Élre tört a napenergia

A napenergia volt 2011-ben a megújuló energetikai tőkebefektetések nagy nyertese: összesen 4,5 milliárd dollárnyi invesztícióval még az elmúlt években folyamatosan vezető szélenergetikai fejlesztéseket is maga mögé utasította. Magyarországon egyelőre lanyha az érdeklődés, ám egy kilowattóránkénti 0,35 euró körüli átvételi ár már itthon is vonzóvá tudná tenni a napenergiát a befektetők számára.Maga mögé utasította 2011-ben a szélenergiát a nap, már ha az adott megújuló energetikai ágazatba érkező tőkebefektetések összesített értékét tekintjük. Tavaly világszinten 4,5 milliárd dollárnyi invesztíciót vonzott a napenergetika, szemben a 4,2 milliárd dollárt felszívó szélenergia-iparággal. A fotovoltaikus energiatermelés felkeltette a kockázati és a magántőke érdeklődését is, jelzi ezt, hogy ebből a finanszírozási forrásból összesen 2,4 milliárd dollár vándorolt az iparágba.

 

„Nem véletlen, hogy a befektetők egyre inkább a napenergia irányába fordulnak” – vélekedik ifj. Chikán Attila, a megújuló energiaforrások hazai kiaknázásában élen járó ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója. „Az elmúlt évtizedben a technológiamár bizonyította megbízhatóságát, ráadásul naponta hallani az újabb és újabb fejlesztési eredményekről. Ráadásul jóval egyszerűbb üzemeltetni ezeket a rendszereket, mint például egy biomassza-erőművet, vagy éppen a tengeri szélfarmokat” – magyarázza a fotovoltaikus rendszerek sikerét a vezérigazgató.

Az elmúlt időszak befektetéseinek eredménye a hálózatra kapcsolt termelőkapacitások tekintetében is meglátszik: 2011-ben összesen 30 gigawattnyi fotovoltaikus kapacitást állítottak üzembe globálisan. Ezzel egy év alatt majdnem megduplázódott a napelemes kapacitások mennyisége. A globális telepítések tekintetében ismét az Európai Unió dominált, köszönhetően az olaszországi és a németországi kapacitásbővítéseknek. Az új napenergia- termelő rendszerek 57 százalékát ebben a két országban kapcsolták a rendszerre.

Magyarországon jelenleg mindössze 2,5-3,5 megawattnyi fotovoltaikus kapacitás termel a hálózatra, és e tekintetben a következő években sem számít az iparág jelentős fejlődésére a vezérigazgató. Pedig a napenergia hasznosítás tekintetében a hazai földrajzi adottságok kedvezőbbek, mint például Németországban. A napsütéses órák száma itthon 1800 körül alakul évente. Ennek révén 1 megawatt beépített kapacitás hasonló időtávon körülbelül 1200-1400 megawattóra áramot is termelne.

bővebben: www.tozsdeforum.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop