Ház a vízen

Az „amatőr” Wang Shu első kínaiként nyerte az építész-Oscart.Az egyik háza úgy fest, mint egy föld felett lebegő madáretető. Egyetemi campusa a kínai pagodák világát idézi, múzeuma egy bevehetetlen erődöt – a könyvtárat pedig egyenesen egy tóba pottyantotta bele. Felhőkarcolói mintha imbolyognának, újrafelhasznált kerámiadarabokkal burkolt házai apró ékszerdobozoknak tűnnek. Wang Shu az első kínai építész, aki megkapta az építészeti szakma „Nobel-díját”.– A Pritzker-díj viszonylag fiatal, 1978-ban hozta létre a Hyatt szállodaláncot is alapító chicagói Pritzker házaspár – meséli lapunknak Martha Thorne, a Pritzker-díj igazgatónője, aki nemrég a Hay kulturális fesztivál meghívására járt Budapesten. Atlantában vásároltak egy épületet, amelynek fantasztikus átriuma világszerte híres lett, mert nemcsak a vendégek, hanem még az alkalmazottak hangulatára is jótékony hatással volt. Ezután határozták el, hogy díjat alapítanak, amely felhívja a társadalom figyelmét az építészekre, és persze inspirálná őket. Az elismeréssel járó 100 ezer dollárt is a Hyatt Alapítvány állja.

A kilenctagú, építészek mellett egyetemi oktatókból, építészetkritikusokból és egy amerikai szövetségi főbíróból (ő képviseli a „fogyasztókat”) álló zsűrinek minden évben egyhangú döntésre kell jutnia. Kapott már Pritzker-díjat a brit Norman Foster, az olasz Renzo Piano, a brazil Oscar Niemeyer, vagy épp a brit-iraki Zaha Hadid is. A terepet Martha Thorne készíti elő, aki évente 250 levelet ír elismert kritikusoknak, újságíróknak, bloggereknek, múzeum igazgatóknak, hogy állítsanak jelölteket. De az is jelölhet, aki nem kap felkérést. Az utóbbi években például egyre több név érkezik Kelet-Európából.

– Ahol nagy építkezések zajlanak, ott előbb-utóbb felbukkannak érdekes irányzatok, új nevek. Ezeket mi is örömmel fogadjuk – magyarázza az igazgatónő, aki „civilben” a madridi patinás magánegyetem, az Instituto de la Empresa (IE) építészkarának dékánhelyettese. Wang Shu győzelme is azt jelzi, hogy az Egyesült Államokon, Európán és Japánon kívül is léteznek már komoly kreatív központok. – A kínai építész – aki 48 évével fiatalnak számít a szakmában – hazájában inkább „outsider”, nem nagy állami tervezőiroda sztárja, hanem független tervező – meséli róla Martha Thorne. Egyetemi tanulmányai után tíz évig kizárólag építőmesterekkel dolgozott, egyetlen épületen, hogy kitanulja a szakma csínját-bínját. Amikor a feleségével építészirodát alapított, azt (némi szarkazmussal) Amatőr Építész Stúdiónak nevezte el. Ezzel is jelezni próbálta, hogy számára az építészet nem valami monumentális, az átlagembertől távol álló, hanem nagyon is mindennapi tevékenység. „Nem épületeket, hanem házakat építek” – magyarázta.

A zsűri indoklása szerint a modern és a hagyományos kínai építészetet ötvözi, de nagy figyelmet fordít a környezetre is. A legtöbb épületébe például lebontott házak anyagait, csempéket, cserepeket is beépít. Folyamatosan keresi a válaszokat azokra a kérdésekre, hogy miként viszonyuljon egymáshoz az építészetben a múlt, a jelen és a jövő, és hogyan teremthetünk élhető városokat.

– A modern építészet mára kicsit elszakadt a mindennapi élettől – véli Martha Thorne. Emlékeztet rá: a XX. század elején ez a szakma arról szólt, hogy megoldja a városokba özönlő tömegek lakáskérdését, és hogy méltó, egészséges életkörülményeket biztosítson az embereknek. Aztán az építészek egy része elefántcsonttoronyba zárkózott, és nem kommunikált többé a társadalommal. Ez a hozzáállás mostanra megint változik. Az új technológiák miatt nagyobb az igény a párbeszédre, a számítógépes technikáknak köszönhetően például sok mindent egyedileg lehet gyártatni, de ehhez folyamatosan kommunikálni kell a gyártókkal. Oda kell figyelni a környezetre és nem utolsósorban az emberekre, akik az adott épületekben fognak élni, dolgozni vagy éppen kikapcsolódni.

S hogy mi az ideális környezet a Pritzker-díj igazgatónője számára?

– Ki fogom ábrándítani: az épületek külseje engem nem nagyon érdekel. Madridban egy 70-es években épült bérházban lakom, de Chicagóban éltem felhőkarcolóban, majd később egy, a húszas években épült téglaházban is. A belső terek viszont mindennél fontosabbak: ez legyen tágas és áttekinthető, sok természetes fénnyel és lehetőleg nagy belmagassággal. Kevés, de modern bútorral és rengeteg könyvvel. És ne higgye, hogy egyszerű ilyet találni!

forrás: nol.hu