A környezet- és egészségtudatosság szempontja az energiatakarékossággal, a klímavédelemmel karöltve napjainkban alapvetően átalakítja az építészetet, a gazdasági visszaesés ellenére ezen a területen folyamatos a fejlődés. Az új tervezési elvekben, épületszerkezeti és –gépészeti megoldásokban való eligazodáshoz kíván segítséget nyújtani a szeptember 15-i Építész Tervezői Nap, amelynek témája az épületklimatológia.
A klíma kettős értelemben kerül majd napirendre: egyrészt mint az épületek belső klímája, másrészt mint a tágabb értelemben vett klíma, az éghajlatváltozás, a globális felmelegedés. Ez a két fogalom persze szoros kapcsolatban áll egymással, az épületek hatással vannak az energiafogyasztásra és így a klímaváltozásra, az utóbbi pedig visszahat az épületekre, hiszen a belső klímát az adott külső feltételek mellett kell megteremteni.
Ízelítő a tervezői nap előadásaiból:
Egyre inkább előtérbe kerülnek a környezettudatoságot értékelő minősítési rendszerek, az iroda- és kereskedelmi épületek körében igazából a minősített épületek piacképesek. Az energiatudatos tervezés gyakorlatát, a Leed minősítési rendszert Szabó Tamás János DLA, a Finta Stúdió vezető tervezője fogja bemutatni a K&H Bank székháza kapcsán.
Az idei rendezvényeink újdonsága, hogy minden egyes alkalommal egy külföldi tapasztalatokkal rendelkező építész is az előadóink között van. Most Nyáry Erika ad majd spanyolországi kitekintést.
A tervezői nap témájában a legilletékesebb tudományos műhelyek között vannak az épületgépészeti tanszékek. Közülük kettő is képviseltetni fogja magát, az építészkar részéről Szikra Csaba tudományos munkatárs, a gépészkar részéről pedig dr. Kajtár László egyetemi docens előadását hallgathatják meg a résztvevők; az előbbi a térelhatároló-szerkezetek hőveszteségének modellezésével, a passzív energetikai technikákkal, az utóbbi a komfortterek levegőminőségével foglalkozik majd.
A rendezvény szakmai védnöke az eddigi hagyományokhoz híven a BME Épületszerkezettani Tanszéke lesz, Horváth Sándor egyetemi adjunktus mint a nap levezető elnöke, Horváth Sára egyetemi tanársegéd pedig egy előadással képviseli a tanszéket, amelyben bemutatja, hogyan lehet a panelépületek felújítása során az életciklus-elemzést a környezetterhelés csökkentésére használni.
A legújabb épületszerkezeti, alkalmazástechnikai, építőanyag-fejlesztések most sem maradnak el, a témakörnek megfelelően többek között a hőszigetelések, a nyílászárók, az épületek külső térelhatároló szerkezetei, a hővisszanyerős szellőztető rendszerek kerülnek napirendre.
Az elmúlt években népszerűvé vált Grafit és Grafit Reflex homlokzati hőszigetelő termékek után az Austrotherm Kft. idén a terhelhető AT-N100 és AT-N150 szürke színű változatait, a Grafit 100 és Grafit 150 termékeket vezeti be a piacra. Az új termékeket Kruchina Sándor fogja ismertetni. Ezeknek az anyagoknak a hővezetési tényezője 15-20%-kal alacsonyabb, mint a megszokott fehér változaté. Használatukkal csökkenthetők a szerkezeti vastagságok, ami a fokozott hőszigetelésű alacsony energiájú házaknál és passzívházaknál különösen előnyös.
Borzák Balarám Béla, a Nikecell Kft. képviseletében tartandó előadásában három oldalról fogja megközelíteni a belső terek megcélzott komfortszintét:
– THR-ek (Teljes Hőszigetelő Rendszerek) Nikecell-es kínálata (fehér- és szürke EPS, FormEPS, XPS, MW) – melyiket mikor és miért?
– Climowool az új, környezetbarát üveggyapot a tetőterekben, hő- és hangszigetelés egyben, komplex szemlélet az alacsony energiaszintű magastetőkben;
– Climowool az akusztikus válaszfalakban.
Hogyan lehet 58 mm hőszigetelési vastagsággal U=0,156 W/m2K hőátbocsátási tényezőjű terasz-hőszigetelést kialakítani? – erre a kérdésre Izsák György fogja megadni a választ, a Bauder Kft. képviseletében.
Gáti Tamás (Schako Kft.) előadásából megismerhetjük majd az egészséges lakókörnyezethez szükséges levegőminőségi kritériumokat, betekintést nyerhetünk egy hálószoba széndioxid-szintjének alakulására az éjszaka során. Áttekintést kapunk a hővisszanyerős lakótérszellőztető rendszerek néhány típusáról, különös tekintettel az építészeti szempontból is fontos momentumokra: szellőzőgép-elhelyezés, légcsatorna hálózat helyigénye, befúvó és elszívó szerkezet elhelyezése és az esztétikai vonatkozások. Szó lesz még a rendszert kiegészítő talajhőcserélőkről és egyéb elemekről.
A klímatudatos épületburok a Prefa Hungaria Kft. megközelítésében az alapanyagok előállításánál kezdődik, és a klímatudatos szerkezeteken keresztül egészen a termékek újrahasznosításáig tart. A cég által használt alumínium előállítása nagyrészt újrahasznosított termékek felhasználásával történik, azaz amit beépítenek, azt újra fel is tudják használni. Nemere Judit előadásában bemutatja majd klímatudatos szerkezeteiket, a szerelt homlokzatburkolatokat, a napelemes korcolt lemezfedést, valamint a teljesen egyedi és új Pinical rendszert.
Időpont és helyszín: 2011. szeptember 15., a Bara Hotel konferenciaközpontja (Budapest, XI. Hegyalja út 34-36.)
Kamarai pontok: A MÉK 2 ponttal, az MMK 1,5 ponttal honorálja a rendezvényen való részvételt.
Részvételi díj: 2400 Ft + áfa (3000 Ft) Ebből bruttó 2000 Ft-ot jóváírunk a tervlap.hu rendszerében – ez az összeg felhasználható rendezvények részvételi díjára, előfizetésre stb. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár.) A programhoz ebéd és egy kávészünet kapcsolódik.
Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 12., hétfő, délelőtt 10 óra
Regisztrálni itt lehet: http://www.tervlap.hu/tervnap2011
Hozzászólások