Fülemülék és a rózsák atyja

Jókai Mórt, minden idők legnépszerűbb magyar íróját, életében kertészeti íróként is ismerték. Magára feltűnően keveset költött, csak bizonyos passziói kerültek sokba. Ilyen volt a kertészkedés.

 

 

Ha új könyve jelent meg, nem törődött a sikerrel, minden egyéb személyi kvalitás dolgában is meghatóan szerény volt, kertészeti eredményeiről és szakkönyvéről azonban büszkén beszélt. Humoros kevélységgel emlegette, hogy mit tudott elérni a dinnyetermelés, különös szőlőfajták meghonosítása, virágkeresztezések és különböző faültetések terén. Hasznosságelvű természetszemlélete visszatükröződik olyan regényeiben, melyek hősei folyószabályozással, csatornaépítéssel, mocsárlecsapolással foglalkoznak. Saját maga azonban a szelíd természetátalakítók, a kertépítő kertészek közé tartozott. Híve volt a fák ültetésének, ápolásának.

 

Az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán honoráriumából vette meg a sváb-hegyi, tövisekkel benőtt, valamikori kőfejtőt, a két és fél hold földet, amelyet az évek során mintakertté varázsolt. Büszke volt arra, hogy sohasem vett el semmit a természetből, csak hozzáadott.
Jókait a kor fotográfusai szívesen fényképezték kertjében, rózsái között. A híres balatonfüredi fürdőhely nyári vendégeit is bámulatra késztette kertje. A villa nyugati oldalát lugasszerűen Belle Baltimore fehér rózsa takarta. Amikor virágzott, nyíló tavaszba öltöztette a házoldalt. A déli oldalon a teraszt zöld ernyőként védte az égető napsütéstől a nagy levelű, pipa alakú virágokat hozó kúszócserje. A szerencsés kezű kertész első útja rendszerint virágai, lugasai és gyümölcsfái közé vezetett. Az ágyasokban dupla petúnia és muskátli pompázott sokféle színben, tulipán, melyeket Csobánc várából hozott, ahová még a hagyomány szerint a török ültette. A terasz egy részére szinte erőszakkal kapaszkodott a nemes fajú, tarka levelű bodza. Természetesen a vadgesztenyék is Jókai saját nevelései voltak magról.
A legszebb alkotásom, amiről szólni érdemes, a Malmaison rózsa volt, amit a köves füredi kertemben produkáltam. Szép volt még a halála is: Etelka húgocskám hajában hervadt el, amikor az első Anna-bálra megkapta. – vallotta egy alkalommal.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop