Feked, a sváb Hollókő

Hörmann és a biztonság
Árnyék a tetőtérben
A nagy teszt: krémlevestől a muffinig

Dombok által közrefogva, erdők mélyén bújik meg a kicsiny zsákfalu, Feked. A Mecsek dél-keleti lábához napjában csak pár busz érkezik, vasútállomása sincs régen. Ám Feked lakói mégis boldogok; falujuk a nyugalom, csönd, béke szigete, kultúrájuk, építészeti örökségük pedig méltán válhatna Magyarország útikönyvekbe, prospektusokba kívánkozó látnivalójává.

 

 

Az itteniek évszázadokon át megőrizték német identitásukat, hagyományaikat, szokásaikat. A második világháborút követő kitelepítéseknek azonban a falu német ajkú lakossága is áldozatul esett. Feked hűséges lakói azonban nem nyugodtak bele a történelem vad ítéletébe, három család kivételével a kitelepítettek idővel mind hazatértek szeretett szülőföldjükre. Visszavásárolták házaikat, földjeiket azoktól, akiket otthonaikba költöztettek.

 

 

Hosszú, keskeny ajtók

 

Értékes a falu 1765-ben épült, 1846-ban bővített barokk római katolikus temploma is, ám nem ezért látogatunk el Fekedre, hanem az egyedi, sehol máshol nem található német népi architektúra örökségéért. A környéken ugyan Véménden, Erdősmecskén, Palotabozsokon is megmaradt néhány épület, amely a vidék németségének építészeti emlékét őrzik, de olyan nagy számban, és főleg jó állapotban sehol máshol nem találhatók, mint Fekeden.

 

Az, hogy ennyi épület átvészelte a '60-as évek „sátortetős-kockaház” rajzását, egy picit a szerencsének is köszönhető. A falubeliek mindig szorgalmas, jómódú emberek voltak, akik megtehették, hogy gyermekeiknek Pécsett, Mohácson vagy Pécsváradon vesznek házat, így a régi épületeket nem bontották le az újak kedvéért.

 

A faluban sétálva csak ámul a látogató, mert a látvány idegen szemnek felfoghatatlan. A települést leginkább egy skanzenhez lehetne hasonlítani: megannyi ház áll egymás mellett katonás, fésűs beépítésű rendben, mindegyik egyforma, de mégis más. A szemet-lelket gyönyörködtető (nép)művészeti élmény végigkíséri a látogatót szinte az egész községen.

 

Minden lakóház különlegesen arányos, utcai oromzata nagyszerűen kidolgozott, s a legkülönfélébb színekben pompázik. A hosszú porták – amelyek jórészt a múlt század '10-es-’30-as éveiben épültek – sok helyen míves kovácsoltvas kerítéssel és kapuval támaszkodnak egymáshoz. Jellegzetesen fekedi építészeti megoldás a faragásokkal ékesített és festett, magas, keskeny utcai bejárati ajtó, amely a tornácra, vagy más néven a gangra nyílik.

 

 

Festett tornácoszlopok

 

Az ajtók fölött színes üvegmozaikokkal díszített ablakok köszönnek az idegenre. Az ablakon átszűrődő napsugár egészen különleges fényhatást varázsol a tornác-gangra. A gangra, ami az egész épület előtt végigfut, és faragott, különböző színekre festett oszlopsor húzódik előtte, amelyek kavalkádja minden ideérkező szívét megmelegítik. Ide nyílnak a házak helyiségeinek ablakai is.
Sétám közben megérkezik vendéglátóm, Tillmann Péter polgármester, és immár együtt rójuk a piciny falu két utcáját, amely tulajdonképpen egy, csak a település közepén kettéválasztja az egykori romos paplakból lett turistaszálló és a templom. A házak előtt elhaladva a falu első embere sorolja, hol, ki lakik, és honnan jött. Így megtudom, hogy német, osztrák, holland és svéd háztulajdonosok is élnek a faluban.
Fekeden több mint negyven épített emlék – lakóházak, kovácsoltvas kerítések és kapuk, pincék, gazdasági épületek, és egy kőfeszület – került örökségvédelem alá. A 2006 márciusában elfogadott településrendezési terv szigorúan őrködik az eddig is óvott épített környezet megmaradása fölött. Felújítás során a villamos és telefon vezetékek csak a tetőre kerülhetnek, a gázvezeték csövei a föld alá, és festéskor a homlokzat, de még a kerítés színét sem lehet önkényesen megválasztani.
„Azt szeretnénk, hogy Feked ne egy skanzen falu legyen, hanem élettel teli, igazi község” – fogalmaz a polgármester. A Nógrád megyében található hasonló méretű és adottságú Hollókőnek sikerült megőriznie és a ma emberének bemutatni évszázados szépségét, Feked is méltán érdemelne figyelmet az országtól. Egyetértően bólogatok.
Régi tárgyak, új energiák
Egy takarosan felújított ház kapuja előtt állunk meg. A ház asszonya, Varga Klára nyit nekünk ajtót, svéd férje, Ulf Pilhoffer, békésen borozgat a teraszon a kellemes délutáni napsütésben.
A házaspár otthonában nemcsak arról kaphatunk képet, miként festett egy 1920-as években épült német otthon, hanem arról is, hogyan lehet megőrizni az ódont, az értékest, a praktikust, a szemet gyönyörködtetőt a mai kor viszonyaihoz igazítva. Az épületbe lépve érzékelhető az egykori helyiségkiosztás: a fehérre meszelt konyhából belátható a teljes ház, mivel minden szoba egymásból nyílik (nyílott). A konyharészt az ebédlőtől hatalmas, a keresztgerendát támasztó faoszlop választja el. A konyhából nyíló teraszt az egykori disznóólból alakították át. A teraszon hajdani marhaiga, fapapucs, öntöttvas sparhelt és rengeteg virág díszlik. Kérdésemre, hogy használják is e tárgyat a keramikus Varga Klára így felel: „Egy részüket igen, ám még ha nem is jók semmire, akkor is érdemesebb megőrizni e tárgyakat, mint hagyni az enyészetnek. Ezek az eszközök új energiával töltenek föl, hiszen a múlt olyan szép emlékei, melyek boldogabbá teszik az ember minden percét.”
A konyhából a pincelejáró mellett vezet az út a következő helyiségbe, ahol egy ebédlőt alakított ki a házaspár. A halvány sárgára festett egykori szobában is a meleget adó, eredeti Zsolnay kerámia kályha viszi a prímet. Csodálatos mintáitól, színeitől nehezen szabadul a szem, mint ahogy a padláson lelt sílécektől, a hajdani malátasör plakátjától, a faragott szekrényes faliórától, a lócától, rokkától, vaskályháktól, és az ezer további gyönyörűséges iparművészeti műremektől, ami e házban új életre kelt.

Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop