, a mosolygós lányok szívesen „szomszédolnak”, játszanak együtt valamelyikük szobájában.

Így rendezzünk be kellemes tanulósarkot

Iskoláskorú gyermekek szobájában nélkülözhetetlen a tanulósarok kialakítása. Mégse uralkodjanak el a szobában a tanulás kellékei, hagyjunk teret a játéknak és a pihenésnek is. Engedjük, hogy a gyermek is beleszólhasson a szék, az asztal kiválasztásába, hiszen a neki tetsző darabok között bizonyosan szívesebben tanul.
A legfontosabb kellékek (íróasztal, szék, helyi világítás) mellett figyeljünk arra is, hogy az eszközök számára is legyen megfelelő hely. A könyveket a fiókok helyett tárolhatjuk polcokon vagy görgős tárolókban is. A ceruzáknak, tollaknak is válasszunk megfelelő tartót, és jól jöhet egy parafa vagy mágneses tábla is, amelyen az órarend mellett az éppen aktuális „műalkotások” is helyet kapnak.

Így tervezzünk praktikus tárolókat

A gyerekszobáknak egyáltalán nem kell a rendetlenségről szólniuk. Lessünk el néhány praktikát a lányok szobájából! A dísztárgyakat rendezzük szép egységbe, a fényképeket, apróságokat pedig aggassuk egy mágneses festékkel átkent képkeret belső részére. A játékokat, könyveket tároljuk egységes módon, egyforma vesszőkosarakban, és az összhang kedvéért béleljük ki szép textilekkel, díszítsük masnival. A nagy gardróbszekrényt is gyermekbaráttá tehetjük, ha nem teli ajtókat alkalmazunk. Az üvegbetétekkel, függönyökkel ellátott „házikó” elnyeli az összes ruhát és minden nagyobb holmit.

Mit mond a szakértő?

Dr. Balogh Andrea gyermekpszichológus szerint szeptember környékén érdemes elgondolkodni azon, hogy szülőként milyen követelményeket támasztunk iskolás gyermekünkkel szemben. A teljesítményszorongás ugyanis különböző pszichoszomatikus, azaz a lelki és testi folyamatok összefüggéséből létrejövő panaszokat, betegségeket okozhat. Fontos, hogy ne akarjuk gyermekünket mindenáron az átlaghoz idomítani, és rossz tanulmányi teljesítmény esetén se tiltsuk el a kedvenc különóráktól. Szülőként úgy növelhetjük gyermekünk teljesítményét az iskolában, ha bevonjuk a család tevékenységébe, ha elfogadással és bizalommal fordulunk irányába, és ha pozitív módon vélekedünk az iskoláról, a tanárokról és az intellektuális tevékenységekről.
Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy milyen mintát nyújtunk gyermekünknek, hiszen a gyermek elsősorban a szülő viselkedését másolja. Az a szülő például, aki maga után sem pakol el, hiába várja el gyermekétől, hogy magától megtegye. A szülő éppen úgy nyújthat példát rosszra és jóra, lehet kiszámíthatatlan vagy éppen következetes. A gyermeknek azonban így vagy úgy, de ezek meghatározó élmények, ezért a vele történő foglalkozás közben ajánlatos önmagunkra is figyelni.
 
 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop