A csapadék lehet áldás vagy átok. Az esővíz gyűjtésével könnyen megoldhatjuk, hogy a tetőre hulló és az ereszcsatornákban összegyűlő csapadék ne a ház környékét áztassa, hanem kertünk növényei élvezhessék áldásos hatását. Ha számításba vesszük, hogy 40 négyzetméternyi tetőfelületről havonta átlagosan egy köbméter víz gyűjthető össze, akkor még spórolunk is a vízgyűjtéssel.
Az esővíz összegyűjtése a tetőről általában egyszerűen, és viszonylag kis költséggel megoldható, hiszen az ereszcsatorna-rendszer erről egyébként is gondoskodik. Nekünk már csak annyit kell tennünk, hogy az összegyűlő vizet felfogjuk hordókban, vagy valamilyen arra alkalmas eszközben.
Miért éri meg összegyűjteni?
Az esővíz összegyűjtése több szempontból is előnyös. Egyrészt ezzel a vízzel öntözhetjük a kertet, így spórolunk a vízszámlán. Továbbá az esővíz öntözésre alkalmasabb (leszámítva az iparilag nagyon szennyezett körzeteket), mint a szintén olcsón hozzáférhető fúrt kutakból nyert víz. Ennek ugyanis nagy a keménysége, míg az esővíz lágy víz, mely a növények szempontjából élettanilag kedvezőbb. Esztétikai előnyei is vannak, mivel a kemény kútvízzel öntözött növények leveleire kicsapódhatnak a benne oldott ásványi anyagok, melyek csúnya fátyolos, szürkés színűvé tehetik a lombot.
Másik előnye az esővíz és hólé összegyűjtésének, hogy az ereszcsatornákból nem a ház mellett folyik szét. Ha a ház lábazati szigetelése, illetve pinceszint esetén annak oldalszigetelése kifogástalan, akkor elvileg ez a víz elszivárog a talajban, és nem tesz kárt az épületben, de a biztonság kedvéért jobb mégis elvezetni. Ha a szigetelés hibás, akkor ez a fokozott vízmennyiség sokat ronthat az épület állapotán.
Az összegyűjtött esővíz alkalmas még kocsimosásra, takarításra is az öntözésen kívül. Ha valaki csak ez utóbbi cél miatt gyűjti a csapadékot, akkor tápoldatot is készíthet, aminek megfelelő mennyiségű törzsoldatát egyszerűen a víztároló hordóba keverheti bele.
Felszíni és felszín alatti vízgyűjtők
A tartályokba gyűjtött vizet gravitációs úton, az alján elhelyezett csapra szerelt tömlővel is kiöntözhetjük. Ha messzebbre szeretnénk kijuttatni, akkor érdemes egy búvárszivattyút beleengedni a tartályba, és azzal rásegíteni a vízszállításra.
A tartályos, hordós felszíni vízgyűjtők hátrányai, hogy könnyen bealgásodnak, elkoszolódnak, és a tél beköszönte előtt ki kell ürítenünk, különben a fagyáskor táguló térfogatú jég szétfeszíti a tartályokat.
A felszíni víztárolókat az ereszcsatornához minél közelebb célszerű tenni. Lényeges, hogy vízszintes talajra helyezzük, s az sem árt, ha árnyékos helyet találunk neki, így a párolgási veszteség is csökkenthető, csakúgy, mint az algák gyors elszaporodása.
A felszín alá telepített gyűjtőknél ez a probléma könnyebben kiküszöbölhető, és esztétikai szempontból is előnyösebbek, hiszen a tartály nem a házfal mellett éktelenkedik, hanem a föld alatt a szem elől rejtve marad, és helyet sem foglal a ház körül.
A földfelszín alatti esővíztároló tartály esetén előnyös, ha egy darabból készül, így a föld kisebb mozgásai miatt nem keletkezhetnek repedések az illesztéseknél, és szigetelési problémákra sem kell számítani. Mivel a felszín alól mindenképp szivattyúval kell kiemelnünk a vizet, alapvetően fontos, hogy üzembiztos és halk készülék legyen.
A felszín alatti rendszert úgy kötik be, hogy a tetőről összegyűlő víz szűrőn keresztül jusson a tartályba, a szűrőn fennakadó szennyeződések pedig a szennyvízcsatornába kerüljenek.
Néhány telepítési szabály
Az esővízgyűjtő rendszer szinte minden eleme javítható, cserélhető, egyedül a tartály cseréje és javítása jár nagy költséggel és felfordulással, ezért ezt érdemes nagyon körültekintően kiválasztani.
A földbe süllyeszthető műanyag tartályok bírják a körülöttük, és rajtuk levő föld terhelését, telepítésükhöz néhány óra elegendő. Az épülettől legalább egy méterre helyezzük el, s ügyeljünk arra, hogy ne álljon talajvízben. Fölötte gyalogos forgalom minden további nélkül lehetséges, ám ha gépjárművekkel is szeretnénk a tartály fölött eljárni, akkor azt mindenképp jelezni kell a kivitelezőnek.
A tartály nagyobb fák törzsétől legalább 2,5-3 méter távolságra kerüljön, és fölé is csak olyan sekélyen gyökerező fajokat ültessünk, melyek gyökereikkel nem nyomják majd a falát. Az ereszcsatornákba érdemes hajlítható dróthálót tenni, így az azokon fennakadó falevelek nem a rendszer szűrőjét terhelik.
A vízgyűjtőhöz tartozó ülepítő medencét úgy kell kialakítani, hogy azt egyszerűen megközelíthessük, szükség esetén kényelmesen kitakaríthassuk. Fedele jól zárjon, ne engedje át a fényt sem, hiszen fény híján algásodásra sem kell számítani. A derítő a tároló térfogatának körülbelül az egyötöde legyen.
Minden tetőnégyzetméterre 130-160 liternyi tárolókapacitással számoljunk, melyben a derítő és a vízgyűjtő tartály térfogata is benne van. Ha vízgyűjtő rendszerünket ennél kisebbre méretezzük, akkor esős időben a vízmennyiség egy része kárba vész. A túlméretezett tartály pedig többletköltséget jelent a beruházáskor, hiszen nem lesz tele soha.
Egymáshoz közel levő épületek mindegyikét megéri bekötni a gyűjtőrendszerbe, így nagymértékben csökkenthető a vezetékes ivóvíz takarítási, öblítési és egyéb, tehát nem személyes fogyasztási célú mennyisége.
Hozzászólások