Fellendül a vidéki ingatlanpiac?

Szakértők szerint a kormányzat által bevezetett új intézkedések, mint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az új lakások áfájának drasztikus csökkentése átrendezheti a másfél-két éve lendületben lévő lakáspiacot, és a használt lakáspiac felől az új lakások piacára terelheti a vevőket. Ugyanakkor a kedvező telekárak vonzóbbá tehetik a vidéki ingatlanokat is.

fellendulavidekiingatlanpiac 720

Mintegy másfél éve tart az ingatlanpiacnak a 2009-es válság utáni stagnálását követő fellendülése, bár a 2009 előtt tapasztalható forgalmat még egyik városban sem sikerült utolérni. A 2014 őszén kezdődött ingatlanpiaci keresletnövekedésből elsősorban a főváros és a nagyobb városok profitálnak, ezeken a helyeken ugyanis a vásárlók többsége befektetési céllal kezdett lakásokat vásárolni, tekintettel az igen alacsony banki kamatokra.

Egy használt lakás Budapesten vagy akár egy miskolci eladó lakás is ma sokkal jobb befektetésnek számít, mint egyik-másik bankbetét, és pénzünk értékállósága is biztosított. A válság éveiben többen voltak olyanok is, akik elhalasztották lakásvásárlási szándékukat, és most, hogy biztosabbnak vélték a gazdasági kilátásokat, vágtak bele ingatlanuk megvásárlásába.

A kormány az utóbbi intézkedései szerint ösztönözni szeretné ezt a folyamatot, még inkább az új lakások építését, hiszen az további pozitív folyamatokat indítana el a gazdaságban (például az építőipar fellendülését). Ezért vezették be a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) intézményét, mely a korábbi szocpolt váltotta, és bővítette ki az intézkedéscsomagot azzal, hogy idén januártól már új lakásokra is vehető fel családtámogatás ingatlanvásárlásra, legalább három gyermek esetén 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás és további 10 millió forint hitel formájában.

Használt vs. új lakások
A híradásokból ma már egyértelműen látszik, hogy azok, akik korábban terveztek használt lakásvásárlást, és van már három gyermekük, inkább fordulnak az új lakások piaca felé, mint ahogy ezt a szakértők előre is jelezték. Akinek megvan már a három gyermeke, annak e gyermekvállalási feltétel már jelent kockázatot, és ha rendelkeznek egy lakással, akkor annak az árából, valamint a kapott támogatásból már többé-kevésbé tudnak új lakást vásárolni vagy építeni.

A gond elsősorban a telekárakkal van, ugyanis a fővárosban és környékén valamint a nagyobb városokban csak igen borsos áron lehet telekhez jutni, és aki lakásépítésben gondolkodik, annak először telket kell vásárolnia, ami egy frekventáltabb helyen a vissza nem térítendő támogatás nagy részét felemészti. És akkor még nem beszéltünk a lakás felépítésének költségeiről, amit alig-alig fut ki 20 millió forint is. Az olcsóbb telekárak miatt és a fent említett anyagi lehetőségek okán, az új lakást építeni szándékozók egyre inkább a vidéki városok, falvak felé fognak fordulni, hiszen ezeken a helyeken jóval kisebb összegekért lehet telket vásárolni. Ha pedig megvan a telek, akkor a ház felépítése nagyjából ugyanannyiba kerül vidéken is, mint a főváros közelében.

A vidék mellett való döntés persze más távlatokat is felvet, ti. mennyire éri meg 30-50 kilométerről naponta ingázni a munkahelyre, vagy iskolába hordani a gyermekeket. Természetesen minden megoldható, de a döntés meghozatala nem könnyű, hiszen egyik oldalon ott áll a vonzó, nagy összegű támogatás, míg másik oldalon a kérdések, bizonytalanságok és persze a lehetőségek özöne. Ugyanakkor bízunk benne, hogy a kedvező intézkedések megnövelik a lakásépítési kedvet, és sok szép, új lakás fog épülni az elkövetkező években Magyarországon, melyben új otthonra lelnek a családok.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop