Harmóniában a növényekkel

Két tehetséges ifjú tájépítész, Angyal Andrea és Varró Dorottya Katalin, a „deSIGN as you play” elnevezésű pályaművével elnyerte a Leier Hungária Kft. által idén ősszel kiírt, „Harmóniában a növényekkel 2010” című országos kerttervező pályázat I. díját. A pályázók feladata az volt, hogy minél szebb és élhetőbb kertet tervezzenek a Leier kertépítő anyagok felhasználásával. Az első három helyezett és a különdíjas pályázó 2010. november 30-án, a győri Leier City Centerben, ünnepélyes keretek között vehette át értékes díjait.

 

 

A Leier Hungária Kft. fontos küldetésének tartja a hazánk egyetemein tanuló fiatal mérnökgeneráció támogatását. Ennek szép bizonyítéka, hogy évek óta – hagyományteremtő szándékkal – pályázatokkal támogatja a legtehetségesebb mérnökhallgatók szakmai fejlődését, és értékes díjakkal ismeri el a legjobbak munkáit. Pályázataival nemcsak értékes, hasznos technikai eszközökhöz juttatja az ifjú mérnököket, de ösztönzi őket a szakmai munkában való fejlődésre is. Az elmúlt évben a „kis ház- NAGY ÖTLETEK” országos pályázatának nyertese Lipusz Roland, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója lett. A feladat főleg építészmérnök hallgatóknak volt testhezálló.

Ebben az évben a kert és a természet került előtérbe, ösztönözve ezzel a Magyarországon tanuló tájrendező és kertépítő, valamint tájépítész mérnökhallgatókat is. A pályázat célja egy olyan mintakert tervezése volt, amelyben a térburkolókövek és a növények megfelelő és harmonikus egyensúlyban vannak. A Leier Hungária Kft. célja egyrészt megismertetni a szakmával és a közvéleménnyel az új trendeknek is megfelelő, de funkcionalitással teli, színvonalas kertterveket, másrészt bemutatni a követendő kertépítészeti és -tervezői magatartást.

A „Harmóniában a növényekkel 2010” pályázaton olyan kertépítészeti tervvel lehetett nevezni, mely az esztétikai és műszaki követelményeket legmagasabb fokon kielégítő díszburkolatokat, kertépítő elemeket felhasználva, a növényekkel tökéletes harmóniát, kerti térkompozíciót alkot. Mindemellett a leendő kertépítész saját elképzelése és esztétikai, valamint tervezői fantáziája és szakmai tudása is megmutatkozik.

 

Az I. helyezettek

A felhívásra az ország különböző részéről érkeztek pályamunkák, de a legtöbben a budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karáról pályáztak, – az első helyezett pályázók is itt végzik tanulmányaikat. A szakmai bizottság egyhangú véleménye az volt, hogy a benyújtott pályamunkák mindegyike tükrözi a megalapozott szakmai tudást, és a belefektetett komoly munkát.

A „TERASZkertTERASZ” elnevezésű pályázat alkotóit részesítette a Bíráló Bizottság elismerésben: a tervezőpáros jól tagolta a szinteket, és a burkolatok kombinációját is jól oldották meg. Pályázatuk sok elemet tartalmazott, melyet részletesen kidolgozva mutattak be.
A harmadik helyezett „Air Kraft” jeligéjű pályázat a legvagányabban tervezett kert lett, melyben jó növény-együttesek voltak megtalálhatóak.

A „KIWI” jeligével benyújtott pályázat a bíráló Bizottság szerint ötletgazdag és lendületes volt, melyben a tervezők valóban társították a növényeket a díszkövekkel. A munka pozitívuma volt továbbá, hogy a tervezők körbevezették a látogatót a kertben, de pihenőhelyet is kialakítottak. Ezzel elnyerték az ezüstérmes helyezést.

Az abszolút nyertes a „deSIGN as you play” jeligével beadott pályázat lett, ezt tartotta a Bíráló Bizottság a legnagyvonalúbbnak, és legötletgazdagabbnak, melyre illik a „minden út Rómába vezet” idézet, hiszen az információs ház köré tervezett térben impozáns és élménygazdag kertet hoztak létre az alkotók. A bizottság tagjai szerint némi csiszolgatással érdemes lenne megvalósítani ezt a mintakertet.

Valamennyi pályamű szépen kidolgozott és ötletgazdag volt. Ez ösztönözte a bizottság tagjait arra a döntésre, hogy az első három helyezett mellett egy különdíjat is átadjanak.

 

A nyertes tervezőpárok

A „Harmóniában a növényekkel 2010” pályázatot az Angyal Andrea – Varró Dorottya Katalin tervezőpáros nyerte meg, akik a Corvinus Egyetem hallgatói, – nyereményük egy prémium kategóriás Leier ECO-Line elektromos kerékpár volt. Második helyezett lett a Perneczky Sára – Jánossy Gergely tervezőpáros, akik egy 100.000 Ft értékű Leier ECO-Line elektromos rollert kaptak. A harmadik helyezett a Vécsey Dávid – Márton Lőrinc tervezőpáros lett, akik egy több, mint 100.000 Ft értékű digitális fényképezőgéppel lettek gazdagabbak. 
Elismerésben részesült még a Schneider Judit – Seres Adrienn tervezőpáros, akik szintén egy értékes, 80.000 Ft értékű fényképezőt kaptak munkájuk díjazásaként.

A díjátadó ünnepségen elhangzott, hogy a „hagyományt” a következő években is folytatni szeretné a kiíró, hiszen a Leier Hungária Kft. számára kiemelten fontos a fiatal szakmai generációval, ezért is törekszik az egyetemekkel való minél intenzívebb kapcsolatra.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop