Építészeti pályázat – legjobb betonmegoldások

A bruttó 2 millió forint összdíjazású Beton.hu által immáron hatodik alkalommal kiírt pályázat fontos célkitűzése, hogy megismertesse nemcsak a szakmával, de a közvéleménnyel is azokat a köz- és lakóépületeket, üzemeket, telephelyeket és egyéb, kreatív megoldásokat, amelyek esetében a tervezés és a megvalósítás során a központi elem a beton volt.

epiteszetipalyazatlegjobbbetonmegold 720

Az elmúlt évek sikeres és magas színvonalú pályaművei megerősítették a tényt a szervezőkben, hogy szükség van a pályázat ismételt kiírására. A 2019-es évhez hasonlóan – tavaly a pandémia miatt elmaradt – idén is egységes keretben, de külön kategóriákban díjazzák a tervezők és a hallgatók beküldött műveit.

A Beton.hu felhívására elsősorban olyan építésztervezők, belső építészek, kreatív alkalmazók projektjeit, valamint egyetemi hallgatók elképzeléseit várják, akik nem félnek kihasználni a betonban rejlő lehetőségeket, és kreatívan alkalmazzák azt. Emellett a hallgatók olyan munkákat mutathatnak be, amelyek a betonhoz, alapanyagaihoz, valamint a hozzá társuló technológiához kapcsolódnak.

Pályázni az alábbi 3 kategóriában lehet:

  • Betonépítészet tervezőknek
  • Betonépítés, építészet egyetemi hallgatóknak
  • Anyag, technológia egyetemi hallgatóknak

A pályázat beadási határideje: 2021. június 30. 24:00
A beérkezett munkákat független zsűri véleményezi, és azokat a pályázókat díjazzák, akik egyedi látásmóddal, új felfogásban, illetve a legmagasabb szakmai színvonalon használják a betont.

Ismerje meg a 2019-es év nyertes pályázatait ezen a linken!
További információ és a pályázatok benyújtása: https://beton.hu/palyazat/

 
epiteszetipalyazatlegjobbbetonmegold 1


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop