Bródy János zenész, szövegíró, bátran mondhatjuk költő, zeneszerző, a magyar könnyűzenei világ egyik meghatározó egyénisége. Liszt Ferenc-díjas és Kossuth-díjas művész. A népszerű Illés zenekar egyik alapítója, a Fonográf együttes tagja. Több mint hatvan lemez, ötven dal szövege, száz dal zenéje, számos film és színdarab versszövege kötődik nevéhez. Tucatnyi nagy sikerű szerzeménye cseng fülünkbe Halász Judit és Koncz Zsuzsa hangján. Négy gyermek édesapja, aki igyekezett kellő alapot adni számukra, ám fontosnak tartja, hogy szabad szellemben, saját belátásuk szerint éljenek.
A család fontos számomra, mint ahogyan az emberek
többségének, de nem hangsúlyoznám túl a fontosságát. Nekem hosszú évekig a
zenekar volt a választott családom, hiszen jóval több időt töltöttem velük,
mint odahaza. A családunkat kapjuk, úgyhogy őket úgy kell elfogadnunk, ahogy
vannak, a barátainkat viszont mi választjuk. Így aztán érthető, hogy sokszor erősebb
a kötődésünk hozzájuk, mint egy-egy családtaghoz.
A feleségemnek tekintem azokat a nőket, akiktől gyermekeim
vannak, szám szerint kettőt, függetlenül attól, hogy összeházasodtunk-e vagy
sem. Azt az isteni kötést, ami a szakrális házasságban megneveztetik, a
gyermekekben látom megvalósulni. Szerencsés dolog, ha egy gyermeknek kiegyensúlyozott
az élete, és ezt a családnak kell biztosítania. A gyereknevelés terén eléggé
szabad felfogású vagyok, és azt gondolom, hogy az én élettapasztalataimmal a
gyermekeim nem sokat tudnak kezdeni. Meg kell adni nekik a lehetőséget, hogy a
saját elképzelésük szerint éljenek, csupán remélem, hogy sikerült kellő alapot
adnom számukra az élethez. Fontosnak tartottam és tartom is mindig, hogy a
közelükben legyek, érezzék, hogy számíthatnak rám, ezért amikor elváltunk,
csupán három háznyira költöztem tőlük. Szándékosan ott béreltem lakást, hogy
minden nap találkozhassunk, és minél kisebb legyen a lelkükben a válás
katarzisa.
Nekem jó gyerekkorom volt, ám nem túl harmonikus. Anyám és
apám húszévesen házasodtak össze, rögtön a háború után, attól a hirtelen
lelkesedéstől, hogy túlélték az ostromot és a vele járó viszontagságokat.
Azután rövidesen kiderült, hogy egyáltalán nem illenek össze, de akkor már ott
voltam én. Nagyon fiatalok voltak, mondhatni még gyerekek, így aztán
folyton-folyvást veszekedtek. Nem felnőtt módjára, inkább amolyan kamaszos
civódások voltak ezek, amelyek abból eredtek, hogy dühösek voltak: miért nem
értik meg egymást.
Abban a házban születtem és nőttem fel, amelyet még a
dédapám, Bródy Zsigmond „médiacézár” építtetett a múlt századfordulón, a boldog
békeidőknek nevezett korszakban. Kisgyermek koromban több Bródy vezetéknevű
család is élt ott, a nagyapám testvérei és azok gyermekei is. Meglehetősen
szerteágazó a családunk, Bródy Sándor író is egy oldalági rokonom. Úgy tudom,
Bródy Zsigmond édesapjának az unokatestvére volt. Nemrég Svájcból
hazalátogatott egy távoli rokonunk, és magával hozta a családfánkat. Érdekes
volt áttanulmányozni…
A lakás, amelyben éltünk, ugyanolyan leválasztott lakás
volt, mint a többi, ám mégis lakható, tágas belvilágú. Volt egy jókora szobánk
Kozma Lajos bútoraival berendezve. Az otthonunk klasszikus polgári otthon volt,
a nagyszobában az elengedhetetlen zongorával, amely a berendezési tárgyak
szerves részeként díszítette a nappalit. A nagyszüleim egy emelettel lejjebb laktak,
abban a lakásban, amely arról volt híres a családban, hogy azokban az
„életveszélyes években” a nagyapámat a szó szoros értelmében befalazták, nehogy
elhurcolják. Apai nagymamám, Bródy Maróti Dóra, a nagyapámmal együtt emigrált
Angliába, de aztán később hazatért, és a Móra Könyvkiadó vezetője lett. Anyukám
édesanyja is jelentős személy az életemben, akivel sokáig együtt laktam, miután
felcseperedtem. Csak a hetvenes években költöztem el tőle, és kezdtem önálló
életet.
Akkoriban a zenekartagok jelentős része megházasodott, és
kitört belőlük az építkezési láz, ami engem is magával ragadott. Ekkor
született a „Ha felépül végül a házunk” című dal is. Miután mindenki
építkezett, amikor koncertezni utaztunk, csak téglákról, vezetékekről, tetőcserépről
és különféle építőanyagokról lehetett beszélgetni.
Aztán amikor elkészült az első házam, még jó ideig nem
költöztem be, inkább a nagymamámnál maradtam. A második otthonom építésében,
amely egy ikerház volt, már magam is aktívan részt vettem. Talán azért, mert úgy
gondoltam, hogy az végleges lesz. Az otthon kialakításánál két dolgot tartok
fontosnak: praktikus és funkcionális legyen.
A legkisebb gyermekem négy esztendős. Érdekes módon teljesen
más most apának lenni, mint két évtizeddel ezelőtt. Talán azért, mert amikor az
embernek a láthatáron felsejlik az út vége, nagyobb érdeklődéssel fordul azok
felé, akik most kezdik az életet. Sokáig nem voltam visszatekintő típus, most
viszont abba a korba értem, amikor ez megváltozik. Nem múlik el hét, hogy a
nagyobb gyermekeimmel ne találkoznék, sőt, a huszonkét éves fiam egyenesen
velünk lakik.
Bagoly típus vagyok, olyan, aki sokáig ébren van, és
szívesen dolgozik éjszaka. A szövegíró nem napi penzumban ír, mint az írók nagy
része. Inkább olyan, mint egy képzőművész, szobrász vagy festő. Ha jön az
ihlet, dolgozik, aztán meg otthagyja, és később visszatér hozzá. Az ötletek
bárhol és bármikor utolérhetik az embert.
Szívesen írok gyermekeknek szóló dalokat, olyanokat,
amelyekben érdemes elmondani és elmagyarázni nekik dolgokat. Dalokat,
amelyekkel egy békésebb világ teremthető.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások