A legszebb kilátás – üvegfelületek otthonainkban

Az emberiségnek a kezdetektől igénye, hogy a négy fal közül mind nagyobb felületeken lásson ki, és az üveggyártás fejlődése ezt lehetővé is teszi. Mára a szokványos méretű nyílászárók helyett egyre nagyobb üvegablakokkal és a hagyományosan fémből készült szerkezeteket felváltó üvegelemekkel találkozni – korlátok, födémek, lépcsők, tetők teszik légiessé az enteriőröket, s már nem légből kapott az üveghíd sem.

alegszebbkilatas 720

Az üvegművesség első emlékei az i. e. 4-5 évezredből valók Nyugat-Ázsiából és Mezopotámiából. A XIX. század elejéig csak ékszerként, dísztárgyként, tárolóedényként használták, s nagyjából ekkor vált ketté az üveggyártás és az üvegművesség. Az emberiségnek mindig is igénye volt, hogy az épületekből minél nagyobb felületeken tudjon kitekinteni. Családi házakban a megoldást a nagyméretű nyílászárók, tolófalak, nagyobb épületeken függönyfalak, pont megfogású üvegfalak jelentik. Ha házunkban nagy üvegfelületet szeretnénk, először megfelelő nyílászárót kell választanunk. Ne feledjük, az üvegnek nagy a súlya, ezért minél nagyobb, annál erősebb anyagból kell a nyílászárót készíteni (általában fém nyílászárót jelent, de készülhet fából vagy műanyagból is). Egy nagyméretű üvegszárny akár 400 kilogramm is lehet, mozgatása a korszerű technológiával mégis viszonylag könnyed (toló kivitel). Nagyméretű üvegfalak nyitására létezik a bukó-toló és az emelő-toló megoldás.
A BUKÓ-TOLÓ előnye az emelő-toló erkélyajtóval szemben, hogy az alaphelyzetben az ajtószárny teteje a belső tér irányába buktatható (bukó állapot), így egyszerű szellőztetni, hátránya, hogy a felső-és alsó sín miatt a küszöb átlépési magassága magas, kb. 6-7 cm.
AZ EMELŐ-TOLÓ erkélyajtó szellőztetése a toló szárny megemelésével történik, amikor is a toló szárny alsó tömítése résnyire kinyílik, de nem bukik – az emelő-toló erkélyajtónak nincs bukó funkciója – ezért a szükséges szellőztetés csak nyitott állapotban valósulhat meg.
A HARMONIKA ERKÉLYAJTÓ elegánsan nyitja meg a teret, a helyiség teljes szélességében nyitható. Az ajtó szárnyai egymásba nyílnak, a harmonika erkélyajtó teljes nyílásszélességben egészében szabaddá tehető, a szárnyak egymásra csukódva a belső térbe nyílnak. Az ajtó egy sínen gurul, így az ajtószárnyak tömege minimálisan terheli a pántokat.
A FÜGGÖNYFALAKAT családi házakban nem vagy csak ritkán alkalmazzák. Lényege, hogy egyszerre több szint előtt halad el, a függőleges tartóbordát szintenként födémekhez rögzítik, erre szerelik a kereszttartókat. Függönyfalakat toronyházakhoz, felhőkarcolókhoz építenek be, strukturált felületének a változatossága szinte határtalan.
A PONTMEGFOGÁSÚ ÜVEGFALNÁL az üvegtáblákat pontszerűen a négy sarkánál fogják meg. A pontmegfogásokat vagy fix szerkezetek vagy sodronykötelek tartják. Készítenek még pontmegfogással üvegtetőt, korlátot.
Az üveggyártás technikai színvonalának emelkedése lehetővé teszi, hogy szinte bármilyen üveget legyártsanak, beépíthessünk. Szükség is van erre, hiszen képzeljük el, hogy egy toronyház 72. emeletén az üveg milyen szélhatásnak, szélszívásnak van kitéve, valamint a tömítéseknek viharos esőben milyen víznyomást kell kibírniuk. Családi házaknál leggyakrabban két (4 – 16 ar- 4 low-e) vagy háromrétegű (4 low-e- 12 ar- 4 – 12 ar- 4 low-e) hőszigetelő üveget építenek be, a háromrétegű hőszigetelő üveg pedig jelentős hangátló tulajdonságokkal is bír.

Az intelligens üveg
Az intelligens üveg tulajdonképpen egy hagyományos üvegfelület, amelyre ráhelyeznek egy fóliaréteget, az úgynevezett smart-filmet. Ez az intelligens filmréteg feszültség hatására átlátszóvá válik vagy elhomályosodik. Ezen tulajdonsága miatt mondhatjuk, hogy „behúztuk” a függönyt, de amikor elhomályosodik, a fény bejutását akkor sem gátolja. Nagyméretű ablakaink sok fényt engednek a lakásba, ezzel együtt sok hőt is, így lakásunk/szobánk hőmérséklete több fokkal is emelkedhet. A maguktól elszíneződő, sötétedő, parancsra opálossá váló ablakok megoldják e problémát, egyetlen gombnyomással tehető áttetszővé vagy opálossá, s akár tévéműsort, játékot stb. is kivetítünk rá. Ugyanígy ezen intelligens üveg alkalmazható belső privát tér elválasztójaként, amikor igény szerint hőmérséklet- vezérléssel ellátva automatikusan opálossá válik, használható kivetítőként, irodai térelválasztóként, tárgyaló üvegfalaként, mint belső dekoráció vagy fényerőszabályozós vetítővászonként. A legújabb fejlesztések már azt is lehetővé teszik, hogy a korábban beépített üvegszerkezetekre bontás nélkül utólagosan is elkészíthetők legyenek az ilyen bevonatok.

A járható üveg
A járható üveg már egyre inkább része a belsőépítészetnek, nemcsak a plázákba, de egyre több magánházba is beépítik. A járható üvegek, üvegfödémek a többszintes lakóházakban néz ki igazán jól, ahol betekintés enged az alsóbb szintre (garázs, úszómedence stb.). Üvegből akár 3 rétegű szerkezetet is készíthetünk, az egyes rétegek között pedig fólia- vagy gyantaréteg található. Ezek méretezhetők, a felületnek és az üveg rétegrendjének megfelelően. E rétegrend már elég erős ahhoz, hogy bátran ráléphessünk, ettől járható a felület., persze a felület nagyságának is van határa, mivel vastagságával együtt nő a súlya is. Általában 1-2 négyzetméter egyszerűen beépíthető, de el lehet menni akár 3-4 négyzetméterig is, viszont itt már daru kell a beemeléshez. A nagy felületek több szegmensből készülnek. A járható üveg „leszakadásától” nem kell félni, mivel a közéjük ragasztott fólia vagy gyantarétegnek köszönhetően, ha törik is, az üvegen nem lehet „átesni”. De azért vigyázzunk! Aki szédülékeny vagy nem bírja a magasságot, annak – még ha csak egy szintet is hidal át a járható üveg – nem ajánlott ilyet beépítenie a házába, mert ezt a részt bizonyosan mindig különös gonddal elkerüli.

Üveghíd
Alkalmazása több helyzetben is elképzelhető, beépíthetjük akár már családi házba is, nagyon érdekes élményt ad az enteriőrökhöz. Járófelületnek itt is az előzőekben tárgyalt járható üveg kerül, kombinálva üvegkorláttal. Ha házunkba ilyet szeretnénk beépíteni, mindenképpen gondoljuk át jól, beszéljük meg a tervezővel, nehogy a második napon már valamivel, például egy szőnyeggel akarjuk letakarni, csakhogy rá merjünk lépni. Az üveghidat közterületeken, közintézményekben inkább látványelemként tervezik be, olykor igen nagy magasságokban turistalátványosságként, ahol a kilátás nemcsak oldalirányban, de lefelé is páratlan.

 

Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop