Baba, mama és a szakma

Mi más törhetné fel legmélyebbről a női fészekrakó ösztönt, mint egy kisbaba érkezése. És ha a nő történetesen lakberendező, akkor már sejteni, hogy a pelenkázóasztal, a kiságy és a játékok kiválasztása nagy műgonddal történik. Főleg, ha hiszünk abban, hogy a szépet, a harmóniát az anyatejjel együtt magukba szívják a gyermekek.

 

05

 

Renáta és férje tíz éve ismerik egymást, és egy ideje már a babát is tervezgették. Marci négyhónapos stramm kislegény, aki a mamájának a lehető legszebb megbízást adta azzal, hogy berendezheti biztos meleget adó otthonát. A kis csöppség érkezése lakásuk átalakítására sarkallta a házaspárt, első számú feladatuknak a gyerekszoba kialakítását tekintették. Méregettek, terveztek, és arra jutottak: a lakás alapterülete szűkös. Felvetődött a költözés gondolata, amikor nagy szerencséjükre éppen eladóvá vált a mellettük lévő lakás, kibővíthették hát sajátjukat. A Marci birodalmának szánt hatalmas szoba még nem készült el teljesen, így egyelőre ez funkcionál a szülők hálószobájaként. A kisfiú ágya és szekrénykéje pedig a kisebb szobában kapott helyet. A tervek szerint idővel a kisfiú kapja meg a nagyobb szobát, hogy szabadon kúszhasson-mászhasson, játszhasson. Sőt, a szobán akár egy testvérkével is osztozhat majd. Vendéglátónk és kedves kolléganőnk lakberendezőként bár járatos az átalakításokkal járó felfordulásokban, mégis azt javasolja minden kismamának, hogy az a legjobb, ha még időben, a baba érkezése előtt elkészülnek a gyerekszobával, hogy a csecsemővel hazatérve az övé lehessen minden percük, figyelmük.

Így teremtsünk hangulatos gyerekszobát

Marci leendő nagy birodalmán egyelőre a szüleivel osztozik. Renáta arra törekedett, hogy a gyerekszobákban jellemző színkavalkád helyett egységes, nyugodt tónusban tartsa a teret.
A tapéta kitűnő módja annak, hogy egy szép fókuszpontot alakítsunk ki a szobában. Itt pillangók és pávák népesítik be az egyik falat díszítő tapétát, a többi fal világoszöld színt kapott.
Nem feltétlenül szükséges nagy költségekbe verni magunkat a gyerekbútorok beszerzésével. Kreativitással, és némi festékkel csodákra vagyunk képesek. Ki hinné, hogy Renátáéknál az összeillő bútordarabok nagy része és az éjjeli lámpa is korábbi vásárlásból való, csak épp antikolással „egyenruhába“ bújtatták őket.

Csak természetesen

A gyerekszoba kialakításánál törekedjünk arra, hogy minél több természetes, bababarát anyagot használjunk. Válasszunk natúr anyagú tapétát, vagy lélegző, káros anyagoktól mentes festéket a falra. Ha bútorokat mázolunk át, mint ahogyan Renátáék is tették, keressünk olyan típusút, ami nem ártalmas akkor sem, ha a baba „megkóstolja”. A padló legyen könnyen tisztítható, a parketta vagy a laminált padló kiválóan alkalmas erre. A könnyen mosható, cserélhető pamut anyagú huzatok szintén jó szolgálatot tesznek a gyerekszobában, hiszen a kisebb-nagyobb „balesetek” után gyorsan újjávarázsolhatók.

A gyerekszoba

Marci jelenlegi szobájában kapott helyet jelenlegi „törzshelye“, a kiságya, a ruháit rejtő szekrényke és a pelenkázóasztal. Renáta arra is figyelt, hogy élénk színű babaholmik helyett a szoba hangulatához illőt válasszon: így került a kiságy fölé a világos színű állatkás forgó, amelyért sok boltot bejárt, és végül Angliából rendelt meg. A babágy mellé állított neobarokk fotel az anyuka kedvence: az újrakárpitozott ülőalkalmatosság ideális az etetéshez.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop