“Energiatakarékos segítség”

Az átadási eseményen stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a két szervezet vezetőjeNovember 11-én, Szolnokon az Ökumenikus Segélyszervezet intézményében került átadásra a Whirlpool Magyarország Kft. által felajánlott 40 háztartási eszköz. A hűtőket, mosógépeket, fagyasztóládákat és mikrohullámos sütőket tartalmazó adomány és a már korábban átadott 16 készülék összértéke közel 6 millió forint. Az energiatakarékos gépek a szolnoki Családok Átmeneti Otthonán kívül a Segélyszervezet által működtetett további 7 intézményébe kerülnek az ország különböző pontjain.

 

A gépek lepakolásában részt vett dr. Lévai Anikó a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete is. Ezt követő beszédében kiemelte a magyarországi cégek társadalmi szerepvállalásának fontosságát és örömét fejezte ki, hogy a Whirlpool Magyarország Kft. is csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereihez.

Lehel László a Segélyszervezet elnök-igazgatója köszönetét fejezte ki a nagy értékű adományért, és külön kiemelte, hogy a Whirlpool által felajánlott háztartási gépek energiatakarékossága a szociális intézmények hosszú távú fenntartását is elősegítik majd. 

„Nem mindegy és egyre inkább nem lesz az, hogy mennyi vizet, áramot használunk el a háztartási munkák végzése közben, és persze arra is egyre jobban oda kell figyelnünk, hogy eközben mennyi vegyszert és káros anyagot juttatunk a környezetünkbe. A Whirlpool ezekre a kérdésekre – egyfajta társadalmi felelősségvállalásként – már jó ideje nagy figyelmet fordít. Több, energiatakarékos termékcsoporttal van jelen a piacon, ezek közül talán a legismertebb a Green Generation termékcsalád. Az adományozónak mindig öröm, ha adománya jó helyre kerül. Köszönöm, hogy a Segélyszervezet hozzásegített ehhez a jóleső érzéshez, hisz itt és most velem együtt Önök is láthatják, hogy az Otthonban élő családok hogyan veszik birtokba a Whirlpool háztartási gépeit, amelyekkel remélem hathatósan tudtunk könnyíteni életkörülményeiken.” – mondta az eseményen Huczka István, a Whirlpool Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Tavasszal a Whirlpool Magyarország Kft. környezettudatossággal kapcsolatos témákban „Zöld generáció” címmel rajzpályázatot írt ki általános iskolásoknak. A Whirlpool elhatározta, hogy a boltokban lévő háztartási gépeik valódi kiállítási tárgyak lesznek. A szakmai zsűri által kiválasztott legszebb 50 képből dekorfólia készült, mellyel befedték a mosó-, mosogató- és hűtőgépeket, amelyek így megannyi „műtárgyként” hordozták a rajzpályázat legszebb darabjait. A gyermekrajzokkal díszített háztartási gépeket egészítette ki továbbiakkal a Whirlpool Magyarország Kft., és így összesen közel 6 millió forint értékben 56 készüléket adományozott a Segélyszervezet által működtetett intézményeknek.

Nem ez az első eset, hogy a Whirlpool segítséget nyújt a bajbajutottaknak. A most átadott, többségében Green Generation gépeken kívül az idei borsodi árvíznél is együttműködött a két szervezet. A közösségi szállásokra kitelepített családok számára nagy teljesítményű mosógépet és szárítógépet juttatott el a Segélyszervezet a Whirlpool felajánlásának köszönhetően.

A mai sajtótájékoztatón stratégiai együttműködési magállapodást írt alá a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Whirlpool Magyarország Kft. Ennek köszönhetően egymás szakmai ismeretére és lehetőségeikre támaszkodva a jövőben is támogatni kívánják egymás tevékenységét. Összefogásuknak az a célja, hogy továbbra is hathatósan segítsék a leginkább rászorultakat.

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop